A Magyar Nemzeti Tanács a 33. rendes ülésén módosította a felsőoktatási ösztöndíjprogramját. Az ösztöndíj megszerzési feltételein nem szigorított a tanács, csupán pontosította a pályázat lebonyolításáról és a kérelmek pontozásáról szóló határozatát.
Ezentúl minden olyan hallgató számíthat az MNT ösztöndíjára, aki felvételt nyert állami költségvetésen bármely szerbiai egyetemre. Havi 90 euró juttatás jár azoknak, akik a lakóhelyüktől 30 kilométeren belül iratkoznak be felsőoktatási intézménybe, vagy bekerültek az újonnan felépült Európa Kollégiumba. Havi 120 eurót kapnak azok a hallgatók, akik albérletben laknak egyetemi tanulmányaik idején, illetve havi 140-150 euróban részesülnek azok, akik hiányszakon tanulnak, vagy hátrányos szociális helyzetűek.
Dr. Lengyel László, az MNT felsőoktatással megbízott tanácsosa elmondta, hogy az előző három évben az MNT ösztöndíjának köszönhetően megnőtt a magyar egyetemi hallgatók száma, de ezzel együtt a tömegszakok népszerűsége is indokolatlanul nagy, ezért a jövőben az ezeken a szakokon tanulók ösztöndíjazását a teljesítményhez, az elért eredményhez kötik: a hallgatóknak legalább 8-as átlagot kell elérniük. A hiányszakokon az ösztöndíj folyósítása nem lesz az átlageredményhez kötve.
Dr. Korhecz Tamás, az MNT elnöke a felsőoktatási ösztöndíjprogrammal kapcsolatban kiemelte, hogy a Magyar Nemzeti Tanács legköltségesebb, de egyben legambiciózusabb programja az ösztöndíjprogram: az MNT a költségvetése legnagyobb részét a fiatalokra, illetve taníttatásukra, ösztöndíjazásukra fordítja. Magyarország kormánya is elismerte az eredményeket, és a pénzügyi nehézségek ellenére a továbbiakban is vállalja a költségek fedezését. Korhecz Tamás ígéretet tett arra, hogy minden hallgató, aki felvételt nyer állami költségvetésen bármely szerbiai egyetemre, számíthat a tanács támogatására — több mint 400 első éves hallgató részére lesz kiírva a pályázat.