Kifogyhatatlan képzelőerővel bír a magyar (tolvaj)ember: csak a Jóisten tudja, milyen fémtárgyakat tulajdonított el az elmúlt évek során, amióta igazi ''üzletággá” vált a színesfémlopás. Merthogy napjainkban már nem zötyög végig a falvak kátyús utcáin a rozzant szekér, előtte a magát alig vonszoló gebével, s nem kiabálja a bakról a fogatos, hogy ,,Rosszvasat! Rosszvasat jó áron!' Ezek az idők már régen elmúltak. Ma már elegánsabb eszközökkel és módszerekkel gyűjtik a vasat, illetve a színesfémet.
Magyarországon a rendszerváltást követően vált igazán problémává a fémlopás. (Nem mintha korábban nem lett volna.) A szocialista tervgazdaságot 1990 után a nagyméretű privatizáció követte, a korábban állami kézben levő üzemek, gyárak magánkézbe kerültek, az új tulajdonosok nagyra törő tervei pedig nem mindig valósultak meg, jött a csőd és a gyárkapura lakat került. Az egyre növekvő munkanélküliség ''kitermelte” az úgynevezett megélhetési bűnözést, s ennek egyik ágazatává vált a fémlopás. Az alig vagy egyáltalán nem őrzött ipari létesítmények kiváló alapanyagot, nyersanyagbázist kínáltak azoknak, akik idejében felismerték a könnyű pénzszerzési lehetőséget. Volt, ahonnan az egész csarnokot -- a gépektől kezdve a fémvödrökön keresztül az ajtókilincsekig -- kipakolták. Amikor a tulajdonos, a régi vagy az új, arra járt, és ''benézett” a létesítménybe, csak a csupasz falakat találta...
Nemzeti sport a fémlopás az országban
A fenti találó kifejezéssel illette egy magyarországi hírlapíró kolléga a helyzetet. Az elmúlt egy évtized folyamán ugyanis akkora méreteket öltött az időnként az aljasság felső határát súroló fémlopás, hogy az már a társadalom tűréshatárküszöbét is jóval meghaladta. (Érdekes módon a döntéshozó politikusok, az illetékes törvényhozó testületek problémaérzékenységét mindez kevésbé tette próbára, ennek tulajdonítható, hogy hosszú ideig gyakorlatilag semmi sem történt a gondok leküzdése érdekében.)
Az óriási károkat okozó tolvajlás évről évre fokozódott. Hogy mi mindent vittek el a tettesek? Hosszú lenne felsorolni. Szinte mindent, ami fémből volt, vagy legalábbis annak tűnt! Olyasmit, amit az utca embere meg- és elmozdíthatatlannak gondol: utcai csatornafedőket, köztéri szobrokat, közlekedési táblákat, rézkábeleket, vasúti síneket, kondérokat, szeszfőző üstöket, alumíniumfedőket, ereszeket, transzformátorokat és a korábbi ''klasszikus” fémkukákat, sőt jószágot őrző villanypásztorokat is...
E színes paletta kétségkívül figyelmet érdemel egy másik, úgynevezett biztonsági szempontból is. Tudniillik történt már több olyan eset, hogy egyes vasúti szárnyvonalakon, ahol nem túl gyakran járnak a szerelvények, egyszerűen felszedték a síneket, és elvitték őket. A mozdonyvezetők figyelmének és lélekjelenlétének köszönhető, hogy nem történt tragédia. De siklott már ki mozdony azért is, mert a talpfákból kiszerelték a síneket rögzítő csavarokat! A rézkábelek lopása, a váltók kiszerelése is napirenden volt az elmúlt időszakban, s nem egy esetben el is kapták a tolvajokat. A büntetési tételek azonban annyira alacsonyak ilyen esetekben, hogy nincs visszaszorító, fékező hatásuk az elkövetők további ''tevékenységét” illetően.
Hogy milyen messzire mentek a fémtolvajok az utóbbi időben, azt az alábbi eset is példázza. Április elején egy nagyiváni lakos (Jász-Nagykun-Szolnok megyei zsáktelepülés), amikor meglátogatta hozzátartozói sírhelyét az ottani temetőben, azt látta, hogy a sírkertet körülvevő kovácsoltvas kerítés kapuja hiányzik. Értesítette a rendőrséget, s a rendőrök a nyomozás után gyorsan elő is állítottak két helybéli férfit, akiknél házkutatást tartva megtalálták a kovácsoltvas kaput. Mindketten lopásért felelnek majd a bíróság előtt. Az eset kegyeleti vonatkozásait senki sem boncolgatja, legfeljebb azok, akiknek hozzátartozóik vannak az említett temetőben...
