A Minority SafePack az utóbbi két évtized legfontosabb kisebbségvédelmi kezdeményezése. Rendelkezései az anyanyelvhasználat, a kultúra, a regionális támogatások és a média területére is kiterjednek. Nemrég a Minority SafePack Polgári Kezdeményező Bizottsága fellebbezést nyújtott be az Európai Unió Bíróságán a kezdeményezés által az Európai Bizottság ellen indított semmisségi eljárás keretében. A fellebbezésről és az évtizedek óta tartó kisebbségvédelmi küzdelemről Vincze Loránt európai parlamenti képviselőt kérdeztem.
* Bizonyára sokan tudják, hogy főként az ön nevéhez kapcsolódik a Minority SafePack kezdeményezés, mely pontosan tíz esztendővel ezelőtt indult. Mennyi minden történt az elmúlt évtizedben, hogyan lehetne a leglényegretörőbben összegezni?
— Mindez egy olyan erőfeszítés európai uniós szinten, hogy az európai intézmények hozzanak olyan intézkedéseket, amelyek védik az európai kisebbségeket. Hiszen azok a jogi eszközök, amelyek az Európai Tanácsnál vannak — gondolok itt a kisebbségi keretegyezményre és a nyelvi chartára —, nem tudnak olyan kötelező jellegű normává válni, amelynek az alkalmazását és betartását számon tudnák kérni az európai uniós intézmények a tagállamoktól. A koppenhágai kritériumrendszerben, melyet a tagjelölt államoktól megkövetel az Európai Unió, ott van ugyan a kisebbségi jogok szavatolása, a kisebbségi intézmények felállítása és a kisebbségi törvénykezés elfogadása, de amint a tagjelöltekből tagország lesz, abban a pillanatban háttérbe szorul mindez. A mi célunk ezért az, hogy az Európai Unióban jöjjenek létre a kisebbségi identitást segítő intézkedések, és ezáltal a Minority SafePack csomag egy kilenc javaslatból álló komplex törekvésként indult. De az Európai Bizottság már az első pillanatban sem szerette volna bejegyezni ezt a kezdeményezést. Ezért az aláírásgyűjtési akció is csak a bírósági fellebbezés után indulhatott. Az aláírásgyűjtés 2018-ban ért véget, és több mint 1 120 000 hitelesített aláírást sikerült összegyűjtenünk 11 tagállamból. Ez egy Európát teljesen átfogó és nagyon sok kisebbségi csoportot megmozgató kezdeményezés volt. 2020-ban az Európai Bizottság különféle meghallgatások után úgy döntött, hogy nem alkot jogot, azaz nem hoz olyan intézkedéseket, amelyeket a kezdeményezők kértek. Ezért újabb fellebbezést nyújtottunk be a törvényszékhez, de az Európai Unió luxemburgi törvényszéke tavaly novemberben újból elutasította.
Fotók forrása: MTI
* A legújabb fejlemény, hogy fellebbeztek a Minority SafePack ügyében hozott törvényszéki alapfokú döntés ellen. Abban bíznak, hogy a bíróság felül fogja írni a törvényszék tavaly novemberi döntését. Mi volt ez a döntés, és van-e ok bizakodásra?
— Igen, a tavaly novemberi luxemburgi döntés miatt fellebbeztünk újra. Ez valószínűleg jogi értelemben az utolsó lehetőségünk, hogy jobb belátásra bírjuk az európai uniós intézmények képviselőit. A célunk természetesen akkor sem változik, ha az EU intézményei továbbra is szőnyeg alá söprik az őshonos kisebbségek helyzetének rendezését.
* Ön az Európa Tanács által kidolgozott jogi eszközöket, törvényeket folyamatosan nyomon követi. Hogyan lehet vagy lehetne jogilag kötelező erejű módon beépíteni az uniós jogrendbe az őshonos kisebbségeket érintő kérdéseket? Eljuthatunk egyszer oda, hogy globális és európai normákká válnak a kisebbségi jogok?
— Mindenképp az volna a cél, hogy minél több jogi biztosíték legyen az identitás megőrzését célzó erőfeszítések támogatására. Az Európai Bizottság illetékesei szerint az elmúlt évtizedben ők már meghozták mindazokat az intézkedéseket, amelyek javítják a kisebbségek helyzetét. Mi azonban ezt cáfoljuk, mert nem tapasztaltuk a gyakorlatban. Ezeknek a jogi eszközöknek ugyanis semmi közük az európai őshonos kisebbségekhez. Az igazság ezzel szemben az, hogy kisebbségijog-sértések sora érkezik folyamatosan a bizottság asztalára, és ott porosodnak. Történik mindez főként azért, mert sok tagország lobbizik a kisebbségi jogok ellen. Spanyolország, Franciaország, Görögország vagy éppen Románia mindig szembemegy ezekkel az erőfeszítésekkel. A német Bundestag vagy a holland alsóház azonban elfogadott egy Minority SafePacket támogató ítéletet, de amikor konkrét lépésekre lett volna szükség, akkor úgy ítélték meg, hogy inkább kerüljük el ezt a problémát, mivel az konfliktusokat okoz. Ezt a szűklátókörűséget mindenképp meg kellene szüntetni. Ami az európai tanácsi rendszert illeti, ott azt látjuk, hogy a monitorozás során a Miniszteri Tanács döntéseiben már nem marasztalják el a tagállamokat akkor, ha nem megfelelően alkalmazzák akár a nyelvi chartában, akár a kisebbségi keretegyezményben vállalt kötelezettségeket. Ez a megtorpanás, amely a kisebbségi jogokat jellemzi, sajnos egy globális szintű gond. Harmincéves az ENSZ kisebbségi határozata, és még az ENSZ-főtitkár szerint sem történt azóta nagy előrelépés. Mindig találnak ugyanis más témákat, melyeket fontosabbnak vélnek.
* A jelenlegi geopolitikai szituáció kétségtelenül nem kedvező, hiszen a háború eléggé háttérbe szorít mindent, így a nemzeti kisebbségeket érintő jogvédelmet is.
— Talán éppen a Délvidéken élő magyarság tudja a legjobban, hogy pontosan a délszláv háború után volt az az időszak, amikor Európa és a világ belátta, hogy a kisebbségi kérdést nem lehet a szőnyeg alá söpörni, hiszen súlyos politikai mozgásokat eredményezhetnek az elégedetlen közösségek. Ekkor született meg az Európai Tanács két jogi eszköze is, és azóta nem is voltak jelentősebb összecsapások. Egészen az ukrán—orosz háború kitöréséig lehetett ezt a kérdést mellőzni, de most ismét napirendre került valamilyen módon, mivel kétségtelen, hogy az Ukrajnában élő nemzetiségek helyzete hosszú ideje rendezetlen. Tartós béke azonban nem igazán lehetséges a nemzetiségek helyzetének rendezése nélkül.
