Pályafutását szülővárosában kezdte, majd 2000-ben a Veszprémhez igazolt, ahol 16 magyar bajnoki címet, 14 kupagyőzelmet és 1 KEK-győzelmet ünnepelhetett. A válogatottban 270 mérkőzésen 696 gólt ért el, az athéni és a londoni olimpián egyaránt a 4. helyet szerezte meg a címeres mezben. 2010-ben az év magyar kézilabdázójának választották meg, 2012-ben pedig átvehette a Magyar Arany Érdemkeresztet.

* Az Iváncsik családban a kézilabda szeretete apáról fiúra szállt. Talán felesleges is megkérdeznem, hogyan alakult ki a sportág iránti vonzalmad.

— Gyerekként sokszor követtük édesapámat a sportcsarnokba, rengeteg mérkőzést néztünk meg, a helyszínen és a televízióban egyaránt. Az egyik ilyen, mely megmaradt bennem, az 1986. évi világbajnoki döntő, amikor is a jugoszlávok legyőztek bennünket. Az a meccs végigkísért a pályafutásom során, mindig inspirált, különösen akkor, amikor már én is a válogatott tagja lehettem. Szerettem volna hasonló eredményeket elérni. Sikerült a gyerekfejjel kitűzött célokat elérnem, úgy érzem, édesapám nyomdokaiba léptem. Részese lehettem több világversenynek és két olimpiának.

* Győrben, az általános iskolában kezdtél kézilabdázni, majd a Győri ETO utánpótláscsapatához kerültél, tizenhét évesen mutatkoztál be a felnőttek között.

— Csodálatos két-három évet töltöttem a győri felnőttcsapatban. Fiatalon kerültem oda, viszont nagyon kellemes emlékeim vannak a mérkőzésekről és a csapattársakról is, akik közül Kiss Gergő, Kovács Péter és Gerhát Zoltán nevét említeném. Akkoriban az NB I-ben szerepeltünk, ám Győr ma már sajnos az NB I/B-be csúszott vissza.

* 2000-ben kerültél Veszprémbe, és tizenhét éven át erősítetted a bakonyi alakulatot.

— Tizenhét sikeres esztendő van mögöttem, 16 magyar bajnoki címmel, 14 kupagyőzelemmel, 1 KEK-győzelemmel, 3 Bajnokok Ligája-döntővel. Nehéz bármit is kiemelni, ha azonban mégis kellene, akkor a 2002. év lenne az, amikor első alkalommal játszottunk BL-döntőt, és kellemes emlékekkel gondolok vissza a 2007/2008-as idényre is, amikor a Rhein-Neckar Löwen legyőzésével megnyertük a kupagyőztesek Európa-kupáját.

* Az első válogatottmérkőzésedet 2000. október 26-án játszottad Bécsben, az osztrákok ellen.

— Nagyon előttem van az a szituáció, amikor debütálásom alkalmával ott ültem a padon a fiúkkal, és néhány percet játszhattam. Egy új periódus kezdődött az életemben. Szép karriert futottam be a nemzeti csapatban, számtalan csodálatos élménnyel gazdagodtam. Ha a 270 mérkőzésből ki kellene emelnem egyet, akkor a szlovének elleni selejtező lenne az, melyet idegenben csak néhány góllal veszítettünk el. Itthon nagyobb arányban nyertünk, és kijutottunk a világbajnokságra, onnan pedig az olimpiára. Sajnos az athéni és a londoni ötkarikáson is hajszállal maradtunk le előbb a döntőről, majd a bronzéremről. Az elmúlt tizenhét évben nagyon kevés világversenyt hagytunk ki.

* Hogy érzed: 2004-ben vagy 2012-ben álltatok közelebb az olimpiai dobogóhoz?

— Nem nagyon tudok különbséget tenni. Athénben az elődöntőben két góllal maradtunk alul a későbbi olimpiai bajnok horvátokkal szemben, a bronzmeccsen ugyanilyen arányban kaptunk ki az oroszoktól. Londonban a döntőbe jutásért a svédek egy góllal nyertek ellenünk, a bronzmeccsen pedig hét góllal kaptunk ki Horvátországtól. Akkoriban csalódottak voltunk, ám utólag visszagondolva nagyon szép eredmény mindkét negyedik hely.

* A 2017. évi vb után lemondtad a válogatottságot, majd a nyáron befejezted a pályafutásodat.

