home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Testvériskolai hármas találkozó Hódmezővásárhelyen
Martinek Imre
2016.10.31.
LXXI. évf. 43. szám
Testvériskolai hármas találkozó Hódmezővásárhelyen

Háromnapos szakmai és kulturális programot valósított meg vajdasági vendégeivel, testvériskoláinak küldöttségével a hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola. A találkozóra október közepén került sor Hódmezővásárhelyen.

A zentai Emlékiskola nyolctagú diák-, illetve tanári csoportja Barsi Anita igazgatóhelyettes, a torontálvásárhelyi Moša Pijade Elemi Iskola öt plusz öt fős delegációja pedig Balogi András iskolaigazgató vezetésével érkezett a testvértelepülésre. Noha a nevezett vajdasági intézmények külön-külön immár 2012 áprilisa óta szoros kapcsolatban állnak a hódmezőiekkel, efféle közös eseményre mindeddig nem adódott alkalom. Mint ismeretes, a vásárhelyi klauzálos hetedikesek, valamint az őket kísérő pedagógusok a Határtalanul! program keretében járnak vissza évi rendszerességgel május havának idusán Vajdaságba, ahonnan néhány hónappal később viszontlátogatók érkeznek hozzájuk. Lényeges, hogy az évi egy-két alkalommal létrehívott személyes találkozás, illetve tapasztalatcsere végül nemcsak a folytonosságot tartotta meg, hanem a tantestületek és gyermekek egyre szélesebb körét is bevonta ebbe a határokon átnyúló együttműködésbe.

Mivel az idén is a szakmai tapasztalatcsere került középpontba, a delegációk mind az alsó, mind a felső tagozaton óralátogatások révén szerezhettek hasznos információkat a klasszikust az innovatívval sikeresen ötvöző munkamódszerekről. Ezt emelte ki az eseményt követő sajtósoknak nyilatkozva Kovács Szabina klauzálos tanárnő is, az együttműködési projektum egyik koordinátora.

— Mind az alsó, mind a felső tagozaton hangsúlyos szerepet kaphatott a KIP-módszer, vagyis a Komplex Instrukciós Program, melyet iskolánk jelenleg éppen elsajátít. Emellett a kooperatív módszer és az IKT-használat sem merült feledésbe, ezek már évekkel ezelőtt beépültek az oktatómunkánkba. A hospitálások után szakmai megbeszéléseket tartottak, melyek a visszajelzések szerint mindannyiunk számára hasznosak voltak. Sok ötletet, ihletet meríthettünk, és bízom benne, ténylegesen is tudjuk majd hasznosítani ezeket az eszmecseréket.

A városjárás során a zentai és a torontálvásárhelyi vendégek több helyi nevezetességgel is megismerkedhettek. A városháza dísztermének és az épület tornyának megtekintése előtt az egybegyűlteket Dezső Rita, Hódmezővásárhely Polgármesteri Hivatalának nemzetközi referense köszöntötte, majd dr. Cserjés Katalin gardírozta a csapatot az Alföldi Galéria sorrendben 63. Őszi Tárlatának látnivalói között. Mindezek mellett a fotóst Vitális Mónika szakcsoportvezető-drámapedagógus a helyi Bessenyei Színkör főpróbájára is meghívta. A református ótemplomban Kolosi Julianna gondnok asszony tartott rendhagyó helytörténeti és történelemórát. Kiemelt esemény volt továbbá a zenei világnap alkalmából szervezett iskolai hangverseny is, melyen a jelen lévő vendégiskolák szinte legfiatalabb küldötte, a torontálvásárhelyi Alföldi Ábel hatodikos diák is bemutathatta egyre bátrabban hangzó citerajátékát.

Jegyzetünk ezúttal sem a teljesség igényével készült, hiszen a személyes hangvételű, olykor késő éjszakába nyúló beszélgetések élményeit legalább annyira nehéz lenne elfogulatlanul leírni, mint néven nevezni minden egyes személyt. Akik nélkül mindez nemcsak hogy sohasem jöhetett volna létre, de akik előtt már a soron következő találkozások részletei is körvonalazódni tetszenek.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..