A toledói acél- és aranyművesek boltjában: vagyont érő kincseket kínálnak az árusok...

Ki ne hallott volna a toledói acélról?! A világhíres kardokat, tőröket több mint ezer éve gyártják a spanyol városban, de titkukat mindmáig nem tudták igazán megfejteni. Csak annyit lehet tudni, hogy az acélt olívaolajban edzik. Ezt alkalmunk volt látni egy műhelyben, természetesen csak tisztes távolságból. De ma már nemcsak borotvaéles pengéket készítenek itt, hanem az acél és az arany kombinálásával szebbnél szebb ékszereket is: fülbevalókat, nyakláncokat, pompás karkötőket. Bizony, mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak a férfiembernek, aki efféle ajándékkal szeretné megörvendeztetni feleségét vagy kedvesét… Persze Toledo nem csak az acél városa. A Tajo folyó partján az ókorban épült település műemlékei, templomai, szűk sikátorai már a város fekvésének köszönhetően is csodálatos élményt nyújtanak az odalátogatónak, a folyóparti, hangulatos kiskocsmái pedig csak fokozzák ezt az érzést. Vallási-szellemi múltjának örökségei ma is láthatóak, hiszen a templomok magukon viselik az iszlám, a zsidó, a keresztény kultúrák stílusjegyeit. Az egyik legértékesebb a bazilika, a volt zsinagóga (ma a szefárd zsidók múzeuma), valamint a Szent Tamás-templom, ahol El Greco egyik legszebb festménye, az Orgaz gróf temetése látható. Ma is hosszú sorokban állnak az érdeklődők a szentély bejárata előtt. Toledo Spanyolország egyik gyöngyszeme, akárhányszor tér ide vissza az ember, mindig talál valami újat, szépet, varázslatosat.

Toledo látképe a Tajo folyó túlpartjáról

Következett a hazafelé vezető út. Franciaországban Avignon, az úgynevezett pápai város volt az első megálló. A XIV-XV. században ugyanis sok pápa és ellenpápa vezette itt a hivatalát, amikor a Vatikánból távozásra kényszerült. A pápai palotán és az évszázados belvároson kívül érdekes látnivaló a Csonka híd. A Rhône folyón a XII. században épített kőhíd eredetileg 900 méter hosszú volt, a vidéket azonban sokszor sújtotta árvíz, ilyenkor megrongálódtak a híd pillérei, rendszeresen újjáépítették őket, ám 1668-ban egy katasztrofális áradás lerombolta a vízi átkelő szerkezetének felét. Azóta sem építették újjá, és az UNESCO-világörökséghez tartozó város egyik látnivalója lett.

Avignon — pápai palota és templom

Svájcban Genf volt az első állomás. Az ország egyik legelegánsabb városa, mondják, amin nem is kell csodálkozni, hiszen itt található több nemzetközi szervezet székhelye, gazdasági kirendeltségek, karitatív egyesülések is. Az ENSZ-nek például hat szervezete működik itt (Menekültügyi Főbiztosság, Egészségügyi Világszervezet, Szellemi Tulajdon Szervezete stb.), mégpedig az egykori Népszövetség székházában. Itt kapott továbbá helyet a Nemzetközi Vöröskereszt és a Nemzetközi Vörös Félhold központja is. Az előbbiben járván egy érdekességet is láttunk: az 1863-ban létrehozott szervezet székházában nem lépcsőkön járnak fel az emeletekre, hanem macskaköveken. Hogy miért? Csupán azért, mert annak idején a Henri Dunant genfi üzletember által alapított egyesületben az urak lóháton mentek fel a központi irodákhoz! (Azóta természetesen liftek is vannak az egyébként puritán épületben.) Genf a svájci óragyártás egyik központja (a másik Schaffhausen), valamint itt emeltek emlékművet a reformáció kiemelkedő alakjainak is: Kálvin János, Béza Tódor, John Knox és Guillaume Farel mellett kapott helyet Bocskai István (1557—1606) erdélyi fejedelem, aki jelentős szerepet töltött be a magyar reformációban.

Genf — a reformáció emlékművének fő alakjai: Kálvin, Farel, Béza és Knox

Bocskai István erdélyi fejedelem, a magyar reformáció egyik legnagyobb alakja

Fáradt szemünket a Genfi-tó csodálatos víztükrén pihentethettük meg, a közepéből szinte gejzírként feltörő hatalmas vízsugáron (némelyek csak „csőtörésnek” nevezik), és fejet hajthattunk a magyarokat kedvelő Erzsébet királyné, Sissi szobra és emléktáblája előtt. Itt gyilkolták meg ugyanis az uralkodó, Ferenc József feleségét 1898-ban. A városban egy másik jeles magyar emlékművét is megtekinthettük: a derék svájciak méltó emléket állítottak a világ egyik legnagyobb zeneszerzőjének, Bartók Bélának is.

