G. Erdélyi Hermina és Ralbovszki Csaba a Zentai Magyar Kamaraszínház első előadásában

Ha egy mondatban kellene megfogalmaznom, akkor csak annyit írnék, hogy a községi képviselő-testület döntést hozott a Zentai Magyar Kamaraszínház megalapításáról. De ebben az esetben a téma is többet érdemel, és az egyhangúlag elfogadott határozat sem jött létre zökkenőmentesen.
Közvetlenül az ülés előtt derült ki, hogy az önkormányzat művelődésügyi bizottsága nem támogatja az új intézményt. Pontosabban: a megjelent négy tag közül kettő ellenezte, egy tartózkodott, egy pedig támogatta. Néhány tanácsnok viszont, annak ellenére, hogy a nemrégiben elfogadott idei költségvetésben már szerepel ez a tétel, kételyét fejezte ki, illetve visszautalta volna a kezdeményezést némi átgondolásra, kiegészítésre. Egyesek hatástanulmányt kértek a költségekről, a tervekről, a helyszínről, a megalapozottságról. Ezt azzal indokolták, hogy nem szeretnék, ha a színház fél év múlva pénz híján ,,bezárná” kapuit. Az alapításra és a működés megkezdésére előirányzott egymillió dinárt mások is kevésnek találták, és feltették a kérdést: ha a város nem tud többet adni, ilyen kis összeggel érdemes-e belevágni? Nem csapják-e be ezzel azokat, akik tiszteletreméltó szakmai tudással és nagy reménnyel kezdenek hozzá a terveik megvalósításához?
- Nekem tetszett ez a hozzáállás - mondta a kedvező kimenetelű szavazás után Vukosavljev Iván színművész, aki a pályázat kiírásának időpontjáig, vagyis legfeljebb egy évig látja el a színház megbízott igazgatójának tisztségét. - A jelenlévők kimerítően foglalkoztak a témával, elmondták kifogásaikat, javaslataikat, de végül mindenki támogatta az ötletet. Úgy gondolom, most érkezett el az a pillanat, hogy városunk kulturális téren még egyet lépjen előre. Zenta a vajdasági magyarság egyik alappillére, amit csak erősíteni lehet az új színház létrehozásával. Elhangzott, hogy az elképzelés esetleg nincs kellőképpen kidolgozva. Ezt bizonyára azért mondták, mert nem ismerik a háttérben huzamosabb ideje zajló munkálatokat. Ez az elgondolás nem most pattant ki valakinek a fejéből, hiszen húszéves álom megvalósulásáról van szó, de legalább egy éve konkrétan is beszélünk róla. Alaposan átgondoltuk, megvitattuk, de menet közben is javíthatunk, tanácsokat kérhetünk a tapasztaltabb kollégáktól. A tervek szerint évi két előadást készítenénk, de a Zentai Magyar Kamaraszínháznak nem lenne állandó társulata, vendégművészeket foglalkoztatnánk. A városunkból elszármazott színészek nemcsak a családjuk és a barátaik végett járhatnának haza, hanem egy-egy munka kedvéért is. Tudom, hogy a közös kasszából nekünk szánt pénz nem elegendő, de mi eredetileg nem is ennyit kértünk, hanem jóval többet. A hatmillióból valahogy egy lett, de nem baj, majd kihasználjuk a különböző pályázatokat.
Domány Zoltán, a községi tanács tagja alaposan kivette a részét az új színház alapításából.
- A fellángolt képviselő-testületi vitában és az azt megelőző eszmecserékben az általános aggodalom az volt, hogy a Kamaraszínházat a város nem tudja eltartani. A költségvetésben jóváhagyott összeg valóban nem elég, ez tény és való. Jómagam is mérnök vagyok, és gazdasági szakemberként egyetértek ezzel a véleménnyel, előadóművészként viszont tudom, hogy a kultúra nem mindig pénz kérdése. Különösen itt, a határon túli magyarságnál. Inkább elvi és nemzetstratégiai tétel, ami sokkal fontosabb. A kettőt úgy kell összehozni, hogy a most megszületett gyermek életképessé váljon és megtanuljon járni. Az alapítói okirat megfogalmazása után egy-egy előadásra pályázati támogatásra számítunk, de a közgyűlés döntése nélkül ezt a tevékenységet nem kezdhettük el. Remélem, ennek az ügynek az érdekében az anyaországnál, de itthon, a tartománynál is jó eséllyel kopogtathatunk. Ha a saját magunkban működő öncenzúrára hallgatva és a kishitűségünkből kiindulva nem merünk lépni, akkor lelkünk rajta, siránkozzunk csak, úgy kell nekünk. De az bizonyos, hogy helyettünk nem lép senki sem.
Remélem, ez a kezdeményezés a leendő zentai profi színház alapjának is tekinthető, de a középiskolás színjátszást, amelyről a városunk híressé vált, mindenképpen meg kell tartani. Nem szabad elhanyagolnunk, hiszen ez a munka termelte ki az elmúlt tíz évben a vajdasági magyar színészek harminc százalékát - fejezte be mondanivalóját Domány Zoltán.
A Zentai Magyar Kamaraszínház egyébként már megtartotta első előadásának szakmai bemutatóját. A Tisza mozi málladozó termében vitték színre Ionesco A székek című darabját Vukosavljev Iván rendezésében. A művésznek nem ez volt az első találkozása Ionescóval, hiszen pár évvel ezelőtt a Zentai Színtársulattal ő állította a ,,világot jelentő deszkákra” Az új lakót, tavaly pedig a helyi szerb társulattal készítették el A szomjúság és az éhség című drámát. A székek két ember kapcsolatát, az ellentétek találkozását írja le. Az öregasszony szerepét G. Erdélyi Hermina játssza, az öregembert Ralbovszki Csaba alakítja, a zenét Verebes Ernő írta, és ő maga zongorázik is az előadásban. A díszbemutatót későbbre, a felújítás alatt lévő színház átadásának idejére tervezik.
Érdekességként említik a szakmabeliek, hogy az Újvidéki Színház 1976-ban mutatta be Ionescónak ezt a drámáját. Akkor Jordán Erzsébet és Ferenczi Jenő formálta meg a szerepeket, a rendező a belgrádi Slobodanka Aleksić volt.