Torontálvásárhelyi református visszaemlékezések (1.)

Torontálvásárhelyi református visszaemlékezések (1.)

A reformáció 500. évfordulója alkalmából egy múltvallató (riport)könyv is készül égiszünk alatt, az Újvidéki református egyházközség és az újvidéki Apáczai Diákotthon közös gondozásában.

A kiadandó kötet célja, hogy az átélt történések, élettapasztalatok alapján a szélesebb olvasói körök előtt is kibontakozódhasson a délvidéki református magyarság kisebbségi léte, illetve a nyelvi és felekezeti fennmaradás(á)ért folytatott szívós küzdelme.

 

Ajánló: „Az 1700-as és 1800-as években a kihalt lakosságú délvidéki területre betelepített emberek megtanulták, hogy a fennmaradás, a túlélés záloga a hit és a munka.”

 

Az interjúk a hét bácskai, négy bánáti és egy szerémségi, anyaegyházként működő református egyházközségben, továbbá az ezek szórványaiban úgynevezett kettős kisebbségben — magyarként és reformátusként — élő emberek sorsát kívánják bemutatni. Egyúttal a délvidéki református egyháznak a Trianon utáni múltját is hitelesen követve egészen napjainkig. Az alább lejegyzett beszélgetéseink, melyek értelemszerűen a Megtört nád munkacímű kötetben is helyet kaptak, Torontálvásárhelyen készültek. Ez év március 8-a és 26-a között.

Első beszélgetés: A tanító bácsi

Szenti János 1928. január 29-én született Torontálvásárhelyen. A helyi Moša Pijade Elemi Iskola nyugalmazott biológia- és kémiatanárát mindenekelőtt az egyházközség és az iskola közötti kapcsolatokról kérdeztem. Alkalmasint egy olyan időszaktól kezdve gombolyítani azt a bizonyos emlékfonalat, amikor nádpálcának és tanárnak egyaránt volt szava s becsülete ezen a vidéken. Is.

— A kora reggeli, vagyis a fél nyolcasi harangszó hívására megboldogult Csönde Károly tanító bácsink tisztje volt nádpálcával igazítani bennünket a paplakba áhítatra, majd pedig onnét vissza, a tanterembe. Az áhítaton az örege(bbe)k is ott voltak. A fél nyolcasi harang ma is megmaradt, de a többire, sajnos, már alig emlékszik valaki a faluban. Minden megváltozott. Igaz, már az én gyerekkoromban sem büntették túlságosan azokat a diákokat, akik ellógtak a reggeli áhítatról. Legföljebb csak rosszabb jegyöt kapott utána az illető hittanból. A vallásórákat akkortájt délután tartották. Külön hittanórák voltak a falu katolikus, református és zsidó felekezetű gyerekei számára. A katolikusokat Ótos János tanító bácsi tanította, minket, reformátusokat pedig Tóth Bálint lévita. Erre emlékszem.

Torontálvásárhelyen 1944. október 4-én köszöntött be a „fölszabadulás”. Sajnos nem sok időnek kellett elmúlnia ahhoz, hogy e dátum is újabb szomorú mérföldkővé váljon a trianoni békediktátum által többszörösen is szórványsorba kényszerített dél-bánsági település magyarsága életében. Mint ismeretes, Bácska visszatérése után a német közigazgatás alá kerülő Bánság reformátussága 1942. december 23-án Gachal János tiszteletes urat, korábbi esperest választotta meg püspökévé. Csaknem két év múlva szolgálati helyén a partizán fegyveresek elfogták, majd mindmáig tisztázatlan körülmények között kivégezték. A mártírhalált szenvedett lelkipásztor „kiiktatásával” — mindnyájunk szerencséjére — mégsem roppant össze e megtartó, gyökereibe, nyelvébe és hitébe kapaszkodó torontál-vásárhelyi közösség! Helyette új lehetőségeket keresett, melyek egyik igen fontos mozzanatává Thomka Viktor hertelendyfalvi tiszteletes úr érkezése vált 1945-ben.

János tanító bácsi elmondása szerint a kommunisták nem törölték el ugyan a vallásoktatást, de a hittant már semmi szín alatt sem volt szabad bevinni az iskola falai közé.

— A kommunizmus és a vallásosság között, ha létezett is valamicske híd, igen rozoga lábakon állt az, abban az időben. Nem nagyon hánykolódhattunk. Viszont a legkisebb kínálkozó lehetőséget is igyekeztünk kihasználni. Nagybecskereki felsős diákéveim alatt történt, hogy nemcsak a templomból és a paplakról tiltottak ki bennünket hittanos összejöveteli szándékunk miatt, de a végén szinte egy magánházból is. Aztán érkezett egy másik rendelet, és némileg lecsillapodtak a kedélyek.

Noha a későbbi évtizedek során voltak pozitív hozadékai is, a testvériség-egység szellemisége legkevésbé az egészséges nemzeti identitás megőrzésének kedvezett. Torontálvásárhelyen ugyan iskolanap volt március 15-e, az ünneplés apropója viszont mégsem az 1848/1849-es magyar forradalom és szabadságharc méltatása volt, hanem a névadó néphős halálának dátuma, illetve munkásságának illendő felelevenítése. „Természetesen” az egyházközség működését is figyelemmel kísérték „odaföntről”, és bizony, kellett bátorság egy-egy merészebb gondolat megfogalmazásához, kimondásához, megvalósításához.

— Gachal tiszteletes úr idejében igen élénk művelődési élet folyt egyházközségünk gyülekezeti otthonában. Vitkay Gyula kántorunk hangversenyeket rendezett. Szolgálatának huszonegy esztendeje alatt megszervezte az egyházi férfikart, a nőegylet karát, az iskolai gyermekkart, az iparos dalegyletet... Az általa vezetett dalárdánk olyannyira híres volt, hogy nemcsak Budapestre hívták meg versenyekre, de még Oplenacon, Aleksandar Karađorđević király temetésén is teljes létszámban ott volt. Persze „egyszerű emberek” hantolásán is megjelent, alkalmi temetési énekekkel róva le kegyeletét az elhunyt emléke előtt. Emlékszem még Szeredai Margit tanító nénire is, aki annak idején az egyházközség rendezvényein zongorázott. Telente az otthonban népszínműveket mutattak be. Közülük többet maga Gachal tiszteletes úr írt és rendezett. Az emberek kulisszákat építettek és festettek. És persze itt voltak a kecskézési hagyományok is, melyek szenteste szinte egy emberként kapcsolták össze falunk fiataljait és idősebbjeit. Jelentős küldetés volt ez, hiszen az a csapat, amely nem gyakorolta be kellően a szerepét, abban az évben nem indulhatott. Nem illett szégyenkezni. Más világ volt akkor.

(A beszélgetés 2017. március 8-án készült)


Nyitókép: A megroppant nád (borítótervezet)

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Bánáti Újság rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Torontálvásárhelyi református visszaemlékezések (1.)
Bánáti Újság
Torontálvásárhelyi református visszaemlékezések (1.)
Bánáti Újság
  • Martinek Imre, Kónya-Kovács Otília
  • 2019.10.19.
  • LXXIV. évfolyam 41. szám
Facebook

Támogatóink