home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Tessék fellapozni a VajDasági geneRációt!
Szerda Zsófi
2015.02.11.
LXX. évf. 6. szám
Tessék fellapozni a VajDasági geneRációt!

A Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar dísztermében február 4-én az olvasók megismerkedhettek a VajDasági geneRáció című kötettel, melyben bemutatkoznak a vajdasági magyar doktoranduszok, illetve a végzett doktorok egy csoportja, hiszen mint Novák Anikótól hallhattuk, ez a szám nem teljes, és nyilván nem is végleges.

Az egybegyűlteket Lepeš Josip, az MTTK dékánja üdvözölte, majd Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke Ady Endre sorával köszöntötte őket: „Minden Egész eltörött”, s elmondta, aki elkezd tovább tanulni, az megpróbálja összerakni ezt az Egészt. A doktoranduszok jól tudják, hogy csak megoldandó feladatok léteznek, és mindig jobb és jobb megoldásokkal kell előállni. Az MNT mindehhez azzal is megpróbál hozzájárulni, hogy egyszerűsíti és támogatja a külföldön végzettek diplomahonosítását.

Takács Zoltán ötlete volt a kötet, melyet Rózsa Ritával és Novák Anikóval hárman együtt készítettek el. Zoltán elmondta, hogy az adatgyűjtés 2012-ben kezdődött. A könyvben szereplő 127 doktorandusz az agrártudomány, a bölcsészettudomány, a műszaki tudományok, az orvostudomány, a társadalomtudományok, a természettudományok és a művészet területén tevékenykedik, azaz szinte minden tudományág le van fedve. A cél, hogy a doktoranduszok megismerjék egymást, s a közvélemény figyelme is egy időre feléjük forduljon. A politikai elitnek is szerették volna jelezni, hogy van utánpótlás, mely bízik a társadalmi hasznosulásban.

A bemutatót egy kötetlen beszélgetés követte, melyen a doktoranduszok fontos — őket érintő — nehézségekről, kérdésekről osztották meg tapasztalataikat, illetve kifejtették, milyen egy családos kutató élete, ugyanaz-e a férfiak (apukák) és a nők (anyukák) helyzete. Volt, aki szerint jó időbeosztással minden megoldható, s olyan is, aki azt mondta, a gyermek pozitív motiváció volt számára, arra ösztönözte, hogy mielőbb doktoráljon.

A menni vagy maradni kérdésével is foglalkoztak, van, aki a témája miatt nem tud itthon kutatni, hiszen csillagász, mások azonban itt képzelik el a jövőjüket. Szó esett a pályázatokról is, mint az egyik legfontosabb lehetőségről, a tudományos pályát ugyanis kevesen támogatják, itthon nehéz bekerülni a rendszerbe.

A kötetben az önéletrajzon, a tudományterületi besoroláson, a kutatási téma ismertetésén és az elérhetőségek feltüntetésén kívül minden doktorandusz megfogalmazta a véleményét a tudományos utánpótlás lehetőségeiről, illetve arról, hogy szerinte mi vár rá az elkövetkező években. Különféle irányelvek rajzolódtak ki, a külföldiek véleménye természetesen eltért azokétól, akik Szerbiában tanulnak. Ágyas Réka e vélemények alapján készített egy tartalomelemzést, melynek az igen sokatmondó Vajdasági utópia címet adta. Gábrity Molnár Irén pedig négy szót emelt ki, szerinte ez jellemzi a doktoranduszok csapatát: hit, hivatás, hálózat, hűség.

Novák Anikó, a Vajdasági Magyar Doktoranduszok és Kutatók Szervezetének elnöke, a kiadvány lektora és szerkesztője elmondta, hogy a vajdasági magyar doktoranduszokra elsősorban a sokszínűség, a pluralizmus jellemző. Sok érték van a kötetben, a szerkesztés során ők maguk is meglepődtek, mennyi értékes emberünk van. Egy nagyon gazdag potenciállal bíró rétegről beszélünk, mely igen törékeny, ezért is szerepel a kötet borítóján egy pitypang. Sokat számít, hogy az idősebb kollégák, a társadalom, a politikum hogyan viszonyul hozzájuk.

A kötetet február 19-én a Kontaktzóna keretében az Újvidéki Bölcsészettudományi Kar Magyar Tanszékén is bemutatják, illetve február 13-án Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia Domus vendégházában, ahol egy különleges rendezvényre kerül majd sor, hiszen szlovákiai, ukrajnai és romániai doktoranduszszervezetek is bemutatják a saját kötetüket.

Csupán az a sajnálatos, hogy az említett idősebb kollégák, a politikum és az intézmények vezetői igen kis számban képviseltették magukat az első könyvbemutatón, de van még legalább két alkalom, és a kötet is beszerezhető lesz. Tessék odafigyelni a fiatal értelmiségiekre! Ott vannak, eddig is ott voltak, már nem kell keresgélni őket! Csak fel kell lapozni a VajDasági geneRációt. 

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..