Tomić Edina IBCLC laktációs szaktanácsadó, a Zentai Baba-Mama Klub vezetője és Gruik Zsuzsa dúla, szociális munkás meséltek lapunknak a projektum céljáról és a tapasztalataikról.

* Kik voltak a perinatális Erasmus+-projektum célközönsége, és miért éppen ők?

T. E.: — Az elsődleges célcsoport a perinatális területen dolgozó szakembereké volt, mivel nekik van meg a szükséges tudásuk és tapasztalatuk egy új, tudományosan megalapozott és a gyakorlatban alkalmazható csoportmódszertan kidolgozásához. Másodlagos célcsoportunk a vidéki régiókban élő családok — különösen a várandós nők és édesanyák —, akik számára a szakmai információkhoz és a támogató szolgáltatásokhoz való hozzáférés korlátozottabb. Nekik a projektum közvetlenül új tudást, szemléletet és támogatást nyújtott. Harmadlagos célcsoportként a hasonló területen dolgozó szakembereket és szervezeteket szólítottuk meg, hogy elősegítsük a tapasztalatcserét, a tudásmegosztást és a szakmai hálózatépítést.

G. Zs.: — Az Erasmus+ célja, hogy elősegítse az oktatási, képzési, ifjúsági és sportterületeken való együttműködést Európa-szerte. Az Európai Unió támogatásának köszönhetően a projektum lehetőséget adott arra, hogy bővítsük a tudásunkat, fejlesszük a készségeinket, és értékes tapasztalatokat szerezzünk nemzetközi környezetben is. Azért éppen a vidéken élő várandós nők és édesanyák voltak a célközönség, mert ők sokkal nehezebben jutnak hozzá a projektum által lefedett szolgáltatásokhoz. Hiába vannak nagyon jó, szakmailag is megalapozott csoportok, előadások, műhelymunkák a nagyobb városokban, ahhoz, hogy ez valódi lehetőség legyen a vidéki családok számára is, ezt helyben kell megvalósítani. Az is fontos, hogy helyi szakemberekkel, egyrészt mert őket ismerik, bennük megbíznak a családok, másrészt mert ezek a szakemberek is jól ismerik a helyi viszonyokat, problémákat, lehetőségeket.

Vass Enikő, Zolárek Zsuzsanna, Orosz Katalin, Tomić Edina és Gruik Zsuzsa

* Hol állomásozott a projektum, mekkora volt rá az érdeklődés, és hányszor találkoztak a résztvevők?

T. E.: — A projektum gyakorlati megvalósítása több szinten folyt, hiszen személyes találkozókat és online munkát is ötvöztünk. Tavaly nyáron a Balaton mellett dolgoztunk azon, hogy a három partnerszervezet szakmai tudását játékos, élményalapú módszertanba ültessük át. Célunk az volt, hogy a hagyományos elméleti oktatás helyett olyan megoldást kínáljunk, amely könnyen befogadható és a mindennapokban is azonnal alkalmazható. Az ősszel Gyulán folytattuk a közös munkát, az idén tavasszal pedig Zentán finomítottuk és tökéletesítettük az eredményeket. Emellett rendszeres online egyeztetéseken is találkoztunk, ahol folyamatosan alakítottuk a módszertani anyagokat és megosztottuk egymással tapasztalatainkat. Ez a hibrid megközelítés tette lehetővé, hogy a projektum rugalmasan haladjon előre, és minden résztvevő aktívan bekapcsolódhasson, függetlenül a földrajzi távolságtól. Így a közös munka nemcsak hatékony, hanem minden érintett számára elérhető és befogadható lett.

* Milyen témáik voltak az alkalmaknak, milyen volt egy-egy találkozó?

T. E.: — Olyan módszertant dolgoztunk ki, amely hat lépésben kíséri végig a várandós édesanyákat. Az első találkozó a bemutatkozásról és az önismeretről szól, ezt követi az anya-magzat kapcsolat elmélyítése. A harmadik rész a családi és párkapcsolati támogatások feltérképezésére összpontosít, majd a szülésre való felkészülés kerül előtérbe. Ezután a gyermekágy és a szoptatás kap hangsúlyt, végül egy záró foglalkozás segít rendszerezni a tapasztalatokat és megerősíteni a belső erőt. A módszertan célja, hogy az édesanyák tudatosan, magabiztosan és támogató közegben készülhessenek a szülésre és az anyaság első időszakára.

G. Zs.: — Egyébként nagyon jó hangulatban teltek ezek a találkozók. Az első leginkább az ismerkedésről szólt, megismertük egymást, egymás erősségeit, tapasztalatait. És persze ekkor alakult ki az a szakmai kapocs, amely megalapozta a későbbi munkát. Emellett ekkor határoztuk meg a közös munka kereteit is: mikor, mit, hogyan fogunk csinálni, ki miért vállal felelősséget. Az utána következő alkalmakon már a szakmai munkáé volt a főszerep. 

