Törökkanizsa egyháztörténetének ezeréves múltra visszatekintő rétegei

Törökkanizsa egyháztörténetének ezeréves múltra visszatekintő rétegei

A törökkanizsai egyházközség és hívei tavaly ünnepelték a helyi Szent György római katolikus templom fennállásának 160. évét. A jubileum alkalmából készült el Szabó József helytörténet-kutató impozáns monográfiája, melyet nemrégiben hatalmas érdeklődés kíséretében — a rendezvényre érkező közönség megtöltötte a színháztermet — mutattak be Törökkanizsán. 

Szabó József Szenteleky-díjas helytörténet-kutatónak A törökkanizsai Szent György római katolikus templom története 1858—2018 címet viselő új munkája nemcsak a templomépítésre és annak körülményeire összpontosít, hanem tényekkel, adatokkal, dokumentumokkal, fényképekkel is az olvasó elé tárja a közösség vallási életének a honfoglalásig visszanyúló történetét. Törökkanizsán már a XIV. század első felében állt katolikus templom a Boldogságos Szűz tiszteletére, illetve a községhez tartozó Firigyháza, Rábé, Keresztúr és Oroszlámos is templomos helyek voltak. A mű abból a szempontból is hiánypótló, hogy a szerző átfogóan leírja az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc helyi, törökkanizsai vonatkozásait.


Újhelyi Nándor, Szabó József, Bunford Tivadar, a könyv kiadásának mecénása, Sóti János törökkanizsai plébános és Németh Ferenc (Gergely József felvételei)

— A könyv lerántja a leplet a megalapozatlan hiedelmekről, például tisztázza, hogy a templom valójában kinek is épült. Az 1848 márciusában elkezdett és 1858 októberében felszentelt keleti tájolású istenháza a Törökkanizsán és a környékbeli falvakban élő magyar és német katolikus híveknek épült. Egyházi pénzekből, a bécsi udvar, valamint Szerviczky György földesúr és utódai támogatásával — mondta a könyvbemutatón Újhelyi Nándor, a törökkanizsai községi képviselő-testület elnöke. Bevezetőjéből az is kiderült, hogy 1837-ben a törökkanizsai plébánia területén 1504, főleg magyar római katolikus vallású hívő élt, mégis csupán tíz évvel a szabadságharc vérbe fojtása után felépült az új templom. A sok nehézség ellenére a magyarság talpra tudott állni, s az 1913. évi adatok szerint a katolikus hívők száma 4568 főre emelkedett. A templom kicsinynek bizonyult, ezért vasárnaponként három szentmisét is bemutattak a plébánosok. Napjainkra viszont a katolikus hívők száma 2500-ra csökkent.

Szabó József felfedte, már 2008-ban is készült a könyv megírására, de a templom fennállásának 150. évfordulójára még nem gyűlt össze a szükséges anyag. Így abban az évben emléktáblát állítottak a templomban a Szerviczky család, a kegyúr és az örökösei tiszteletére.

— Úgy gondoltam, Temesváron, a püspöki levéltárban találok még dokumentumokat a templomunkról, de csalódnom kellett, habár Martin Ross püspök atya nagyon készségesen segített. Mivel a ránk vonatkozó dokumentumokat az 1920-as években áthozták Nagybecskerekre, ez lett a következő kutatási helyszín. A püspöki levéltárban egy 1937-ből származó, 22 oldalas, latin nyelvű, kézzel írott vizitációs jegyzőkönyv várt rám. Ezt is kevésnek találtam, de aztán kiderült, nagyon sok új, hasznosítható adatot tartalmaz. Megtudtam például, hogy Lonovics József püspök az 1837. évi látogatása során 700 törökkanizsait bérmált meg, valamint utalást találtam benne a korábbi templomainkra. Amikor befejeztem a kéziratot, illusztrációként szerettem volna kegytárgyakat fényképezni. Felmentünk a sekrestye feletti oratóriumba, és ott szép, faragott imazsámolyokat láttam. Az egyiken egy kis réztáblát találtunk, melyen az állt, hogy 1887. szeptember 7-én a dévai ferences rendi templomban ezen a zsámolyon térdelt és imádkozott I. Ferenc József. Azt viszont nem sikerült kikutatnom, hogyan került a bútor Törökkanizsára — idézett fel a szerző néhány érdekességet a könyv születéséről.

Dr. Németh Ferenc művelődéstörténész, a kötet recenzense kiemelte, Szabó József a Szent György-templom jubileuma alkalmából nemcsak az építésre és annak körülményeire összpontosított, hanem megvilágítva a társadalmi hátteret, mélyebbre is hatolt Törökkanizsa gazdag egyháztörténeti rétegeibe, melyek ezeréves múltat rejtenek magukban, azaz Szent István királyunk koráig vezethetőek vissza.

— A törökkanizsai egyházi élet előtörténetének, majd XVIII. századi újjáéledésének felvázolásából kitűnik, mennyire egybefonódott ennek az észak-bánáti városkának a fejlődése az egyház életével és fejlődésével, illetve a magyar lakosságnak milyen szoros volt a kapcsolata a római katolikus egyházzal. Törökkanizsa esetében is az egyház volt évszázadokon át a közösségi megtartóerő. Az úr háza volt az a hely, ahol kiszolgáltatták a szentségeket, ahol a lakosság vigaszt, reményt, támaszt és enyhülést nyerhetett. A mindennapi élet megpróbáltatásai közepette is a hitéből, a vallásosságából ott meríthetett lelkierőt és kitartást. A vallás mindig komoly és fontos szellemi fogódzója volt a lakosságnak, különösen válságos időkben. Rögös és hosszú volt az út, ezt pedig Szabó József pontosan dokumentálja, a törökkanizsai káplánság megalakításától, 1773-tól kezdve a plébánia megszervezésén át a helység mai, XXI. századi életéig. Nyilvánvaló, hogy ezen az úton a hívek következetesen kitartottak lelkipásztoraik mellett. A kötet egyik fontos hozadéka, hogy számos, eddig ismeretlen felfedezésnek számító egyháztörténeti adat került napvilágra, az első templomábrázolástól kezdve a bérmálkozók legkorábbi, XVIII. századi névsorának ismertetésén át Lonovics József püspök 1832. évi egyházi vizitációjáig. A szerző kellő részletességgel ismerteti a Szent György-templom építésének előzményeit, mely a szabadságharc idejére esik, valamint a munkálatok kevésbé ismert részleteit, külön kitérve a főoltárkép festőjének, Székely Bertalannak a tevékenységére, törökkanizsai kötődéseire. A templomszentelést követő időszak egyházi életének történéseit is végigkövethetjük a kötetben, egészen napjainkig. Ily módon az olvasók kezébe egy kerek egyháztörténeti összefoglaló kerül, melynek fontos mérföldköve volt egyebek között a törökkanizsai római katolikus hitközség alapszabályainak elfogadása 1897-ben, az új orgona megvásárlása 1909-ben, valamint az új harangok felszerelése. Lényeges dokumentuma a kötetnek a törökkanizsai lelkipásztorok névsora, mely 1773-tól indul — hangzott el a méltatásban. 

A könyvet a dokumentumértékű fotók teszik teljesebbé és színesebbé. A törökkanizsai hívek a fényképeken sok ismerőst láthatnak, ahogyan az őseik nevét is fellelhetik a közölt jegyzékekben, névsorokban.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Riport rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Törökkanizsa egyháztörténetének ezeréves múltra visszatekintő rétegei
Riport
Facebook

Támogatóink