
2025. május 15-e és 25-e között rendezték meg a 29. Szegedi Borfesztivált, melyen nem kevesebb mint 160 borász kínálta a jobbnál jobb nedűket.

A neves fesztivál minden évben számos látogatót vonz, mind Vajdaságból, mind távolabbi vidékekről. A kiváló borok mellett olyan ételkülönlegességeket is kóstolhattunk, mint például liba-, kacsa- vagy épp bivalykolbász vagy a Krumpello hatalmas töltött burgonyáit. Kézművesek portékáiban is gyönyörködhettünk, a jó hangulathoz pedig a zenei aláfestést esténként ingyenes koncertek nyújtották. Többek között Vastag Tamás, Tolvai Reni és a Tha Shudras is a színpadra lépett.
A rendezvénysorozat Szeged napja köré épül, melyet hagyományosan május 21-én ünnepelnek. A település 1719-ben a Bécs melletti Laxenburgban e napon kapta vissza a szabad királyi város rangot, melyet első alkalommal a tatárjárás után, 1247-ben IV. Béla adományozott neki. Az évforduló alkalmából ingyenesen látogatható volt Szeged egyik legszebb épülete, az 1883-ban Pártos Gyula és Lechner Ödön tervei alapján felépült városháza, a hozzá tartozó nevezetes Sóhajok hídja, és még a toronyba is felmehettek az érdeklődők.
A szerző felvételei
A borászok és a kézművesek standjai kezdetben a Széchenyi téren, a Klauzál téren, a Kárász utcán és a Dugonics téren sorakoztak fel, a második hétvégére pedig a Hídivásáron már a Belvárosi hidat és a Dóm teret is birtokukba vették az árusok. A borfesztiválon a fizetés kizárólag bankkártyával, illetve a helyszínen igényelhető Festipay kártyával történhetett. A kézműveseknél és a Hídivásáron a készpénzes fizetés is lehetséges volt.
Az árusok Szeged város címerével vagy az idei borfesztivál logójával díszített poharakat kínáltak — ezek között volt visszaváltható is —, illetve egy különleges, német kristálypohárral is készültek az idén a szervezők. Hasonló poharak kaphatók általában szeptemberben a Dóm téren megrendezett Bortér elnevezésű eseményen is, és vannak, akik oly elhivatott gyűjtői e szegedi poharaknak, hogy később akár jelentősebb összeget is hajlandók fizetni egy-egy darabért. Ha valaki esetleg kevésbé törékeny maradandó emléket szeretett volna, akkor beszerezhetett egy pólót is a borfeszt logójával.
A fesztiválon Szeged Város Borát is rendszeresen kihirdetik. Az idén a 24 tagú zsűri 154 mintából választotta ki a tolcsvai BABITS Borászat 2019-es évjáratú, 6 puttonyos tokaji aszúját. A bormustrán a legjobb fehérbor a Gedeon Birtok 2023. évi Diófás Rajnai Rizlingje, a legjobb rozé bor a Csanádi Szőlőbirtok 2024. évi cabernet sauvignon rozéja, a legjobb vörösbor pedig a Vinatus Szőlőbirtok és Pincészet 2018. évi cabernet franc-ja lett.
A pincészetek standjainál olyan különlegességeket is kóstolhattunk, mint például gyümölcsborok, borlekvárok, habzóborok és borkoktélok. Persze a pálinkák és a kézművessörök kedvelői is megtalálhatták a saját ízlésüknek megfelelő italokat, és azokról sem feledkeztek meg, akik nem fogyasztanak alkoholt, így a kínálatban szerepeltek mustok, limonádék és házi szörpök is.
Ősi Gábor
Ősi Gábor Baranya vármegye híres borvidékéről, Villányból hozta el pincészete portékáit Magyarország legnagyobb borfesztiváljára. Az Ősi-pincészet kis szőlészetnek számít, mindössze 3 hektáron gazdálkodik. Gábor szerint — akinek már a nagyapja is ezzel foglalkozott az 1960-as években — éppen ez az a méret, amely még sok szabadidőt enged a gazdának, egyúttal stabil megélhetést is nyújt.
