home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Teljesítmények
Fehér Márta
2019.12.17.
LXXIV. évf. 50. szám
Teljesítmények

Értik, hogy nem értik? — Vége a parlamenti átülésnek? — Magyar karácsony (is) a Szerbiai RTV műsorán

Értik, hogy nem értik?

A múlt héten hozta nyilvánosságra az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) Párizsban a 2018. évi PISA-vizsgálat eredményeit. Ugyanebben az időben tartotta az Oktatási, Tudományügyi és Technológiai Fejlesztési Minisztérium a sajtótájékoztatóját, melyen a szerbiai eredményeket mutatták be. A háromévente megrendezendő PISA-vizsgálat három tudásterületen — szövegértés, matematika és természettudomány — méri a tizenöt éves tanulók képességeit. Szerbia az olvasás-szövegértés terén 439 pontot, a matematika terén 448, míg a tudomány terén 440 pontot szerzett, azaz mintegy 40 ponttal az OECD, valamint az Európai Unió tagállamainak átlaga alatt teljesítettek a diákok. A belgrádi sajtótájékoztatón Tijana Prokić-Breuer az OECD képviseletében rámutatott, a PISA-tesztelés elsősorban abban különbözik a többi tudásfelmérőtől, hogy nem az iskolai tananyag elsajátítását ellenőrzi, hanem a tanulmányok során szerzett kompetenciákat vizsgálja, ezen túlmenően pedig az oktatási rendszerről ad egy keretelemzést. Mladen Šarčević oktatási miniszter hangsúlyozta, hogy a tavaly megkezdett jelentős reformok nem érintették a tesztelésben részt vett tanulókat, viszont éveken belül megmutatkozik az oktatási minisztérium törekvéseinek, vagyis az elmúlt időszakban meghozott törvényeknek, az iskolák felújításának, a tanárok képzésének és a beruházásoknak a hatása. Vicsek Annamária oktatási államtitkár a Magyar Szónak nyilatkozva elmondta, hogy a reform a 2018/19-es tanévben kezdődött az általános iskola 1., 5. és a középiskola I. osztályában, az ideiben pedig a 2., a 6., illetve a középiskola II. osztályában, majd így tovább, felmenő rendszerben folytatódik, így majd csak a 2027. évi PISA-mérésnél várható a reform eredményességének a látványos változása, hiszen abban pontosan az a generáció vesz majd részt, amely az általános iskolát teljes egészében az új szerint végzi majd el. Az államtitkár arról is beszámolt, hogy már most folyamatban vannak olyan változások az oktatásban, amelyek egybevágnak a PISA-jelentés ajánlásaival. Ilyen például a már említett tantervreform, illetve a folyamatban levő óvodareform is, melynek egyik eredménye az új, színvonalasabb óvodai alapprogram lesz, a másik pedig, hogy nagyobb részarányban lesznek a három—öt évesek bekapcsolva az óvodai nevelésbe-oktatásba. (Szerbiai RTV, Tanjug, Magyar Szó)

 

Vége a parlamenti átülésnek?

Becsapottnak érzi-e magát, amikor azt látja, hogy a választás után a képviselő pártot cserél? — teszi fel a kérdést a Szerbiai RTV. Miközben a hatalom és az ellenzék egy része között folynak az egyeztetések a jövő évi általános szerbiai választások előtt, a szocialisták azt kérik, ne lehessen többé üzletelni a parlamenti mandátummal, hiszen Szerbiában nem egyénekre, hanem pártlistákra adják le voksukat a szavazók. A megoldást a képviselőházról szóló törvény módosításával szeretnék elérni. A szocialisták javaslatát egyelőre sem az ellenzék, sem a hatalmi koalíció többi pártja nem kommentálta, a szerbiai közmédia által megszólaltatott elemzők szerint pedig az itthoni egész választási rendszer átfogó változtatásokra szorul. (Szerbiai RTV)

 

Magyar karácsony (is) a Szerbiai RTV műsorán

December 24-én, azaz szenteste ünnepi műsorral kedveskedik a karácsonyt váróknak a szerbiai közszolgálati televízió. Ebben a magyar, a horvát, a német, a román, a szlovák, a ruszin és a bunyevác nemzeti közösségek mutatkoznak be. Az ünnepi adás felvételei vasárnap kezdődtek Belgrádban. A szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ Róna táncegyüttese magyar néptáncokkal szerepel a műsorban. „Szerettük volna megmutatni a Dél-Alföld tánckultúráját és viseletét is, hiszen lehet, hogy nem mindennap találkoznak a kedves nézők ezekkel az öltözetekkel, énekekkel és táncokkal. Ebből állítottunk össze egy kis csokrot” — nyilatkozta Szécsi Viktória művészeti vezető a Pannon RTV-nek, melynek munkatársa, Vadlövő Gabriella az ünnepi adás egyik műsorvezetője. Az érdeklődők december 24-én a késő esti órákban nézhetik meg az alkalmi műsort a Szerbiai RTV 1-es csatornáján. (Pannon RTV)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..