Tizenegyedik kézműves-tábor Erzsébetlakon

Tizenegyedik kézműves-tábor Erzsébetlakon

Mintegy harminc vonyarcvashegyi és erzsébetlaki diák közreműködésével, a helyi Császár-tó Magyar Művelődési Egyesület szervezésében Erzsébetlakon nemrég került sor a tizenegyedik hagyományos kézművestáborra.

Az egyhetes és egyre népszerűbb rendezvény egyik célja a meglévő anyaországi kapcsolatok ápolása, illetve újak kialakítása a gyerekek, a felnőttek és a pedagógusok között, a másik pedig az, hogy a különféle kézműves-tevékenységek alatt a részvevők elsajátítsák mindazokat a tapasztalatokat, amelyek a turizmus fellendülését eredményezhetik ezen a bánáti településen.

A foglalkozások az idén elsősorban a levendulabuzogány és a papír szegfű készítéséről szóltak. A táborlakók ezenkívül — a hagyományokhoz hűen — részt vettek az erzsébetlaki diákok tanévzáró műsorán, továbbá ellátogattak Nagybecskerekre és Belgrádba is. A többi közt megtekintették Hunyadi János törökverő emléktábláját, sétahajókáztak a Császár-tó kilátójáig, elmentek a helyi Lujza Major Állatsimogató Központba, valamint megnézték a szlovák tájházat és a nádfeldolgozó gyárat. A magyarországi táborlakókat Kósa Szakony Ágnes, Kósa Tamás és Illés Tamás vonyarcveshegyi pedagógusok kisérték el.

Az idei tábort a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Erzsébetlak helyi közössége, a civil szervezetek, a helybeli Testvériség-Egység Általános Iskola és a szülők támogatták.   

(Fotó: Kósa Tamás)

Képgaléria

Cikkünk további képei

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Bánáti Újság rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Tizenegyedik kézműves-tábor Erzsébetlakon
Körkép
  • (Tha)
  • 2010.07.28.
  • LXV. évfolyam 30. szám
Facebook

Támogatóink