home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Természetes fényben Závada Pállal
Gazsó Orsolya
2014.06.13.
LXIX. évf. 24. szám
Természetes fényben Závada Pállal

Nemrégiben a Zentai Alkotóház irodalmi estjén bemutatták Závada Pál Kossuth-díjas író Természetes fény című regényét. Középiskolások, tanárok, idősek és fiatalok egyaránt kíváncsiak voltak az új kötetre, amely csaknem hat éven át íródott, és több mint hatszáz oldalas. A szerzővel Berényi Emőke és Patócs László kritikusok beszélgettek.

A mai kortárs irodalom fogalmán mást értenénk, ha Závada Pál nem írna — mondta bevezetőjében Berényi Emőke és Patócs László. A kritikusok szerint Závada szövegei jól át vannak gondolva és jól meg vannak írva, regényeiben több hang szólal meg egyszerre: hol többes szám első személyben ír, hol az én vall, hol pedig egy láthatatlan elbeszélő mesél. Így van ez a Természetes fényben is. Az írótól megtudtam, hogy szerinte akkor hiteles egy történet, ha több száj mondja el. Abból indul ki, hogy az olvasó könnyebben hisz, ha több forrásból értesül. Ha mindenkit enged megszólalni a szövegeiben, akkor az sokszínűen mesél. Závada először Szabó Magda egyik művében vélte fölfedezni ezt az írói technikát, mely szerint minden fejezetet más mond el. Erre tesz most kísérletet Závada is, csak az ő szövegében akár egy mondaton belül is változik a karakter. Ezek önkényes írói választások, mindegy, hogy szoprán, basszus vagy gyermekkórus szólal-e meg a műben, az a lényeg, hogy a legmegfelelőbb helyen és a legalkalmasabb módon tegye azt — mondta az író.

A Természetes fény című regényének döntő része a második világháború idején játszódik. Szereplői a Békés megyében olykor békében, olykor harcban együtt élő magyarok, szlovákok és zsidók. Az író maga is hasonló környezetben nőtt föl, hiszen Tótkomlóson született szlovák származású szülők gyermekeként. A könyvbemutató után odamentem hozzá megkérdezni, vajon érez-e hasonlóságot e tekintetben otthona és Vajdaság között. Érdekelt, hogy mit vett észre, a vajdasági közönség a multikulturalizmus miatt jobban tud-e azonosulni a könyv főhőseivel, mint a magyarországi olvasótábora. Závada Pál azt válaszolta, hogy igen. Elmesélte, hogy minden alkalommal, amikor Szegedre indult iskolába, azt érezte, hogy a meleg, otthont adó kétnyelvű és kétkultúrájú közegből lép ki a magyar nagyvárosba. A szerb—magyar kétnyelvűség tehát nem idegen az író számára. Érdekesnek találja, hogy teljes mértékig magyarként tudjuk megélni mindennapjainkat a családi életünkben és a kultúránkban is, miközben akaratlanul jelen vagyunk egy másikban is.

Az író elmondta, hogy gyermekkora óta igyekszik föltárni saját környezetét. Érdekli, mi következik a kétkultúrájú létből, hogyan építik bele a tótkomlósi magyar lakosok a szlovák kifejezéseket a szókincsükbe. Tanulmányozza a népdalokat, az utcákat és a házakat, vizsgálja, hogy mi vehető észre a két nemzet érintkezéséből az építészetben. Boncolgatja ennek a közegnek a lenyomatát a régi írásbeliségben is, szemügyre veszi, mit nyomtattak ki szlovák nyelven és mit magyarul, milyenek voltak a helyi sajtótermékek. Závada Pál elmondta, hogy hálás azért, hogy olyan helyen született, ahol megtapasztalhatta a kétnyelvűség minden csodáját.

Závada Pál általános iskolába Tótkomlóson, középiskolába Szegeden járt. Egyetemi tanulmányait a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán és az Eötvös Loránd Tudományegyetem szociológia szakán végezte. 1978 és 1982 között a Pécsi Tudományegyetem gyakornoka, majd tanársegédje volt, 1982 és 1993 között a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatóintézetének szociológusa, jelenleg pedig a Holmi című folyóirat szerkesztője. Számos díjjal ismerték el írói munkásságát. Legnagyobb népszerűségnek az 1997-ben megjelent Jadviga párnája című regénye örvend. A könyvet 1999-ben szlovák nyelvre is lefordították, 2000-ben pedig film készült belőle Deák Krisztina rendezésében.

Závada Pál részletet olvas fel a Természetes fény c. könyvéből:

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..