home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Tomb Raider — harmadszor
Brasnyó Zoltán
2018.03.27.
LXXIII. évf. 12. szám
Tomb Raider — harmadszor

A ’90-es évek nagy videojáték-ikonjának, Lara Croftnak már több rendező és forgatókönyvíró is próbált új célt, karaktert, arcot adni, a legújabb próbálkozás pedig merőben más és szokatlan lesz.

Ezen írás megjelenéséig már lerántják a leplet az új Tomb Raider-filmről, mely nem kevesebbet ígér, mint hogy a régebbi, Angelina Jolie által játszott dögös, szexi és több ponton is meseszerű, eltúlzott figurát újragondolva helyezi friss alapokra. Az ígéretek szerint egy érettebb, összetettebb, sötétebb, sőt hihetőbb figurát kapunk. Más szóval lelépnek a már kitaposott ösvényről, ami nem is csoda, hiszen a legutóbbi két Tomb Raider számítógépes játék is ezt tette.

Rendkívüli népszerűségnek örvendett ez az újfajta megközelítés a játékosok körében, ezért Geneva Robertson-Dworet forgatókönyvíró számára is fel volt adva a lecke: alkotni egy olyan Lara Croftot, aki a kőkemény és szexi akcióhős helyett egy sokkal hihetőbb figura, olyan, akivel a nézők könnyebben tudnak azonosulni. A forgatókönyvíró egy interjúban persze reflektált a tényre, mely szerint a számítógépes játékokból készült filmes adaptációk kudarcra vannak ítélve. Szerinte ez csak részben igaz, hiszen ha az alkotók többet foglalkoznának a hős sztorijával és hátterével, ezek a filmek sikeresebbek lehetnének. Adná az ég, hogy csak ennyi legyen a gond.


Alicia-tombraider_muscleandfitness.com

Az új Lara Croft megközelítése egy amolyan fejlődéstörténetnek is felfogható. Az alkotók azt szeretnék bemutatni, hogy hogyan lett ebből a részben félénk, magába zárkózott, ám túlontúl kíváncsi lányból az a magabiztos és félelmet nem ismerő, dögös csaj, akit korábban Angelina Jolie játszott. Roar Uthaug norvég rendező filmjében Alicia Vikandert láthatjuk, aki kemény munkával nagy kondira és acélos izmokra tett szert, mégis kérdés, hogy vajon eléggé csábító lesz-e ahhoz, hogy emberek tömegeit vonzza a mozikba. Croft kisasszony rendkívül makacs, éppen egyetemre jár, éles eszű és akaratos. Minden megvan ahhoz, hogy a gazdag apja nyomdokaiba lépjen.
 


Eddig kétszer tűnt fel a mozikban Lara Croft figurája, mindkét esetben elmondható, hogy mind a kritikusok, mind pedig a nézők nagy többségének szemében orbitális bukás volt. Az első részt 115 millió dollárból forgatták, a behozott pénz pedig éppen csak elég volt ahhoz, hogy az alkotók zöld fényt kapjanak a második részhez, mely már egyenesen nézhetetlen volt. Nemcsak a játékok hangulatát értették félre a készítők, de az egész univerzumot és a nézői igényeket is, sőt, mindezt megfejelték egy nagy adag közhellyel és kínos sablonnal. Most, tizenöt év után újra megadatott a lehetőség, hogy helyreállítsák Croft kisasszony becsületét. A szerepért egyébként a Trónok harca Daenerys Targaryenje, Emilia Clarke, sőt, az új Star Warsból ismert, Rey karakterét alakító Daisy Ridley is versenyben volt — nem véletlenül választották végül a svéd Vikandert, aki A dán lányban nyújtott alakításáért Oscar-díjat is kapott. A főgonosz az Aljas nyolcas, A törvény embere és a Sons of Anarchy — Kemény motorosok című klasszikus alkotások karakteres arcú Walton Gogginsa.

Az internetes filmes adatbázis egyelőre csekély számú szavazóközönsége 7,4-es pontszámot adott — érdemes megnézni, hogy a hétvégi összesítés és lelkesedés (vagy csalódás) után hogyan alakulnak ezek a pontok. A film egyébként szinte egy az egyben az új, 2013-beli videojáték cselekményét követi, a játékot pedig a rendező, Roar Uthaug hónapokon át megállás nélkül játszotta. Reméljük, hogy rajongása miatt azt az élményt szállítja majd Lara Croft kedvelőinek, amelyet elvárnak tőle.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..