A jövőben fémtörvény szabályozza a kereskedelmet
A laikus szemlélőben óhatatlanul felmerül a kérdés: jó, jó, de kinek adják el a lopott holmit a tolvajok? Vannak-e orgazdák, akik megrendelik a lopásokat? Miért nem ellenőrzi a hatóság szigorúbban e területet? Megannyi kérdés -- válasz nélkül. Sokan hajlanak annak a magyarázatnak az igazsága felé, hogy e bűnözési forma voltaképpen a szociális biztonság egyik letéteményese, s ezért hunyt szemet felette eddig az állam is...
Eddig. Január elsején ugyanis életbe lépett a fémtörvény, amely gyakorlatilag minden szereplőre vonatkozik, aki hasznosítási céllal vásárolja fel, raktározza, fuvarozza vagy értékesíti a fémhulladékot. Ami újdonság, hogy most már engedéllyel kell rendelkezniük a hulladékfém-kereskedők mellett az autóbontóknak és az elektronikai újrahasznosítóknak is. A bérfuvarozóknak nem, de az áru gazdájának rendelkeznie kell megfelelő hatósági papírokkal és tudnia kell igazolni az áru eredetét.
Újdonságnak számít az is, hogy a kereskedő feladata naponta interneten jelenteni a Vám és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságnak az átvett fémhulladék eredetét, s a felvásárolt anyagot hat napon át köteles a telephelyén tárolni. Az új törvényrendelkezéssel a fémlopás a Büntetőtörvénykönyv hatálya alá kerül, így az illegális begyűjtő és az átvevő három évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható. A törvény fő célja tehát, hogy a lehetőségekhez mérten csökkentsék a hulladékfémgyűjtő állomások számát, s hogy ezzel egyben ellenőrizhetőbbek is legyenek.
Az említett fémtörvény ugyan három hónapos türelmi időt adott azoknak, akik be akarták szerezni a szükséges engedélyeket, de április elseje óta kérlelhetetlenül lesújt a vétkesekre. Hogy az elmúlt időszakban mennyire riasztotta el az új jogszabály a fémtolvajokat, készült-e országos statisztikai felmérés, arról egyelőre kevés információ szivárgott ki hivatalos körökből. De hogy a korábbi ''vasasok” itt-ott még mindig működnek, arról a honi sajtó azért rendszeresen hírt ad. Így került azután a nyilvánosság tudtára, hogy a napokban Hódmezővásárhelyen a rendőrség lefülelt egy 56 éves férfit, aki immáron harmadszor járt ugyanazon ipari telephelyen, és mintegy 600 kiló vashulladékot tulajdonított el. Érdekes jelenségre is felfigyelhettek a sajtóban e híreket böngészők: az utóbbi időben egyre több nő áll be a sorba, és hangyaszorgalommal gyűjti a hulladékot. Nevezetesen ez történt a közelmúltban a Balaton-felvidéki Zalahápon, ahol egy 46 éves nő és 24 éves lánya fémhulladékot és autóalkatrészeket lopott el egy ottani telephelyről. Kibontották a drótkerítést, odaálltak kocsijukkal, és az utánfutót megpakolták a ''hasznos anyaggal”. A mintegy 200 ezer forint értékű holmit másnap egy ajkai felvásárló helyen adták el -- 83 ezer forintért. A rendőrség azonban a telephely ellenőrzése során nyomukra bukkant, előállították őket, de mindketten azzal védekeztek, hogy ismeretlen személytől vásárolták a holmit...
Vannak tehát egyedi esetek (például a temetőkapu), de az általánosnak nevezhető tolvajlások a tömegesebbek -- közlekedési táblák, csatornafedők, vasúti sínek, rézkábelek stb. Hogy a fémlopást mint ,,nemzeti sportot' meddig kell még gazdasági és társadalmi problémaként kezelni, arra valószínűleg a közelmúltban hozott országos törvény hivatott választ adni. Amennyiben kellő eréllyel és hatékonysággal alkalmazzák.