Ti is el akartok menni?

Ti is el akartok menni?

A kilencvenes évek legutóbbi balkáni puskaropogása sokakat elűzött itthonról. Adná Isten, hogy a legutóbbi a legutolsó is legyen egyben. Az akkori pusztítás utószele azonban most söpör végig a Délvidéken és az egész országon. A háború csak az egyik tényező. A siralmas gazdasági helyzet a másik, amely — rövidke gondolkodási idő után — azonnali indulásra készteti a fiataljainkat és a középnemzedéket is.

Külföldre mennek. Segítségül ott a magyar útlevél, amelyről kevesen gondolták, hogy egyszer ilyen szerepet tölt majd be az életükben. Örültünk a magyar állampolgárságnak, nagyon. Megalázott őseink miatt. Azok miatt, akik továbbadták nekünk a magyar nemzet gazdagságát, akik kitartottak, akik megtartották önazonosságukat — teljesen természetes, magától értetődő módon. Mennyire örültek volna ők a magyar állampolgárságnak!
A fiatalok manapság szinte a legalantasabb állásért is kivándorolnak, s lesznek takarítók, vagy végeznek bármilyen más kétkezi munkát. Szakmunkáról alig beszélhetünk, hogy a végzettségnek megfelelő állást ne is említsük. Azt sem mondhatjuk, hogy a zsírosabb falatokért mennek — csupán falatokért. A megélhetésért.
Nem tudunk visszatérni dédapáink életformájához, s ez egyrészt természetes. Ők kettőtől öt holdon gazdálkodtak, és mindenük megvolt. Volt kenyerük, tejük, jószáguk, húsuk, tojásuk, és megtöltötték a kamrát az őszi szorgalmi idő alatt — a hideg tél fenyegetésére gondolva, zsigereikben érezve a létfenntartás parancsát. A tanya körüli akácos adta a tűzrevalót, de a kukoricaszárat sem hagyták porrá menni a kombájn gyomrában. Ügyesen levágták, hazavitték, és egészen sokáig tudták fűteni a kemencét ezzel a „haszontalan hulladék”-kal. Sokat dolgoztak. Kevés gép volt akkoriban, amely levette volna a munka terhét a vállukról. Az igényeik is mások voltak.
Mi már másmilyen világban nőttünk fel. Nekünk hiába mesélik az idősek, hogy régen egy dróton függött az égő a szoba közepén, és ez volt a „villany” a házban. Hogy lóval, ökörrel kellett szántaniuk, takarmányról kellett gondoskodniuk az állatok számára, vetniük és kapálniuk kellett, egyezniük, ritkítaniuk, aratniuk, kaszálniuk, markot szedniük, keresztet rakniuk. Hiába mondják, hogy őket ennyi is boldoggá tette. Hiába mesélik, mert minket már elcsábított a sok elektromos szerkezet, amely életünk megkönnyítésére lett kitalálva. Mi már láttuk Amerikát a tévében, és virtuális sétát tettünk Londonban és Tokióban...
Amióta letelepedtünk a Kárpát-medencében, azóta is egyfolytában vándorolunk. Eleinte harcosokként portyáztuk végig a kontinenst, aztán már sokkal békésebb szándékkal indultunk útnak. Szellemi igényekkel, tudásszerzés végett, hogy nemzetünk javára lehessünk. Ennek Széchenyi magatartása, egész élete kitűnő példája. De azért ment Európa tudományközpontjaiba a peregrinusok végeláthatatlan sora is, hogy hazahozza az értelem világosságát. Nem a saját megélhetésük foglalkoztatta őket. Ők is azért mentek, hogy „megszedjék” magukat, akárcsak a mai elmenők, de nem csak pénzzel, és nem csupán a saját érdekük vezérelte őket.
Nem gondolunk másokra, mert ránk sem gondol senki. Mindenki törődjön a saját bajával! — gondoljuk magunkban.
Mi alakítjuk gyermekeink világszemléletét. Mi erősítjük bennük a hazaszeretetet, a nemzettudatot is. Milyen példát mutatunk így? Jézus a címben szereplő kérdést tette fel tanítványainak, amikor többen elfordultak tőle, és elmentek. Azért mentek el, mert tovább már nem volt elfogadható számukra, amit Urunk tanított. Nem tudtak azonosulni vele. Nem tudták az életüket úgy megváltoztatni, ahogyan Ő tanította. Az egyszerű „megoldás”-t választották: elmentek. Nem vállalták a legnehezebbet, hogy legyőzzék önmagukat: lustaságukat és kényelemvágyukat. Nem akartak jobbá változni, alázattal Isten kezébe tenni életüket, rábízni mindent, Őrá, aki nem árul el mindent a tervéből...
Mit teszünk? Kinek érdeke, hogy itt maradjunk? Aki tehetne, az tesz-e ezért?

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Képmás rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink