Temetőkerti barangolások
Martinek Imre
2020.10.31.
LXXV. évf. 44. szám
Temetőkerti barangolások

Budapest és egyúttal egész Magyarország egyik legjelentősebb sírkertjét, a Farkasréti temetőt 1894. április 1-jén nyitották meg.

Személyesen 2020 jégbontó havának tizennegyedik napján volt szerencsém bejárni rendezett parcelláit. Kezemben nemcsak a nélkülözhetetlen térképpel, de a korábban megkapott eligazodási koordinátákat tartalmazó jegyzettömbbel is. Szerencsémre, vagy mindkettőnk szerencséjére, a párom nemcsak az igazi társak sztoikus nyugalmával „díjazta” terepjáró buzgalmamat, de idővel őrá is jócskán átragadt mindezen pörgésből.


Pilinszky János nyugvóhelye

„A temető nevét a területről, a Széchenyi-hegy délkeleti lejtőjéről kapta. […] A két világháború között már egyértelműen ide összpontosult a budai lakosok temetkezése: […] A Kerepesi úti temetőt 1952. szeptember 30. után lezárták, majd 1956 májusában Nemzeti Sírkertté nyilvánították. Egyházi szertartás 1988-ig nem kísérhette az itt folyó temetéseket. Ezáltal Farkasrét értéke, rangja fokozatosan nőtt, végül helyet is cserélt a Kerepesi úti temetővel a fővárosi temetők szimbolikus hierarchiájában. Farkasrét a hatvanas-hetvenes években a legfontosabb fővárosi elittemetővé vált, hivatalosan máig köztemető. A Farkasréti temető rangját páratlan természeti környezetű fekvése, több száz kimagasló jelentőségű személy itteni eltemetése, valamint a Tabáni és a Vízivárosi temető megszüntetése alapozta meg” — kerülnek elém újból, kemény hónapokkal később az akkori világhálós jegyzetek. Pontosabban azok töredékei, hiszen a télvíz idején buzgón telekörmölt papírlapok március eleje óta egy kisszekrény fiókjának aljában várják majdani visszaérkezésem. A városba, melynek szinte minden talpalatnyi pontját töményen átitatták a tovavánszorgott időszakok hordalékai. Kiváltképp a XX. században.


Makovecz Imre síremléke

A kezdeti lendületem persze idővel — akkor és ott, helyben — maga is meglelé a számára eredetileg kijelölt medret. Bár fejünk fölött kitartóan gyülekeztek az esőt hozó fellegek, és utólag esett le az is, hogy egyetlen ernyőt sem tettünk be hátizsákunkba, határozottan egyre több időt töltöttünk el egy-egy ismerős síremléke előtt. A torontálvásárhelyi származású Jeges Ernő (1898—1956) festőművész és grafikus egyúttal a Szentendrei Festők Társaságának és a szentendrei művésztelepnek egyik alapító tagja is volt. Fölkerestük továbbá Pilinszky Jánosnak (1921—1981), a XX. század egyik legjelentősebb alkotójának, a Baumgarten-, József Attila- és Kossuth-díjas költőnknek, valamint Makovecz Imre (1935—2011) Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építésznek, a magyar organikus építészet megteremtőjének, a Magyar Művészeti Akadémia alapítójának, örökös tiszteletbeli elnökének a síremlékét. Ugyancsak e temetőkert lett végső nyughelye Cseh Tamás (1943—2009) Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zeneszerzőnek, énekesnek, színésznek, előadóművésznek, rajztanárnak, Eisemann Mihály (1898—1966) zeneszerzőnek, karmesternek, zongoristának, illetve Herczeg Ferenc (1863—1954) verseci származású írónak, színműírónak, újságírónak, az MTA tagjának és másodelnökének, az Új Idők című irodalmi hetilap főszerkesztőjének, aki hajdanán a Magyar Revíziós Liga elnöke is volt. Majd egy újabb földink hantja előtt/fölött csendesedtünk el egy mélyről feltörő fohász erejéig: Gion Nándor (1941—2002) József Attila-díjas író, újságíró, forgatókönyvíró, tanár, az újvidéki rádió szép emlékű magyar főszerkesztője. Volt. Született Szenttamáson. Anno.


Egyszerű fekereszt jelzi Cseh Tamás földi maradványait


Kegyeletteljes emlékezés Herczeg Ferencre

A Farkasréti temető ölelte kebelére egyébként Fekete István (1900—1970) írónk testét is. S őrizte azt gondosan harmincnégy éven át, mígnem „gyerekei kezdeményezésére hamvait 2004. augusztus 14-én újratemették a Somogy megyei Göllén” (Wikipédia). A budapesti sírkertben (hátra)maradt kőkeresztjéhez tartozó, virágágyásos talapzaton az alábbi sorok olvashatóak: „és nincs már értelme az Időnek sem, amelyben emlékké válok magam is.” Hónapokkal később az ő regényeit is újra leemeltem könyvespolcomról. Aktuálisabbak, mint valaha.


Fekete István emlékezete

S aztán, midőn már rendhagyó barangolásunk bérekesztésének és a hazatérésnek gondolatai is megerősödtek vala mindkettőnkben, egy ismerősnek tűnő, időtálló idézet köszönt rám a kerítés túloldaláról: „Egy rózsaszál szebben beszél…” Beléptünk hát egy minutára szép csendesen a sírkert azon részébe is. Fejünket fedetten, lélekben pedig tisztelettel és kegyelettel adózva az ott nyugvók emléke előtt.

Majd az elbocsátó és egyúttal feloldozást is nyújtó szellemi útravalónk is elénk jött végül. Egy, a Gondviselés akarata előtt indáit és leveleit alázatosan meghajtó borostyántól szelíden körbeölelt, zuzmós kérgű sírkőről üzenve.


Útravaló üzenet

„HA AZ ŐSZI LOMBHULLÁS
POEZISÉT MEGÉRTED NEM
LÁTSZ BENNE PUSZTULÁST
ENYÉSZETET HALÁLT HANEM
GYÖNYÖRTELJES SZÍNES
CSENDES ELMULÁST”

Fényképezte: Martinek Imre

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Barangoló rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..