A szabadkai J. J. Zmaj Általános Iskolában régi hagyománya van a töklámpáskészítésnek, és évről évre izgatottan várják a tanulók. Az idei alkalom az 1. c és a 4. c osztálynak még különlegesebbre sikeredett, hiszen közösen vettek részt a rendhagyó műhelymunkán, melynek előzményeként kooperatív tanítási órát is tartottak — együtt, egymásnak. Az óra témája természetesen nem lehetett más, mint maga a tök, a gyerekek kutatómunkát végeztek, hogy az így megszerzett tudást beszámolók formájában meg is osszák diáktársaikkal. Az ismeretterjesztés után pedig következett az igazi móka: a jó hangulatú, közös tökfaragás.
Az alábbiakban egy szülő, illetve a kis elsősök osztják meg gondolataikat az eseménnyel kapcsolatban.
A tökfaragás egy olyan kreatív tevékenység, amely során a gyerekek és a szülők közös erővel és fantáziával alkotnak. Én személy szerint nagyon szeretem ezeket a foglalkozásokat.
Szerencsésnek mondhatom magam, hogy egy olyan közösség részese lehetek, amelyben az összefogás erős, az együttműködés gördülékeny. Ennek hála valósulhatott meg ez a műhelymunka is, melyre sokan emlékezni fogunk.
A termet több mint harminc gyerek és szülője töltötte meg. Nagy volt a nyüzsgés, és még nagyobb az izgatottság. A régi és az új osztály egyesült. Kezdődhetett az alkotás, mindenki rajzolt, vágott és faragott. Szebbnél szebb alkotások készültek. Voltak viccesek, csajosak, és voltak igazán rémisztőek is. Egytől egyig különlegesek, egyediek. Fantasztikus munkák születtek.
A nagy alkotás közepette egy pillanatra felemeltem a fejem, körbenéztem, és mindenhol boldog arcot láttam. Ott és akkor a szülőkből is előbújt a gyermeki én. Mintha megállt volna az idő, és mindenki elmerülhetett a pillanat örömében. Mérhetetlenül hálás voltam, hogy mindezt én is megélhettem közösen a gyerekeimmel.
Szentül hiszem, hogy ezek a pillanatok egy gyermek szívébe örökre bevésődnek. Hiszem, hogy a közösség ereje csodákra képes. Hiszem, hogy egy összetartó közösségben, ahol nincsenek különbségek, függetlenül attól, ki honnan jött, milyenek a családi körülményei… — ott mindenki egy lehet. Ezek a tanítások megalapozzák egy gyermek jövőjét. Megtanulják, hogyan kapcsolódjanak, hogyan működjenek együtt, hogyan osztozkodjanak, segítsenek a másiknak, vagy éppen azt, hogyan biztassák és támogassák egymást. Arról nem is szólva, milyen figyelmesek egymással, és hogy önzetlenül örülnek a másik sikerének. Ezek olyan emberi értékek, amelyeket tanulni lehet és kell egymással, illetve egymástól. De ezt kizárólag egy ilyen összetartó közösségben gyakorolhatja és élheti meg egy gyermek. A többi között ezért mondhatom, hogy számomra ez az alkalom több volt, mint műhelymunka.
És még meg sem említettem a sok finomságot, mely erre a különleges napra készült. Lelkes anyukák és kislányaik szorgos kezének munkája és egy apuka finom házi rétesének illata és íze varázsolt számunkra családias, meghitt hangulatot. Köszönet érte minden szülőtársamnak.
Köszönet az iskolának, hogy engedélyezi, támogatja és szorgalmazza az ilyen jellegű közös munkát, és így a szülők és a pedagógusok együttes erővel adhatnak valamit a jövő generációinak. Mindez fontos üzenetet hordoz, reményt ad egy szebb, biztonságosabb jövőhöz.
Köszönet a 4. c osztály tanítónőjének, Sztarek Eleonórának is munkájáért, türelméért és odaadásáért.
És természetesen hatalmas köszönet illeti a mostani 1. c osztály tanító nénijét, Grubanov Martinek Emíliát. Minden gyermeknek olyan pedagógust kívánok, mint amilyen ő, aki sokkal több a diákjainak, mint egy tanító. Kevés embernek van meg az a különleges képessége, hogy egyidejűleg több szerepkört is betölt a növendékei életében. Ha kell, akkor együttérző anya, ha kell, akkor vicces barát, és igen, amikor az kell, akkor szigorú és határozott pedagógus, akiben a gyerekek megbíznak, akire felnéznek. Egyszóval ő a bástyánk. És felnőttként tudjuk, ez mekkora érték, hiszen ez az időszak nagyon meghatározó egy gyermek életében.
Tót Anita
Az 1. c osztály tanulói másnap tanító nénijüknek mondták el, hogyan élték meg a közös foglalkozást. Abban egyetértettek, hogy mindannyiuknak tetszett a tökfaragás, az elkészült tökvicsorik, a lámpaoltás, és persze a finom sütik is ízlettek.
Néhányan bővebben is kifejtették, mit élveztek igazán:
— Az is tetszett, hogy otthon anyával közösen készítettük a sütit. (Aliz)
— Azt élveztem, hogy szétoszthattam az otthon készített nyalókákat. (Marlena)
— Az volt a legizgalmasabb, hogy apa kezembe adta a bicskát, és egyedül vághattam ki a tökvicsori szemét. (Zakariás)
— Azt élveztem, hogy késsel kivághattam a szemet, a szájat, vagyis hogy mindent egyedül csinálhattam. (Bálint)
— Izgalmas volt, hogy belezhettem a tököt. Egyedül az volt rossz, hogy a tök belseje nyálkás volt. (B. Anna)
— Az volt a legjobb, hogy apával együtt dolgozhattam. (Adél)
