home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Törökkanizsán megkezdődött a Gyöngyösbokréta és a Durindó
Tóth Lívia
2018.06.02.
LXXIII. évf. 21. szám
Törökkanizsán megkezdődött a Gyöngyösbokréta és a Durindó

Nulladik nappal és fergeteges népzenei koncerttel rajtolt pénteken este Törökkanizsán az LV. Gyöngyösbokréta és a XLII. Durindó.

Törökkanizsa első alkalommal ad otthont a nagyszabású rendezvénynek, de már a ráhangolódó este hangulatán érezhető volt, hogy a következő két napban ismét nagyszerű fesztiválon vehetnek részt az érdeklődők. A szervezők az utóbbi években arra törekedtek, hogy minden igénynek megpróbáljanak eleget tenni, így jött létre a nulladik nap, és így cserélődött fel a Durindó és a Gyöngyösbokréta megtartási sorrendje – június másodikán, szombaton lesz a Gyöngyösbokréta, június 3-án, vasárnap pedig a Durindó.

Június elsején, pénteken, a helyi színház előcsarnokában – erre az alkalomra ez az épület is megújult – megnyílt a törökkanizsai Kéknefelejcs Hagyományápoló Kör ünnepi kiállítása.

Ezt követően a nagyteremben bemutatták a rendezvényre időzített Törökkanizsa község népzenei hagyatéka címmel kiadott CD-t. Közreműködött: Szabó Annamária – ének, a Fokos zenekar (Csonka Balázs – prímtambura, Jovánovity Péter – nagybőgő, Keszég Ákos – hegedű, Szabó András – basszprímtambura, Szerda Balázs – tamburakontra), Boldizsár Csaba – tamburacselló, a Tiszagyöngye ME asszonykórusa, valamint Vázsonyi Csilla és Resócki Rolland néptáncos.

A kiadványt támogatta a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, a Tartományi Művelődési, Tömegtájékoztatási és Vallási Közösségi Titkárság, a Tiszagyöngye Művelődési Egyesület és a Törökkanizsáért Egyesület.

Felvételeink a koncertről adnak ízelítőt.

A Durindó és a Gyöngyösbokréta bizonyára sok látogatót vonz a kis észak-bánáti településre, de akik nem tudnak odautazni, azok sem maradnak le az élményről, ugyanis a fesztivál élőben teljes egészében követhető lesz a Vajdasági Rádió és Televízió Youtube-csatornáján: (https://www.youtube.com/channel/UCO8cCsrONjMeP9u6JHn4KUQ).



Az LV. Gyöngyösbokréta és a XLII. Durindó további programja 

2018. június 2., szombat
9.00, Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola (I. Péter király utca 13.)
Az LV. Gyöngyösbokréta fellépőinek érkezése
10.00–22.00, Kastélypark
Kézműves-kirakodóvásár
12.00, a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolától
Az LV. Gyöngyösbokréta fellépőinek díszfelvonulása és menettánca
Kastélypark, nagyszínpad
A részvevők és a fesztivál lobogójának megáldása
Ünnepélyes megnyitó, köszöntőbeszédek
15.30, Kastélypark, nagyszínpad
A kunszállási Veterán táncegyüttes, a törökkanizsai Tiszavirág néptáncegyüttes, a törökkanizsai Bánát Művelődési Egyesület, valamint a vajdasági gyermek- és ifjúsági népművészeti vetélkedők meghívott díjazottjainak közös műsora
16.30, Kastélypark, nagyszínpad
Az LV. Gyöngyösbokréta műsorának folytatása
20.00, Kastélypark, nagyszínpad
Jó estét, Vajdaság! – a fesztivál fellépőinek szerkesztett műsora, amelyet az Újvidéki Televízió 2-es csatornája élőben közvetít
21.00, Kastélypark, nagyszínpad
A Zagyva Banda koncertje. Közreműködnek: Fundák-Kaszai Lili és Fundák Kristóf, a Fölszállott a páva győztes táncos szólistái, valamint Kádár Kata és Darabos Péter, a Magyar Állami Népi Együttes szólistái
22.30, a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola udvara
Táncház hajnalig a Fokos zenekarral és a Zagyva Bandával
 
2018. június 3., vasárnap
9.00, Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola (I. Péter király utca 13.)
A XLII. Durindó fellépőinek érkezése
10.00–22.00, Kastélypark
Kézműves-kirakodóvásár
12.00–12.30, Szent György római katolikus templom
Ünnepi áhítat, a fesztivál részvevőinek és lobogójának megáldása
12.30, a Szent György római katolikus templomtól
A Durindó részvevőinek ünnepi felvonulása
13.00, a színház nagyterme (I. Péter király utca 6.) • a Branislav Nušić Könyvtár díszterme (Dusán cár utca 8.)
A XLII. Durindó ünnepélyes megnyitója, köszöntőbeszédek
13.30, a színház nagyterme • a Branislav Nušić Könyvtár díszterme
A XLII. Durindó műsora. A fellépők két benti helyszínen mutatkoznak be a csoportok létszáma alapján besorolva
13.30–15.00
Helyszíni közvetítés az XLII. Durindóról az Újvidéki Televízió 2-es csatornáján
14.00–15.00
Élő bejelentkezés a XLII. Durindóról az Újvidéki Rádió hullámhosszán
18.30, a színház nagyterme
A Bodor Anikó-díj eredményhirdetése és átadása
A fesztivál lobogójának ünnepélyes átadása a jövő évi házigazdának
Ünnepi záróműsor
 
Eső esetén a kültéri programoknak a színház nagyterme ad otthont.
 
A Durindó és a Gyöngyösbokréta kísérőrendezvényei
 
10.00–22.00, Kastélypark
Kézműves-kirakodóvásár
10.00–22.00, a színház előcsarnoka
A törökkanizsai Kéknefelejcs Hagyományápoló Kör kézműves-kiállítása
10.00–22.00, a Branislav Nušić Könyvtár díszterme
Válogatás Németh Mátyás fotóművésznek, a Magyar Szó nyugalmazott fotóriporterének a munkáiból
 
Kör, kör, ki játszik?
Játszóház – népi gyermekjátékok, kézműves foglalkozások, közös éneklés és hangszerbemutatók a Kastélyparkban
• Június 2-án, szombaton 10 és 12 óra között
• Június 3-án, vasárnap 11 és 13 óra között 
 
10.00–24.00, a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola udvara
Folkkocsma – a kötetlen szórakozás, barátkozás helyszíne
 
A szerző felvételei
Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..