* Ha most félretesszük egy picit a Zentai Baba-Mama Klub fontos munkáját, és egyénileg nézünk benneteket, akkor egyikőtök főként szoptatási tanácsadóként, másikótok pedig dúlaként tudja segíteni a kismamákat. Vajdaságban mennyire veszik igénybe a tudásotokat és a tapasztalatotokat?

G. Zs.: — Én azt látom, hogy egyre nagyobb az igény a várandósság körüli szolgáltatásokra. Ehhez képest szerintem kevés a dúla, a szoptatási tanácsadó, a kismamajóga-oktató stb. Az egyértelmű számomra, hogy az érdeklődés növekszik, viszont az más kérdés, hogy mekkora minderre a fizetőképes kereslet. Nem véletlenül van mindkettőnknek civil szervezete is, mely által szintén el tudnak érni bennünket a kismamák. Engem leggyakrabban otthon szüléssel kapcsolatos információkért keresnek, vagy azért, hogy ajánljak számukra dúlát, aki velük lenne a szülés idején a kórházban — én szüléskísérést nem vállalok. 

T. E.: — Én is azt tapasztalom, hogy egyre nagyobb az érdeklődés, és engem is egyre többen keresnek meg szoptatással kapcsolatos kérdésekkel, nehézségekkel. Ez nagyon örömteli folyamat, de azt is látom, hogy például Magyarországhoz képest nálunk még mindig nem annyira természetes, hogy az édesanyák speciális területen dolgozó szakemberhez fordulnak. Biztató, hogy egyre több kismama fedezi fel, nincs egyedül a kérdéseivel, van hová fordulnia. Hiszem, hogy a szoptatás körüli bizonytalanságok és nehézségek nagy része megelőzhető vagy enyhíthető, ha időben megszületik a kapcsolat a segítő szakember és az édesanya között.

* Egyetértetek-e azzal, hogy a legtöbb kismama a szülésre készül, és a várandósság más szegmensei háttérbe kerülnek?

G. Zs.: — Ez abszolút így van. De érthető is, mert a szüléssel jellemzően nem nagyon találkozunk, amióta nem otthon szülnek a nők, hanem a kórházban. Korábban látták, hallották, ahogy szült az anyjuk, a nagynénjük, a nővérük, a szomszédasszonyuk, segédkeztek is bizonyos dolgokban, most meg ugyanebből a történetből annyit látunk, hogy a kismama nagy hassal bevonul a kórházba, majd néhány nap múlva egy kisbabával lép ki az intézmény kapuján. A filmek szülésjelenetei sem segítenek sokat, gyakran egyáltalán nem hitelesen ábrázolják a folyamatot, én legalábbis nem sok olyat láttam. Tehát a szülés ismeretlen számunkra, tudjuk, hogy végig kell csinálnunk, ezért vérmérséklettől függően vagy rábízzuk magunkat az orvosunkra, vagy emellett igyekszünk minél jobban fölkészülni arra, ami ránk vár. A bizalom és a felkészülés is csökkenti az ismeretlentől való félelmet. Viszont kisbabákat már mindannyian láttunk, babáztunk az óvodában is, megdajkáltuk a barátnőnk újszülöttjét, esetleg még pelenkát is cseréltünk, büfiztettünk. Úgyhogy ez nem annyira ismeretlen, van róla egy viszonylag jól körvonalazott elképzelésünk, és szerintem ezért (is) nem érezzük, hogy a gyermekágyra külön készülni kellene. Az meg annyira nincs a köztudatban, hogy az anyával mi lesz testileg-lelkileg a szülés után egy kisbabával, hogy föl sem merül, hogy erre készülhetnénk. Őszintén szólva bennem sem merült föl, én is szinte kizárólag a szülésre összpontosítottam, és érzékelem ennek a hátulütőit.

T. E.: — Én is úgy látom, hogy a szülés számunkra teljesen ismeretlen, és emiatt természetes, hogy a legtöbb kismama erre szeretne a leginkább felkészülni. De az a tapasztalatom, hogy nemcsak a szülésből hiányzik a közvetlen élmény, hanem sokszor a babázásból is. Nagyon sokan még nem tartottak a kezükben újszülöttet, nem láttak szoptatást közelről, és nem volt lehetőségük megtapasztalni, milyen egy kisbaba körüli, mindennapi gondoskodás. Éppen ezért gondolom azt, hogy a szülés utáni időszakra is legalább akkora szükség lenne felkészülni, mint magára a szülésre. Van is erre egy mondás — mém —, mely szerint a szülés a könnyebbik rész, a neheze csak utána kezdődik… A mai modern világban egyszerűen nincsenek meg azok a természetes minták, amelyek régen megvoltak. Ez teljesen érthető, és ezért tartom nagyon fontosnak a tudásszerzést és a kapaszkodókat. Meggyőződésem, hogy a tudás valóban hatalom — és minél felkészültebbek vagyunk, annál nyugodtabban és magabiztosabban tudjuk megélni ezt a hatalmas változást.