home 2024. május 06., Ivett napja
Online előfizetés
Több mint egy munkahelyi kötelezettség
Kartali Róbert
2023.09.01.
LXXVIII. évf. 35. szám
Több mint egy munkahelyi kötelezettség

Zsoldos Brigittát, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége (VASZ) fő falugazdászát az idén augusztus 20-a alkalmából Gróf Széchényi Imre Díjjal tüntették ki Budapesten. Zsoldos Brigitta 2005-ben lett diplomás kertészmérnök a zentai konzultációs központ hallgatójaként, majd 2021-ben ugyanitt elvégezte a vidékfejlesztési agrármérnök mesterképzést. Tíz évvel ezelőtt lett a VASZ munkatársa. Munkáról, kihívásokról és célokról kérdeztük a kitüntetés átvétele után.

* Hogyan tekint erre az elismerésre? Mint az eddig végzett munka megkoronázására vagy egy újabb mérföldkőre?

— Mérföldkő, amiért nagyon hálás vagyok, de úgy érzem, hogy ezt a díjat nemcsak én kaptam, hanem a kollégáimat is megilleti. Sokat segített a támogatásuk, hiszen a feladatot nem csupán munkának érzik, hanem hivatásnak vagy elhivatottságnak, és ugyanúgy lelkesednek egy-egy rendezvényért vagy programért, melyben benne vannak, s ez engem is továbbvisz, és együtt még jobbra törekszünk. Úgyhogy számomra ez a díj inkább arról szól, hogy ebben nemcsak én vagyok benne, hanem azok a munkatársak is, akik mellettem vannak.

* Hogyan került a VASZ-hoz, és ez alatt a tíz év alatt hogyan fejlődött az iroda?

— Én 2013-ban irodavezetőként és falugazdászként kezdtem itt a munkát. A termelőkkel foglalkoztam, és a munkatársnőkkel a Zenta, Magyarkanizsa és Palics környéki termelők ügyeit rendeztük. Próbáltuk az érdekvédelmi dolgokat képviselni, Nagy Miklósnak, a szervezet elnökének a képviseletében, ügyelve a háttértámogatásra, a programokra és az adminisztrációra. Aztán négy-öt év után, látva ezt a lelkesedést és az elvégzett munka jelentőségét, felfigyeltek ránk, és világossá vált, a vajdasági termelőknek szükségük van a falugazdász-hálózatra. Korábban, 2008 és 2009 között működött egy csaknem harminc főből álló falugazdász-hálózat, melyet a VASZ korábbi elnöke hívott életre, de támogatás hiányában megszűnt. Mi ezt próbáltuk föléleszteni, és 2017-ben sikerült is: 12 falugazdászt tudtunk munkába állítani, 2018-tól pedig már 21 dolgozik a terepen, és 41 irodát működtetünk Vajdaság-szerte. A falugazdászok koordinálása lett az én fő feladatom. Rengeteg a munkájuk, tavaly például 22 000 ügyfelet fogadtak, vagyis 22 000 ügyet oldottak meg. Természetesen ez most 2023-ban még bővült, bevezették ugyanis az eAgrar platformot, ami azt eredményezte, hogy szinte megduplázódott a feladatunk. Van egy belső termelői adatbázisunk, melyet 2014 óta építünk, ott több mint 12 000 termelő található meg, ennyi ügyféllel foglalkozunk. Nagyrészt magyar termelőkről van szó, de természetesen a szerb termelők sincsenek kizárva, nekik is segítünk, ha igénylik.

* Miben tud segíteni egy falugazdász a termelőnek?

— Az információk birtokában segít a támogatások, pályázatok és a szükséges dokumentáció értelmezésében. Az idei évtől már elektronikus ügyintézés van, minden az eUprava és az eAgrar portál által történik, így egy falugazdásznak jártasnak kell lennie annak működésében. A papírmunkát teljesen leváltotta ez az elektronikus ügyintézés, és azt vettük észre, hogy a termelőknek még nagyobb szükségük lett a segítségre. Most mutatkozott meg igazán, hogy a termelőknek mekkora szükségük van a falugazdászokra, azok megbízhatóságára, a segítség nyújtására, a naprakész információkra. Annak érdekében, hogy a falugazdászok kellően felkészültek legyenek a feladataik ellátására, különféle képzéseket szervezünk számukra. Szerteágazó a feladatuk, így a képzések is sokrétűek, a legegyszerűbbektől kezdve a drámapedagógián, pályázatíráson át egészen a protokolltanfolyamig van minden. Hiszen mindez a munkájuk része, hogy kitartóan és lelki terhelés alatt is végig tudják csinálni a feladatokat. Az elmúlt hónapokban megfeszített tempóban dolgoztak, az eAgrar bevezetése után volt olyan nap, amikor negyven termelő állt sorba kint az utcán az irodánk előtt. Bírni kellett ezt a munkatempót, közben kezelni a termelők negatív visszajelzését, felháborodását, melyet az eAgrar okozta változás keltett. Ezalatt bármilyen információra volt szükségük, én segítettem nekik, vagy ha lelki támadás érte őket, akkor is mellettük álltam.

* Mennyire nehezítette meg a falugazdászok, illetve az ön munkáját az eAgrar bevezetése?

