home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Tizedik alkotónap
Kónya-Kovács Otília
2016.05.30.
LXXI. évf. 21. szám
Tizedik alkotónap

A Muzslyai Amatőr Képzőművészek Klubja (MAKK) szervezésében tizedszer tartottak egynapos festőtábort, melyre a helyieken kívül Nagybecskerekről, Lukácsfalváról, Tamáslakáról és Óbecséről érkeztek vendégek.

Hallai Mihály, a MAKK elnöke örömmel állapította meg, hogy Óbecséről a benevezett öt helyett tízen érkeztek, ami nyilván azt is bizonyítja, hogy szeretnek Muzslyára járni. Az alkotók és a szervezők összesen harmincnyolcan voltak, és mindenki serényen dolgozott a reggeli óráktól késő délutánig. Az alkotók egy része az akvarell, a száraz pasztell vagy a szén mellett döntött, mások az akril-, esetleg az olajfestéket választották. Az elnök hangsúlyozta, az összejövetelen minden évben megjelenik egy-két akadémiai festő is, akitől szívesen tanulnak amatőr társai. A képeket a muzslyai búcsúra szervezett tárlaton mutatják majd be.

Tóth Kása Piroska, az óbecsei Petőfi Sándor Kultúrkör Szivárvány képzőművészeti csoportjának vezetője kiemelte, csoporttársai mindannyian a saját stílusukban dolgoznak, nem kísérleteznek túlságosan, viszont — mivel lehetőségük volt rá — megpróbálkoztak a kerámiatányérokra való festéssel is. Hozzátette, hogy a tavasztól őszig tartó időszakban, ha csak tehetik, a természetben alkotnak.

Németh Zoltán, a MAKK tagja, egyedüli faszobrászként volt jelen, de ezúttal csak a szervezésből vette ki a részét. Mivel a fafaragáshoz nyugalom szükségeltetik, leginkább otthon dolgozik. Megmutatta az egyik legutóbbi alkotását, melyen egy öreg hun harcos tanítja az unokáját nyíllal lőni. Egy újdonsággal is próbálkozott a közelmúltban, a tévében ugyanis olyan — művészi vénával megáldott — kanadai favágókat látott, akik villanyfűrésszel készítettek farönkökből különféle állatfigurákat. Ezek az alkotások szinte pillanatok alatt születtek meg, de ehhez persze sok-sok gyakorlásra van szükség. Azt tervezi, hogy a legközelebbi alkotónapon akár bemutatót is tartana a művészbarátainak.

A tábor részvevői közül többen is megerősítették, a közös alkotás varázsa abban rejlik, hogy ilyenkor alkalom adódik az eszmecserére, a társaik véleményének kikérésére, mert az újdonságra vágyó embereknek fontos, hogy egy-egy táborból gazdagabban térjenek haza. 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..