Természetvédelmi területté nyilvánították a Duna Táti-szigeteit
MTI
2020.03.27.
LXXV. évf. 13. szám

A magyar Agrárminisztérium természetvédelmi területté nyilvánította a Duna Táti-szigeteinek közel háromszáz hektáros térségét — közölte csütörtökön a magyar állami természetvédelem hivatalos honlapja.

Természetvédelmi területté nyilvánították a Duna Táti-szigeteit

Tájékoztatásuk szerint az egykori folyómenti vizes és vízközeli élőhelyek maradványainak védelmével megőrizhetők a kiemelkedő természeti értékekkel rendelkező ártéri élőhely-maradványok, mocsárrétek és puhafás ligeterdők.

A területen védett, fokozottan védett növényfajok találhatók, mint a kornistárnics és a mocsári aggófű. A szigetvilág érintetlensége biztosíthatja a fekete gólya, a rétisas, a haris és az európai hód életfeltételeit.


Selmeczi Kovács Ádám felvétele

A terület természetvédelmi kezeléséért a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság felelős, mely az elmúlt években uniós támogatásból 480 millió forintos ráfordítással állította helyre a Pilisi Bioszféra Rezervátumban található Táti-szigetek vizes élőhelyeit.

A szigeteken az árhullámok elmaradása, illetve az ár gyors levonulása miatt csökkent a védett fajok egyedszáma és az élővilág sokszínűsége. Az élőhelyek helyreállítása során mederkotrással juttattak vizet a szigetek közé, illetve zsilippel szabályozták a vízjárást.

Az egyik szigeten mesterséges tavat alakítottak ki a halak és a kétéltűek zavartalan szaporodása érdekében, valamint megkezdték az idegenhonos, agresszíven terjedő fafajok vegyszermentes irtását, helyükre őshonos növényeket telepítettek.

 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Természet rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..