home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Törökülésben a figyelem
Bíró Tímea
2020.02.15.
LXXV. évf. 7. szám
Törökülésben a figyelem

Kivételes alkalom olyan személyekkel beszélgetni, akiknek már a hangjuk is nyugalmat áraszt, és ezután az ember úgy érzi, hogy minden tökéletesen a helyén van.

A törökkanizsai származású Rózsa Szilvia többgenerációnyi gyermeknek volt az óvónője. A gyerek és a szülő életében is egy kiemelkedően fontos állomás az óvodába indulás, nem beszélve az óvónőről, aki a nap felét a kicsivel tölti, és tudása szerint neveli őt. Szilviának egy súlyos betegség miatt félre kellett tennie a hivatását, de Magyarkanizsa Község Pedagógus Egyesülete a pedagógusnap alkalmából életműdíjjal ismerte el az odaadó munkáját.

* Mikor határozta el, hogy óvónő lesz?

— Ha visszaemlékszem, akkor már óvodáskoromban, amikor Oroszlámoson éltünk, egyfajta vezér voltam, szerettem irányítani. A közgazdasági szak elvégzése után az osztálytársnőim ajánlották a figyelmembe a Szabadkai Óvóképző Szakfőiskolát, melyet el is végeztem, és 1995-ben kezdtem el óvónőként dolgozni Magyarkanizsán.

* Milyen tulajdonságokkal kell bírnia egy óvónőnek?

— A szeretet nagyon fontos ebben a hivatásban. Nem arról van szó, hogy állandóan babusgatni kell a gyermekeket, hanem bizalommal kell feléjük fordulni, és az óvónőnek is meg kell engednie, hogy a kicsik megbízzanak benne. Rendet kell tartani egy megközelítőleg harmincfős csoporton belül, ezért szükség van egy kis szigorra, viszont ha a gyerekek szépen viselkednek, akkor meg kell őket dicsérni. Akárcsak otthon, az óvodában is nevelik őket a szépre és a jóra. Sokat kell dolgozni azért, hogy megismerjük őket annyira, hogy minden mimikájukból, az arcuk rezdüléseiből kikövetkeztessük, hogyan érzik magukat, vagy mit szeretnének, de megéri a fáradságot. Az óvónők népbetegsége a térd- és a lábfájás, mert sokat guggolnak, térdelnek a gyerekek között, úgyszólván le kell közéjük ereszkedni, fizikailag is az ő szintjükön lenni. Mérhetetlenül sok türelmet igényel ez a munka, mert a legtöbb esetben végig kell hallgatni a gyerek mondanivalóját, illetve végigvárni, hogy szép sorban mindenki elmondja a kérdésre a választ. Ez az óvónőnek is egy hasznos türelemjáték.


Puskás Károly felvétele

* Már az óvodában meglátszódik, ha otthon könyvet adnak a szülők a gyerek kezébe, vagy hogy valakinek van-e testévére vagy nincs? 

— Meglátszik, mert volt egy olyan feladat, hogy be kellett hozniuk a kedvenc meséskönyvüket, és ki kellett választaniuk a számukra legkedvesebb mesét, melyet én felolvastam nekik. Ebből már kiderül, hogy a könyvek mennyire veszik körül az óvodást. Számomra nagyon fontos volt ráirányítani a figyelmüket arra, hogy amit a könyvekben olvasnak, látnak, azt fedezzék fel az utcákon vagy a természetben, így szívesen számoltak be arról, ha a harkály kopogtatását hallották, vagy egy-egy utazás során őzet, nyulat láttak futni a földeken. Gyakran elővettük a kedvenc könyvemet, a zöld fedelűt, melyben szólások és közmondások szerepeltek, leültem törökülésben, és kezdődhetett a kitalálósdi. Mindig alig várták, hogy előkerüljön a zöld fedelű könyv. Kitűnik, ha valakinek idősebb testvére van, hiszen észrevehető, hogy ellesett bizonyos dolgokat a testvérétől, gyorsabban felismeri a betűket. Akinek kisebb testvére van, azon pedig az vehető észre, hogy figyelmesebb a társaival szemben, a szárnyai alá veszi a félénkebb vagy a gyengébb gyerekeket. Nagyon érdekes volt, amikor egy-egy testvérpárnak előbb az egyik, majd a másik tagja került a csoportomba, és megfigyelhettem azt, hogy a nagyobb testvér mely tulajdonságait örökölte meg a kisebb.

* Ha szükségét érzi, akkor büntethet az óvónő?

