home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Templomséta
Fehér Márta
2022.05.24.
LXXVII. évf. 20. szám
Templomséta

Vajon hány templom van Zentán? Bizony hét! Öt katolikus, egy pravoszláv és a zsinagóga. S hogy melyik neves magyar festő három műve látható a Szent István-kápolnában? Barabás Miklósé.

Sok mindent megtudhatott Zenta szakrális épületeiről, a templomok névadóiról és a város történetéről mindenki, aki részt vett az első alkalommal megrendezett templomsétán, melyben az is jó volt, hogy minden célállomáson elhangzott egy-egy ima, egy rövid anekdota, érdekesség, s a túravezetők nagyon közvetlenek voltak, sőt a megállóknál a házigazdákkal is találkozhattak az érkezők.

A zentai templomséta a Jézus szíve templom elől indult, miután a résztvevők elmondták a miatyánkot, Isten áldását kérve a mintegy 7 kilométeres túrára.

— Ezzel a programmal szerettük volna összekötni a kellemest a hasznossal: egyrészt jó, ha az átlagosnál egy kicsit jobban ismerjünk városunk szakrális épületeit, másrészt együtt, közösségben vagyunk, mozgunk! — fogalmazott Ivković Róbert, a Jézus szíve templom állandó diakónusa, a túra szervezője és vezetője. — Rácz Szabó István szervezőtársammal és barátommal már régóta foglalkoztatott bennünket a zentai templomséta gondolata, s a Gyermekbarátok Egyesületével karöltve szerveztük meg, velük már több éve jó együttműködésünk van, a hat-hét éves gyermekektől kezdve a nyugdíjasokig minden korosztályból csatlakoztak hozzánk érdeklődő helyiek, aminek nagyon örülünk, hiszen a velünk együtt túrázók létszáma eléri a félszázat.


Előadás a Szent Antal-templom történetéről

Az első megálló a II. világháború után egyetlen vajdasági megmaradt szefárd zsinagóga előtt volt, mely 1928-ban épült, és 1952-ig használták eredeti céljának, miután a megfogyatkozott zsidó közösség nem tudta fenntartani, eladta a városnak, így benne egy ideig tornacsarnok üzemelt. Rácz Szabó István, a Jézus szíve templom koordinátora elmondta, a magyar kormány támogatásával felújított épület hatalmas örökség, hiszen Zentán a világégés előtt mintegy kétezres lélekszámú zsidó közösség élt, mely két hitközséget alkotott: a négyszáz-ötszáz tagú ortodoxokat és a másfél ezer fős neológokat — ez utóbbiak temploma a mostani állami fogászat, gyógyszertár és gyermekrendelő helyén állott. A vészkorszakot a helyi zsidóság közül alig száztízen-húszan élték túl, nagy részük kiköltözött Izraelbe, s jelenleg mindössze két-három zsidó család él Zentán.


A zentai emléktemplom

A Páduai Szent Antal-plébániánál Rácz Szabó István elmondta, hogy a templom építése egy szomorú eseménynek köszönhető: miután Keceli Mészáros Irén 1906-ban elvesztette egyetlen gyermekét, az édesanya a fájdalmat imádsággal és sok jó cselekedettel próbálta túlélni, s kérvényezte egy templom építését a fia emlékére. 1910 karácsonyán mutatták be az első szentmisét, és még abban az évben megvásárolták a ma is meglevő orgonát Bécsből, illetve az asszony két harangot is vett a templom részére, a nagyobb még mindig megtalálható az épületben, a kisebbet viszont az I. világháború idején elvitték és beolvasztották, helyette később másikat kaptak. Irén halála után egy kissé perifériára került a templom, mert hosszú ideig nem volt saját plébánosa, az alsóvárosi plébániáról jártak ki az atyák a vasárnaponkénti egyetlen szentmisére.


A rendhagyó séta végállomása: a Jézus szíve templom

A város központjában levő barokk stílusú, Szent Mihály arkangyal tiszteletére felszentelt szerb pravoszláv templom Zenta legrégebbi temploma, 1751-ben tették le az alapkövét és 1762-ben fejezték be építését. Az udvarban látható impozáns, egy tömbből faragott vörösmárvány kereszt több mint kétszáz éves, négy és fél öl (1 öl = 189 cm) magas. A kereszt talapzatán A Nemzetnek és a Hitközségnek jelentésű, keleti oldalán pedig az E kő, melyet a kőművesek szépen megmunkáltak, a zentaiak e jeles helyre állíttattak, a szerbek, akik valaha Zentán éltek, ezt a keresztet a Megváltó tiszteletére emelték 1809-ben jelentésű bevésés olvasható ószláv nyelven.


Csoportkép a templomsétáló gyerekekről

Zenta város főtere szakrális tér — hangzott el a templomtúrán. Nemcsak a pravoszláv templom található itt, hanem ide építették volna a harmadik Szent István-katedrálist, egy hatalmas, öthajós, kéttornyú templomot, mely szerkezetében nagyon hasonlított volna a szegedi dómra. 1916-ban elkezdték építeni, viszont kitört a háború, aztán jött az impériumváltás, végül 1947-ben lebontották, mivel az egyház nem tudta vállalni azt az ultimátumot, hogy fél éven belül befejezi az építését. Az épületanyagot széthordták, az oszlopokra városszerte hirdetőplakátokat ragasztottak, majd később felhasználták a Lisieux-i Kis Szent Teréz millenniumi emléktemplom építése során (ahová szintén elmentek a túra résztvevői).


A Szent Ferenc sebei templom

Az első Szent István-templomot, mely egy vert falú, nádfedeles épület volt, 1700 körül emelték — sem padlózata, sem szószéke, sem orgonája nem volt —, és csaknem háromszáz hívő fért el benne, a mostani Csarnok épületével szemben a piactéren állt. Az 1769. évi zentai nagy tűzvész idején megsemmisült, de már készen álltak a tervek, valamint az anyagiak egy nagyobb, 1500 ember befogadására alkalmas, barokk egyhajós templom építéséhez. Ennek a vége a mostani Pavilon helyén volt, a bejárata pedig a mostani — egyébként műemlék — Szent István-templommal szemben. Ebből az épületből az 1911. évi, figyelmetlenség miatt bekövetkezett tűzvész folyamán semmi nem maradt meg — a városházával együtt porrá égett. Csak két dolgot sikerült megmenteni: a templom előtt álló keresztet és egy Fájdalmas Szűzanya-szobrot, s ezek érdekes módon nem az újabb Szent István-templomba kerültek, hanem a Tópart városrészben található Assisi Szent Ferenc sebeiről elnevezett templomba, melyet 1938 őszétől alig egy év alatt építettek fel, és melyet a templomséta résztvevői szintén megcsodálhattak. 

Fényképezte: Ivković Róbert

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..