— Kis, családi borászat vagyunk. Hipermarketeket egyáltalán nem szolgálunk ki, kereskedőket is egyre kevésbé, csak azokkal üzletelünk, akik már régóta a vásárlóink, mondhatni, a barátaink — hallottuk.
A borász elmondta, a borok értékesítése három szinten történik: az egyik legjelentősebb bevételük a fesztiválokról származik, de itt van még a webáruházuk és Villányban a saját üzletük. A borfeldolgozásban mindössze négyen dolgoznak a pincében, ők is barátok, családtagok.
— Elsősorban olaszrizlinget, muskotályt, kékfrankost termesztünk, illetve testesebb borokat adó szőlőfajtáink is vannak, mint például a cabernet sauvignon, a cabernet franc vagy a merlot — sorolta Ősi Gábor.
Az Ősi-pincészet csapata már huszonnégy éve rendszeresen jelen van a Szegedi Borfesztiválon. Nagyon keresettnek számít, sokan várják évről évre. Fontos megemlíteni, hogy a bevétel mellett ez az esemény kapcsolatépítésre is kiváló alkalom a borászok és a borkedvelők számára. Gábor megosztott velünk egy érdekességet is: Mivel az idei fesztivál idején jórészt hűvösebb időjárás dominált (az első napot el is mosta az eső), több vörösborral kellett készülni. Általában a legkeresettebb ilyenkor a rozé és az olaszrizling, illetve az ebből készült fröccsök, ám az esős és a megszokottnál hűvösebb májusi időjárás egyértelműen a vörösborok javára döntötte el Ősiék számára a Szegedi Borfesztivál mérlegét.
Az Ősi-pincészet Intuitio elnevezésű vörösborát töltik
— Az emberek a hidegebb időben kevésbé kívánják a fröccsöt, ilyenkor több portugiesert és cabernet sauvignont hozunk a fesztiválra — mondta a villányi pincészet tulajdonosa, s hozzátette, hogy a villányi borvidék egyébként is legfőképp a vörösborairól híres, inkább a szomszédos Siklós büszkélkedhet fehérborokkal.
Gábor egyébként nem borásznak készült, kitanulta az asztalosszakmát, ezt egy ideig művelte is, ám édesapja halála után egyre többet segített be a családi vállalkozásba, míg végül teljesen át nem vette.
— A sikerünk nem csak az én érdemem, egy rendkívül jó csapatunk van, melyet öröm motiválni. A népszerűségünk másrészt a villányiak érdeme is, hiszen én annak idején minden borászhoz elmentem, s kérdezősködtem, mindenhol összegyűjtöttem azt a tudást, amelyre nekem kezdőként szükségem volt. Ők rengeteg segítséget adtak, sok eredményt nekik köszönhetek.
Ősi Gábor pincészete legutóbbi nagy sikerét a berlini nemzetközi borversenyen, a Berliner Wein Trophyn érte el, ahol két bora, a 2017. évi Cruentus és a 2021. évi Franc nyert aranyérmet, 7000 nevezett minta közül.
— Ez is egy olyan siker, amely a többi villányi borász apró, kis trükkjei nélkül nem jöhetett volna létre — szögezte le Gábor.
Az Ősi-pincészettel ellentétben a fesztiválon részt vevő számos pincészet termékei palackozott formában a kisebb-nagyobb szupermarketek polcain is megtalálhatók. Ám megállapíthatjuk, hogy mégis jobb egyenesen a termelőtől vásárolni, hiszen ő tud számunkra bort ajánlani, és ő hozhat bennünket igazán közel a tökéletes borélményhez.
Jövőre szervezik meg a 30. Szegedi Borfesztivált, így az eddigi tapasztalatok alapján bizonyosak lehetünk abban, hogy a jubiláris eseményre is kiváló programokkal, ételekkel és italokkal készülnek majd a szervezők.