home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Téli házaló szokások
Csermák Zoltán
2020.11.12.
LXXV. évf. 46. szám
Téli házaló szokások

A Hagyományok Háza karácsonyi rajzpályázata

A Hagyományok Háza ünnepi rajzpályázatot hirdet, amelynek középpontjában idén a téli házaló szokások állnak. A leadási határidő: december 4.

Advent a karácsonyi előkészületek időszaka. A négy, ünnep előtti hétben a harsány mulatságok helyett a csendes várakozás, a reménykedés, a befelé fordulás játszik szerepet. A közösségi élet természetesen ilyenkor sem szünetel teljesen, hiszen ebben az időszakban készülnek fel az ünnepi bemutatkozásra a betlehemesek, a kántálók és egyéb karácsonyi játékok előadói.

Az idei rajzpályázat a téli házaló szokások megjelenítésére hívja pályázóit.

Kérjük, tanulmányozzák – a helyi hagyományok alapján is – a szentcsalád-járás, pásztorok vesszőhordása, kántálás (mendikálás), betlehemezés, névnapköszöntés, regölés, vagy épp az aprószentek napi vesszőzés szokásait, és szabadon választott technikával alkossák meg a kiválasztott népszokás résztvevőit!

A rajzpályázat által:

• A gyerekek megismerkedhetnek a jeles napok történetével, hagyományaink szerepével, valamint az életkori sajátosságaiknak megfelelő alkotói technikákkal.

• A tanulók képzelőereje, kreativitása fejlődhet, a tehetségesebbeknek lehetőségük nyílik a határokon átnyúló versenyen való bemutatkozásra.

 

Korcsoportok:

1. kategória: óvodások

2. kategória: általános iskola 1-4. évfolyamai

3. kategória: általános iskola 5-8. évfolyamai

4. kategória: középiskola 9-12. évfolyamai

 

Nevezési feltételek

Az A4-es méretben, tetszőleges technikával készített alkotásokat névvel, e-mail címmel, telefonszámmal, a készítőéletkorával ellátva várjuk a Hagyományok Háza címére:

HAGYOMÁNYOK HÁZA

Karácsonyi Zoltán

Szervezési és Kommunikációs Főosztály

1251 Budapest, Pf. 23

Online pályázás:

A rajzok beküldésére idén először online is lehetőséget teremtünk. Ez esetben az alkotások szkennelt vagy fotózott anyagát kérjük a weboldalunkon található app segítségével elküldeni részünkre jpg vagy pdf formátumban (maximum 4MB méretben).

A beküldött pályamunkákat szakmai zsűri bírálja el. A pályázati kiírásnak megfelelő alkotások beküldőit minden esetben alkotói emléklappal jutalmazzuk. A kiállítás anyaga megjelenik a  Hagyományok Háza weboldalán, a nyertes pályázatokat oklevéllel, tárgynyereménnyel is díjazzuk. Emellett a rajzok kiállításon is megtekinthetők lesznek az intézmény Corvin téri székházában, a tárlat megnyitásának időpontjáról a szervezők a pályázat lezárulta után értesítést küldenek.

Kérjük, hogy az alkotásokat őrizzék meg, mert az értékelést követően a nyertes pályaműveket postai úton is bekérhetjük.

A pályamunkák leadási határideje: 2020. december 4.

További információ és jelentkezés.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..