home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Telt házas előadásokra számítunk
KISIMRE Ferenc
2014.06.25.
LXIX. évf. 26. szám
Telt házas előadásokra számítunk

Hamarosan kigyúlnak a fények, megszólalnak a fanfárok a szegedi Dóm téren, és kezdődik az idei évad.

A szabadtéri színház 1931 óta jegyzett történetében ebben az évben több újdonságról is beszámolhatunk. Olyanokról, amelyek a korábbi évekre nem voltak jellemzők, illetve a szereposztással kapcsolatos meglepetések is várták a nagyérdeműt. Herczeg Tamás, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója lapunknak adott nyilatkozatát egy igazi „csemegével” kezdte.

— Kodály Zoltán Háry János című művében Gérard Depardieu, a világhírű francia színész lép fel. A rendező, Béres Attila Napóleon szerepét osztotta rá. A sztár készséggel vállalta a feladatot, nagy kihívásnak tartja, és örül neki, hogy felléphet a Dóm téren. Augusztus 1-jén és 2-án lesz látható az előadás, amelynek a magyar gárdája is igen erős. Elég csak Bodrogi Gyula, Homonnay Zsolt, Gálvölgyi János, Szabó Győző, Sáfár Mónika, Bordás Barbara, Bucsi Annamária nevét említenem. Amikor egyébként Harangozó Gyula művészeti vezetővel tavaly átvettük a Szabadtéri Játékok irányítását, elhatároztuk, hogy minden alkalommal meghívunk egy-egy világhírű színészt, már csak azért is, mert ez az elmúlt évtizedekre is jellemző volt.

Az ismert francia szereplő mellett meg kell említeni egy változást is, amelyre voltaképpen kényszerűségből került sor...

— Igen, az idén „megfordult” a színpad, azaz míg korábban a fogadalmi templom előtt volt a játéktér, most hátat fordít neki. Erre a templom felújítási munkálatai miatt volt szükség. Ezzel egyidejűleg azonban a játékok történetének legnagyobb színpadtechnikai beruházását sikerült megvalósítanunk. Az új deszkákat pedig nem kisebb hírességgel, mint a francia Gerard Depardieu-vel fogjuk felavatni. A közönség számára az első előadás egy humoros, családias darab lesz, mely, reméljük, elnyeri majd a nézők tetszését.

• Valószínűleg nemcsak a Háry Jánosra, hanem a többi előadásra is nagy lesz az érdeklődés, hiszen úgynevezett sikerdarabok szerepelnek a repertoáron. Az igazgató úr mit vár az idei évadtól?

— Az első nagyszabású produkció — amellyel indulunk július 4-én — a Zorba, a görög című táncjáték. Érdekessége, hogy a Dóm téren soha nem látott 3D-s látványtechnikával fűszerezve, zenekarral, énekkarral, valamint a Győri Balettel és a Szeged Táncegyüttessel elevenítik fel a szereplők a híres (azonos című) film eseményeit, természetesen Mikisz Theodorakisz zenéjével kísérve. Úgy tűnik, legalábbis az eddigi jegyeladásból ítélve, hogy a múlt táncprodukciói iránti érdeklődést is felülmúlja a mostani.

• Ez nyilván a Csárdáskirálynő című operettre is vonatkozik.

— Igen, ez a darab a Budapesti Operettszínházzal együttműködésben kerül színpadra klasszikus megközelítésben, de fiatalos szereposztással. Dolhai Attila, Dancs Annamari, Szilágy Tibor, Kállay Bori, Kerényi Miklós Máté és mások fellépésével. A fővárosi színház egyébként nemcsak hazánkban, hanem világszerte magas művészi színvonalon képviseli a magyar operettet, s nincsenek kétségeink, hogy ez így lesz Szegeden is. Kálmán Imre legnépszerűbb nagyoperettjét két este is láthatja a közönség. Meg kell említenünk az Elfújta a szél című előadást is, amely tavaly a Dóm téren született, és most visszatér hozzánk. Megújult formában és szereposztással adjuk elő, fellép benne többek között Szulák Andrea, Szomor György, Janza Kata, Vágó Zsuzsi és Pálfalvy Attila.

• Az igazi nagy sláger az idén a Mamma Mia! című musical lesz, amelyet szintén parádés szereposztásban visznek színpadra. Állítólag már a jegyek is fogytán vannak...

— Kétségkívül óriási az érdeklődés a darab iránt. Éppen ezért két pluszelőadást is beiktattunk a programba, így augusztus végén csaknem 28 000 ember tekintheti meg a Dóm téri produkciót! A Madách Színházzal közösen visszük színre a világhírű musicalt Szirtes Tamás rendezésében. A főbb szerepekben Kovács Kriszta, Sasvári Sándor, Détár Enikő, Szerednyey Béla neves színészeket láthatjuk. Az ország legnagyobb szabadtéri színpadán — amely egyszerre 4000 néző befogadására képes — az érdeklődő közönség látványos előadást tekinthet majd meg.

Az idén az újszegedi ligetben lévő szabadtéri kis színpad programja is gazdagabb.

— Mi ugyan kis színpadnak nevezzük, pedig ez egy ezer fő befogadására alkalmas szabadtéri játszóhely... Harangozó Gyula művészeti igazgatónkkal arra gondoltunk, hogy megpróbáljuk jobban „helyzetbe hozni” ezt a teátrumot is. Az idén eggyel több produkció lesz, mint tavaly, s most is zenés, valamint prózai művekkel várjuk a közönséget. Lesz komédia, bohózat, hagyományos dixielandgála, amelyet már évek óta Újszegeden rendezünk meg.

Köztudomású, hogy a szabadtéri színpadok látogatóinak több mint 60 százaléka Szegeden kívüli, ami valószínűleg az idén is így lesz. S egyre több a határon túli érdeklődő is a közönség soraiban.

— Jöjjenek minél többen! Mi magunk is jártuk a határon túli magyar vidékeket, ismertettük a Szabadtéri Játékok programját, a többi közt Szabadkán is. Közönségünk gerincét immáron valóban a határon túli magyar vidékekről érkezők adják, s ez vonatkozik mind Vajdaságra, mind Erdélyre. Azt hiszem, elsősorban a magyar ajkú lakosság szívét dobogtatja meg például Kodály Háry Jánosa, fontos nemzeti alapművünk, de emellett az összes többi előadásra is szeretettel várjuk a közönséget a határ túlsó oldaláról. Annál is inkább, hogy Temesvárról, Zentáról, Szabadkáról manapság már rövid idő alatt ide lehet érni a különös hangulatú szegedi Dóm térre. Bízunk benne, hogy sokan találkozunk itt, a mediterrán jellegű, Tisza-parti városban, és jó időjárási körülmények között együtt élvezhetjük a csodálatos produkciókat — mondta a Hét Napnak adott exkluzív interjújában Herczeg Tamás.

 

A Szegedi Szabadtéri Játékok idei programja a Dóm téren:

Zorba, a görög
július 4-én és 5-én,

Csárdáskirálynő
július 11-én és 12-én,

Elfújta a szél
július 18-án, 19-én és 20-án,

Háry János
augusztus 1-jén és 2-án,

Mamma Mia!
augusztus 15-én, 16-án, 17-én, 19-én, 20-án, 22-én és 23-án.

 

Az újszegedi szabadtéri
színpad programja:

Svejk, a derék katona
július 25-én és 26-án,

Páratlan páros
július 29-én és 30-án,

Szegedixie Gála
augusztus 3-án,

Indul a bakterház
augusztus 8-án és 9-én.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..