A Genfi-tó kacsákkal, hattyúkkal, csónakkikötővel és a híd lábánál a Rhône folyó forrásával

Bern nem a legnagyobb svájci város, mégis az ország fővárosa, és szerintem egyúttal a legszebb település is. Számtalanszor megfordultam már ezen a páratlanul vonzó helyen (merthogy a 120 000 lakosú település annak számít), és mindig lenyűgözött az UNESCO által a világörökség részének nyilvánított berni belváros. Zürich, Bázel, St. Gallen, Luzern és Schaffhausen a csillogó-villogó épületeivel, bevásárlóközpontjaival nyilván jobban elkápráztatja az embert, Bern azonban olyan módon megragadja, hogy nem lehet elfelejteni. Kiemelném a szépséges rózsakertet a belvárossal szemben, a főutca bejáratánál a medvevermet, melyben barna medvék emelik fel időnként a fejüket, és egykedvűen néznek a zsibongó turistahadra (a város címerállata természetesen egy medve), a macskaköves utcát, melyen csak az üzleteket ellátó kocsik közlekedhetnek, illetve a néhány lassan tovasikló, piros és zöld villamost, a csillagvizsgálót és az óratornyot, a XV. századi városházát, a XVI. században épült gótikus Münster székesegyházat, valamint a középkori motívumokkal díszített kutakat. Azt mondják, Bernben van a világ legnagyobb bevásárlóközpontja. Aki először jár a városban, az csak csóválja a fejét, hiszen sehol nem lát — összeszerelő műhelyekre hasonlító — csarnokokat, bevásárlókocsikat, kosarakat. Igen ám, de a főutcát övező árkádok egy-egy üzlet bejáratát takarják, s itt aztán minden kapható, mi szem-szájnak ingere, nem ritkán két-három föld alatti szinten is vannak üzletek! Amikor pedig az ember elhagyja a fővárost, és az első autópálya-feljáróról visszatekintve meglátja az Aare folyó által három oldalról körülölelt települést, akkor egy nagyot sóhajt, és még inkább megszilárdul benne a meggyőződés: ez Svájc legszebb városa…

Bern. A főváros látképe a rózsák hegyéről az Aare folyóval

Bern. Óratorony és a sok közül egy medveszobor a főutcán

Egy rövid liechtensteini tartózkodás után már csak Innsbruckban álltunk meg. Tirol fővárosának egyik legjelentősebb látnivalója a goldenes Dachl (aranytetős ház), mely egyúttal a város jelképe is. I. Miksa császár és Sforza Bianka Mária grófnő házasságának állít emléket. Az impozáns építmény valójában egy gótikus stílusú oszlopos erkély, melyet 2657 aranyozott sárgaréz lappal fedtek be. Eredeti funkciójának megfelelően az uralkodó és a felesége annak idején innen nézték végig a vitézi bajvívásokat, a lovas bemutatókat vagy egyszerűen csak a tiroli sokadalmat. Ezen a téren és a környező utcákban kaptak helyet a kisebb-nagyobb céhek és a piacok is, vasárnaponként pedig a pórnép és a nemesek itt haladtak át a szomszédos Szent Jakab-templomba igyekezve. Az Inn folyó partján és az Alpok völgyében épült város történelmi látnivalói közül kiemelkedik a Hofburg (a császári palota), az udvari templom, az Ambras kastély és a római minta alapján készült kis diadalív is. Az alföldi embert azonban talán a két és fél ezer méternél is magasabb hegyek fehérlő ormai kápráztatják el leginkább. Ezért a látványért érdemes sok-sok kilométert utazni.

Innsbruck. Az aranytetős ház terasza a belvárosban

A csaknem 8000 kilométer, tizenegy ország, ki tudja, hány szálloda és a tizenkét nap után egy kis németországi kerülővel (mivel lezárták az egyik osztrák alagutat), Bécs után megpillantottuk a Budapest irányát jelző táblát. Amikor pedig elcsigázottan, de óriási vizuális-szellemi-lelki élményekkel gazdagodva áthaladtunk a budapesti Rákóczi hídon, már az otthon melegének közeli kellemes érzésével is konstatálhattuk, hogy ennek az utazásnak:

VÉGE