— Konkrétan sosem jelentettem ki, hogy visszavonulnék a kézilabdától. Veszprémben lejárt a szerződésem, én azonban még szerettem volna játszani, semmiképp sem akartam felhagyni a sporttal. Teltek-múltak a hetek, és lehetőséget kaptam az utánpótláscsapatnál dolgozni. Játszani egyik klub sem hívott, én pedig úgy gondoltam, miért ne lennék utánpótlásedző, hiszen előbb-utóbb ennek is eljön az ideje. Maga a játék mindmáig hiányzik az életemből, viszont megragadtam a lehetőséget, hogy edzőként is kipróbáljam magam. Elkezdtem dolgozni a gyerekekkel, amikor megkerestek az akkor feljutó Dabastól. Egy nap gondolkodási időt kértem, csakhogy már annyira átálltam a gyerekkel való foglalkozásra, azaz úgy beleéltem magam az új szerepbe, hogy végül visszautasítottam a Pest megyeiek ajánlatát.

* A Veszprém csapata az idén még a nyolc közé sem került be a Bajnokok Ligájában. Hogyan élte meg ezt a kudarcot az a város, amely a sikerekhez szokott?

— A szurkolók valóban a győzelmekhez vannak szokva, ami nem is csoda, hiszen a csapat alig veszített mérkőzést az elmúlt években. Amikor kikap az Építők, akkor szinte mindenki feketében jár, és gyásznapokat hirdetnek a városban. A szezon előtt teljesen átalakult az együttes, a szakmai stáb és a vezetőség is. Új játékosok, valamint Ljubomir Vranješ személyében új edző érkezett, és teljesen más összetételű vezetőség vette át a munkát. Nem olyan egyszerű ennyi új emberrel azonnal sikereket elérni. Azzal sajnos lehetett számolni, hogy a final four ezúttal álom marad, az azonban még engem is meglepett, hogy ilyen korán — már a nyolc közé jutásért vívott mérkőzésen — a csapat kiesett a dán Skjern ellen játszva. Vranјеš egy egészen más rendszert vezetett be, aminek begyakorlásához idő kell. A magyar ember gyakran türelmesnek hiszi magát, viszont az eredmények elmaradása esetén azonnal edzőváltásért kiált. Remélem, hogy a sikertelen szezon ellenére az edzőt és a csapatot is nyugodtan hagyják dolgozni.

* A bajnoki döntőben a MOL-Pick Szeged megtörte a Veszprém tizenegy éves egyeduralmát.

— Az elmúlt években mindig nyakunkon volt a Szeged, és többször is csak egy-egy gól döntötte el, melyik csapat felé billen a mérleg nyelve. Benne volt a pakliban, hogy a szegediek előbb-utóbb megtörik a veszprémi hegemóniát. A kupadöntőben csak hetesekkel nyertünk, a bajnoki döntő előtt pedig a szegediek egyre jobb formát mutattak, mi viszont eléggé hullámzó teljesítményt nyújtottunk. Szegeden négy góllal veszítettünk, ami ledolgozható lett volna, ám csakis akkor, ha az együttes jelentős formajavulást ért volna el. Veszprémben ellenfelünk már hat góllal is vezetett, a végére azonban felzárkóztunk, és ha Blagotinšek lövése az utolsó másodpercben betalál, akkor újra mi ünnepelhettünk volna. A Szeged az elmúlt években már sejtette velünk, hogy megszerzi a bajnoki címet, és ez ebben a szezonban sikerült is.

* A magyar válogatott hamarosan Szlovéniával játszik világbajnoki selejtezőt. Kijuthat az együttes a soron következő vb-re?

— Mindenképp előrelépés a magyar válogatott számára, hogy olyan játékosok lesznek a pályán, akik a magyar bajnokságban meghatározónak számítanak. Gondolok most Bodó Ricsire és Bánhidi Bencére, akik a Szegedben 60 percet játszanak. A fiúk sokszor bizonyították már, hogy csapatként nagyon jól működnek. Nincsenek könnyű helyzetben, hiszen a szlovéneket nem kell bemutatni, több klasszisuk is van. Futószalagon termelik a játékosokat, így elképzelhető, hogy a januári Európa-bajnoksághoz képest újakkal is találkozhatunk majd. Fel kell kötnünk a felkötnivalót, mert a magyar fiúkra két nagyon nehéz mérkőzés vár.