— Ez is nagy változás volt, viszont először a járványidőszak idején szembesültünk azzal, hogy a változás lelkileg mennyire megterhelő a gazdáknak. A falugazdászoknak tudniuk kellett kezelni a termelők elkeseredettségét, félelmét, és sok esetben meg kellett hallgatni a panaszaikat. Akkor mindössze tíz nap volt, amikor nem fogadtunk ügyfeleket, de az alatt az idő alatt reggeltől estig csörgött a falugazdászaink telefonja. A tavaszi munkálatok idején rendelték el a kijárási tilalmat, intézni kellett a gazdák kijárási engedélykérését, de nem minden működött úgy, ahogy kellett volna. Nem tudtunk több kérelmet lekérni egy számítógépről, és még számos gond adódott, melyet meg kellett oldanunk. A falugazdászok pedig nemcsak ebben segítettek, hanem önkéntesen a napi bevásárlást is elintézték az idősebb személyek részére, ha szükség volt rá. Ekkor láttam és éreztem először, hogy ez a munka lelkileg is mekkora megterhelés számukra.

* Önnek a rendezvényszervezés is a feladatkörébe tartozik. Egyebek között a Magyarok Kenyere — 15 millió búzaszem elnevezésű program is a VASZ-hoz kötődik.

— A falugazdász-hálózat a szívügyem, de a többi rendezvény is, melyet itt, Zentán szervezünk. Ilyen a zentai Birkanyíró és Birkapörköltfőző Fesztivál és a Gazdanapok. Ez utóbbinak a Zentai Gazdakör a fő szervezője, a VASZ pedig a társszervezője. Ekkor az egész falugazdászcsapatot megmozgatjuk. A falugazdászok emellett a búzagyűjtésbe is bekapcsolódnak, mely júliusban, az aratás után kezdődik. Az idén 23 tonna búzaadomány jött össze, még úgy is, hogy a termésátlagot az idei évben sem mondhatjuk túl jónak. Ez egyébként már öt-hat éve úgy működik, hogy mindössze 2-3 kiló búzamennyiséget viszünk át jelképesen Magyarországra, az idén Szolnokon augusztus 19-én volt a búzaösszeöntés. Ezen a központi eseményen minden évben részt veszünk. A többi búzából a Borsos Malom lisztet készít, és ingyenesen tárolja nekünk addig, amíg szét nem osztjuk a rászoruló szervezeteknek. Az idén csaknem 30 szervezet között osztjuk szét a lisztet Vajdaság területén.

* Ez szívügye?

— Igen, természetesen. Az elejétől részese vagyok ennek a dolognak, és látom, hogyan épült fel a búzagyűjtés. 2013-ban még csupán 300-400 kiló gyűlt össze, azóta már 23 tonna. Ez már a harmadik év, hogy 20 tonna körül alakult a búzamennyiség. A termelők is fontosnak érzik az adakozást, ez nekik is szívügyük lett, aminek nagyon örülök. Amikor megjelenünk a lisztadománnyal, és látjuk a gyerekek arcán az örömöt, az teljesen feltölt bennünket, hogy megérte ezt csinálni. Ezeket a képsorokat a VASZ Facebook-oldalán is közzé szoktuk tenni, és ott is visszatükröződik az akció szlogenje, mely szerint a gyermek mosolya minden pénznél többet ér.

* Az idén nem csupán a Széchényi Imre Díjat érdemelte ki, a VASZ-tól is kapott egy köszönőlevelet az elmúlt tíz évért, a sikeres és odaadó munkáért. Mik a további tervei?

— Szeretek itt dolgozni. Szeretem, hogy ennyire sokrétű. Sok mindenre kell odafigyelni, nemcsak a falugazdász kollégákra, hanem a programokra is, illetve minden másra, és közben egymásra is, de hajt a lelkesedés. Fontos a csapat és a csapatmunka, mert egymagam biztosan nem tudtam volna mindezt véghez vinni, ha nem állt volna mellettem egy lelkes csapat, mely ugyanígy gondolkodik, mint én. És ez egy nagy motiváció és hajtóerő is volt. Itt természetesen még az is fontos, hogy van egy családom, férjem és két lányom, akiktől megkapom a kellő háttértámogatást is. Ez a munka rengeteg utazással jár, és a kapcsolatépítés is fontos része a feladatnak. Azt is meg kell említeni, hogy Kárpát-medencei szinten működik a falugazdász-hálózat, melyet az Agrárminisztérium támogat, tehát minden régióban kialakítottuk a barátságot, a munkakapcsolatot, közös rendezvényeken veszünk részt, és egymás eseményeit is megtiszteljük, meglátogatjuk. A tavalyi évben továbbá elindult a Schams Ferenc Terv, mely a Kárpát-medencei borrégiók megismertetésére, népszerűsítésére, szakmai képzésekre irányul, és már itt, Vajdaságban is működik. Ez is azt bizonyítja, hogy a feladatok köre folyamatosan bővül, most például a Topolya Expo keretében szeptember 8-án egy borutcát szervezünk, ahová meghívtuk a Kárpát-medencei vendégeinket, valamint a vajdasági borászokat is.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..