Tokyo Vice
Brasnyó Zoltán
2022.05.19.
LXXVII. évf. 19. szám
Tokyo Vice

Egy amerikai származású riporter alámerülése a tokiói alvilágban. Egy sorozat, melynek már a címe is ismerős lehet, később pedig már a fények, a kamerabeállítások, illetve a rendező stílusa is erős déjà vu-érzéseket kelt.

Bizony, a Tokyo Vice mögött — legalábbis ami az első részt, a pilotot illeti — Michael Mann legendás akciórendező, többek között a Miami Vice és a Szemtől szemben direktora áll. Tanácsokkal is ellátta J. T. Rogers showrunnert és a széria sztárját, Ken Watanabe-t. Neki is köszönhető, hogy az első évadának végéhez érkezett sorozat igazán egyedi és stílusos módon nyújt betekintést Tokió tőlünk felettébb távoli, neonfényes és Amerika-mániás világába. Oda, ahol a külföldi fehér embert gaijinnak nevezik, a vállalati hierarchia, a szigor és a céges lojalitás pedig rendíthetetlen dogmának számít.

Hősünk, Jake Adelstein már egy ideje Tokióban él, lassacskán ráhangolódott a város és a japán világ ritmusára, s minden álma, hogy újságíró legyen az egyik legnagyobb presztízsű helyi lapnál. Miután meggyőzi leendő munkaadóit, és bekerül a szigorú munkakörnyezetbe, csakhamar rádöbben, hogy minden, amit a szakmáról addig elképzelt, illúzió csupán. Az újságírók a köz- és az államérdek szabálykönyve szerint játszanak. Nem említhetik például a gyilkosság szót a riportokban, mert azzal nyomást gyakorolnának a rendőrségre. Ha ugyanis a rendőrségnek később nem sikerülne felgöngyölítenie egy hidegvérű gyilkosságot — például mert a jakuza követte el —, akkor az jelentős presztízsveszteséggel járna a tokiói zsaruknak. Jake szép lassan kiismeri ezt a hűvös és merev közeget, sőt barátokat is szerez, a törvény mindkét oldalán. Hiroto Katagiri (Ken Watanabe) rendőrfőnök lesz az egyik pártfogója, emellett pedig szoros barátságot köt Satóval is (Sho Kasamatsu), aki az egyik japán maffiacsalád feltörekvő katonája. Mindeközben amerikaiak is feltűnnek Tokió éjszakai klubjaiban, például Samantha (Rachel Keller), aki eszkortlányként próbál pénzt keresni a bűnözők és a dúsgazdag vállalkozók között, miközben maga is egy sötét titkot rejteget a múltjából.

Jake a távolságtartó japánok és a vele szemben óriási elvárásokat támasztó szerkesztők, rendőrök, majd később a jakuza hálójában igyekszik bizonyítani, leginkább saját magának. Hajszolja a nagy sztorit, szívességeket tesz a rendőröknek és a bűnözőknek is, hogy aztán azon kapja magát, hogy hirtelen mindkét oldalon fontos eszközként tekintenek rá. Az egyik legbefolyásosabb jakuzacsalád feje megbízza egy faladattal, mellyel a saját hírnevét igyekszik helyreállítani. A rendőrség viszont arra törekszik, hogy ne boruljon meg a kényes egyensúly rablók és pandúrok közt.

Ugyan a sorozat első évadának elején elhangzik, hogy a ’90-es évek végén járunk, később már nem igazán tesznek erről említést. Ezért pedig hajlamosak leszünk megfeledkezni arról, hogy a történések bő húsz évvel ezelőtt zajlanak. Minden réginek és avíttnak tűnik ebben a világban. Van azonban egy aprócska részlet, mely miatt mindjárt másképp tekintünk majd rá. A valódi Jake Adelstein 2009-ben publikálta saját memoárjait, ezért dramatizálva ugyan, de amit látunk, megtörtént eseményeken alapul. Nem a mai újságírós sztorik, például a kiváló, 2015-ben készült Spotlight jut eszünkbe, sokkal inkább a Watergate-ügyet feldolgozó, 1976-ban forgatott Az elnök emberei. Az oknyomozó újságírás folyamatába a nézők Jake szemén át láthatnak bele, én mégis vonakodva tudtam elhinni, hogy hősünk — a látszólagos buktatók ellenére — viszonylag simán került a jakuza közelébe anélkül, hogy lepuffantották volna. Imádtam viszont, hogy milyen aprólékosan és látványos odaadással mutatják be a jakuzarítusokat, -hagyományokat és a jelképek jelentőségét. Mindvégig megmarad a misztikum, mely elvarázsol bennünket, nyugati nézőket. Ez a Tokyo Vice egyik legfőbb vonzereje.

A színészek játéka különösen jó, a Jake-et alakító Ansel Elgort kiválóan hozza a naiv, nagyon is amerikai, idealista balfék figuráját. Karakterfejlődése látványos és érdekes. Ami nagyon is átjön, az a ’90-es évek mocskos és sötét Tokió-víziója. Mindenki láncdohányos, mindenki iszik, a Backstreet Boys pedig ott dübörög a háttérben. Már csak ezért a vibráló hangulatért is érdemes megnézni az HBO Max saját gyártású krimisorozatát.

Kép: www.imdb.com

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Film rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..