home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Temerin lovasa nyerte a 11. Nemzeti Vágtát
MTI
2018.09.16.
LXXIII. évf. 37. szám
Temerin lovasa nyerte a 11. Nemzeti Vágtát

Nagy Arnold, Temerin lovasa Fantázia nevű lován nyerte a 11. Nemzeti Vágta döntőjét vasárnap este a budapesti Hősök terén.


A temerini Nagy Arnold, a Nemzeti Vágta győztese a díjátadón a Hősök terén 2018. szeptember 16-án. Jobbra Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke (MTI-fotó: Kovács Tamás)

Nagy Arnold Rózsaszentmárton, Pogány, Füzér és Zirc lovasát utasította maga mögé a Millenniumi emlékmű körül kialakított különleges pályán.

A 2018 leggyorsabb lovasa címet elnyert temerini versenyző a Nemzeti Vágta vándordíját, egy 1848-as huszárszablyát és ötmillió forintos jutalmat vehetett át az ünnepélyes díjátadón. Fantázia hátára győzelmi takarót terítettek.

A döntőben másodikként befutó Kun Ferenc, Rózsaszentmárton lovasa egymillió forintos, a harmadik helyezett Ács Linda, Pogány versenyzője félmillió forintos jutalmat kapott, a további két döntős, Füzér és Zirc lovasa 300-300 ezer forintot vihetett haza. A Zircet képviselő Molnár Gyöngyi a futam során leesett lováról. Mivel Ricárdó bár elsőként, de egyedül ért célba, utolsó helyen végzett. 

Délután megrendezték a nemzetközi futam döntőjét is, amelynek győztese Kína lovasa lett. Másodikként Szerbia, harmadikként Szlovénia lovasa ért a célba. Negyedik, ötödik és hatodik helyen Magyarország, Csehország és Szlovákia versenyzője végzett. A nemzetközi futamon 12 ország versenyzett, a döntőbe jutottakon kívül Törökország, Mongólia, Románia, Ausztria, Suriname és az Egyesült Királyság lovasa. A lovasok nem saját paripáikkal, hanem a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtokról kölcsönkapott, sorsolással kiválasztott shagya-arab őshonos magyar fajtájú lovakkal indultak a versenyen.

A Hősök terén felállított speciális pályán a kétnapos versenysorozat ideje alatt 72 magyarországi és határon túli terepülés lovasa mérte össze tudását az elő- és középfutamokon. 

A kishuszár vágtán idén Kolumbán Örs-István, Sepsiszentgyörgy lovasa aratott győzelmet Fatima nevű pónilován.

A szinte nyári időjárásnak köszönhetően több ezren követték figyelemmel a vágta programjait a kétnapos rendezvény során. Az Andrássy úton felállított Vágta Korzóra, a résztvevő települések ételeit és italait bemutató Országkonyhára is rengetegen voltak kíváncsiak. A döntőt és az eseménysorozat több programját a közmédia is közvetítette.


A nyitóképen egy korábbi felvétel Nagy Arnoldról, miután megnyerte a Vajdasági Vágtát, a Nemzeti Vágta előfutamát, 2018. május 19-én Zobnaticán (fotó: Roncsák Alexander/Hét Nap Online)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..