— Ma már nincs az a fajta büntetés, amely régebben, de én a szülőkkel is mindig közöltem, hogy alkalmazom a pihenőszéket. Ha valaki már annyira nem fért a bőrébe, hogy semmivel sem lehetett lekötni a figyelmét, akkor leültettem egy rövid időre a pihenőszékre, és miután kipihente magát, mehetett a társai közé. Muszáj volt ezzel a módszerrel élni, hogy egy kicsit megnyugodjon a gyerek.

* Van-e együttműködés a szülő és az óvónő között?

— Én szerettem figyelni a gyerekeket, hogy kivel barátkoznak, mit csinálnak szívesen, hogy ha a szülő érdeklődne, akkor tudjak neki abban segíteni, hogy megsúgom, ki a gyermeke barátja. Meg kell jegyeznem, hogy ebben a helyzetben nagyon szerencsétlen a hármas szám, mert ha hárman barátkoznak, akkor valaki mindig kiesik, és pár nélkül marad, annak az egynek pedig valahogy fel kell találnia magát, tehát valamilyen szinten a gyerekek is nevelik egymást. Az óvónő feladatai közé tartozik a családlátogatás is, amikor beleláthatunk abba, hogy a gyerek hogyan viselkedik az otthoni környezetben, a szülei előtt. A csöppségek általában alig várják, hogy megjelenjek náluk, mert minden látogatás után elmesélem a csoporttársaiknak, hogy milyen szép játékai vannak az illetőnek, milyen pedáns rend van a szobájában, és ez örömmel töltötte el azt, akiről szó volt. Az egyik óvodásom nagyon izgatottan várt, noszogatott, hogy menjek már hozzájuk, mert új ágyat kapott, és szerette volna megmutatni.

* Változtak a gyerekek az évek során? 

— A saját korosztályom gyerekként sokkal fegyelmezettebb volt a szülők, nagyszülők részéről. A mai gyerekek türelmetlenebbek, nem tudják magukat lenyugtatni, rettenetesen nehéz kivárniuk azt, hogy elkezdődjön vagy véget érjen valami.

* Óvónőként mikor töltötte el elégedettség?

— Mindig az adta a sikerélményt, amikor egy program úgy valósult meg, ahogy elképzeltem. Öröm volt megtapasztalni, hogy a gyerekekkel közösen sok gyakorlással és ráfordított idővel milyen szép dolgokra vagyunk képesek. Ez a mai napig hiányzik.

* Az odaadó munkáját életműdíjjal tüntették ki. Hogyan érintette ez az elismerés?

— Nagyon meglepődtem, és rendkívül jólesett, mert úgy érzem, hogy ezzel elismerték a munkámat. A hivatásunk mellett más téren is aktívak voltunk, hiszen hat óvónő, egy egészségügyi nővér és az óvodapszichológus 2010-ben létrehozta a Bóbita bábcsoportot, mellyel színpadra állítottunk egy mesét. Az elején bábokkal adtuk elő a történetet, és fontos elmondani, hogy az egyik kolléganőm varrta a bábokat, a másik pedig a zenei aláfestésért volt felelős. Mindannyian azt adtuk hozzá a munkához, amit tudtunk. Sok segítséget kaptunk az igazgatóságtól, paravánokat is a rendelkezésünkre bocsátottak, illetve ellátogattunk a környező községek településeire, hogy betekintsünk más bábcsoportok munkájába. Kiválóan egymásra hangolódtunk, jól éreztük magunkat, és a nehéz színészi játékot könnyebb volt megvalósítani a bábok segítségével. Rengeteget nevettünk, mire kitaláltuk a végleges mozdulatsort, jeleneteket. Elmondhatatlan öröm volt számunkra, amikor a saját csoportjaink megláttak bennünket a színpadon, és a gyerekek ovációja töltötte be a termet, annyira örültek az óvónőiknek. Eljutottunk Szlovákiába is, és elégedettek voltunk az ottani vendégszerepléssel. Éppen a minap olvastam, hogy az óvónőnek húsz szakmát kell tudnia, de én azt gondolom, hogy talán sokkal többet, hiszen anyák, testvérek, a szüleink gyerekei vagyunk, emellett pedig tudni kell varrni, énekelni, hangszeren játszani, valamint rendezni is, hiszen az ünnepi műsorokat az óvónő állítja össze. Végtelenül kreatívnak kell lenni, de mérhetetlenül sok szeretetet kap érte az ember.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..