home 2024. december 22., Zénó napja
Online előfizetés
Tavasszal megnyílik a tófürdő
Tóth Tibor
2013.12.30.
LXIX. évf. 1. szám
Tavasszal megnyílik a tófürdő

Tíz éve egy falugyűlésen született meg a termálfürdő létesítésének ötlete. A nehéz gazdasági körülmények ellenére kutat fúrtak, elkészült a tófürdő medre, és épülnek a kísérő objektumok is.

Pacséron december elején helyi közösségi választásokat tartottak, és a polgárok ismét bizalmat szavaztak mgr. Szombathy Zoltánnak, aki csapatával immár tizenkét éve vezeti a települést. A falu nem gyárak és ipar létesítésében látja a jövőjét, hanem a falusi turizmus, a halászat, a vadászat és a mezőgazdasági feldolgozóipar fejlesztésében. A falu vezetősége tesz is ennek érdekében, a 2014. évben tófürdőt nyit meg a közép-bácskai, 2700 lakost számláló településen.

Tíz éve egy falugyűlésen született meg a termálfürdő létesítésének ötlete. A nehéz gazdasági körülmények ellenére kutat fúrtak, elkészült a tófürdő medre, és épülnek a kísérő objektumok is.

— A korábbi években nem tudtunk hozzányúlni a nagyobb beruházásokhoz, elfogyott ugyanis a felsőbb szintekről érkező pénz. Kifúrtuk a kutat, melyből kitűnő minőségű, 73-74 fokos víz tört elő, de a Nagyberuházási Alap nem tudott eszközöket folyósítani a számunkra, és le kellett állnunk a további munkálatokkal. Minimálisra csökkentettük a beruházásokat, és csak azt csináltuk meg, amit meg kellett (közvilágítás, csőtörések javítása, járdák, betonutak építése, középületek felújítása). Az idén annyi pénz jött össze, hogy 14 millió dinárból kialakítottuk a kútfejet — mely teljesen automatizált, elektromos energiával és gáztalanítóval van ellátva —, kiírtuk a közbeszerzési pályázatot, majd a kivitelező kiválasztása után elkezdődött az építkezés. A termálfürdő szó hallatán mindenki egy modern stílusú fürdőre gondol. Mi is ilyet szerettünk volna, tudtuk azonban, hogy erre nem lesz elég pénzünk. Nem akartuk, hogy a kút a kútfejjel együtt még 2-3 évet kihasználatlanul álljon, ezért elkezdtük a tófürdő megvalósítását egy völgyben, melyben már eleve volt természetes mélyedés. A 2400 négyzetméter alapterületű tó medrét kitisztítjuk, és megtöltjük termálvízzel. A tó mellé építünk egy 240 négyzetméteres objektumot, melyben vendéglátó-ipari létesítmény, vizesblokk, beléptető kapuk és kabinok kapnak helyet. A tavat a tavasszal töltjük fel meleg gyógyvízzel, és elképzelésünk szerint késő őszig üzemeltetjük majd a fürdőt. A kútfej, az épület és a tó kialakítása mind önerőből történt. Jelenleg a termálfürdő ötletterve van készülőben, majd ez alapján kidolgozzuk a főtervet. Az európai színvonalú meleg vizes fürdő kiépítésének támogatására különféle alapoknál pályáznánk. 1,5-2 millió euróra van szükségünk, a mi kis közösségünknek azonban nincs ennyi pénze. Ám ha nyernénk a pályázatokon, biztosítani tudnánk az önrészt, és megépítenénk a termálfürdőt. Előbb azonban a tófürdő készül el, melyet tavasszal adunk át rendeltetésének — mondta a polgármester.

A tófürdő kialakításán kívül felújították a Tomek házat, melynek a falusi turizmusban — ezen belül pedig az ifjúsági, vadász- és sportturizmusban — lesz szerepe. A Bácska Labdarúgóklub külföldi edzők bevonásával több éve szervez labdarúgótábort, melyből a település lakosai is profitálhatnak, a vidéki csapatok játékosai, vezetői ugyanis rendszeresen vásárolnak tőlük házi termékeket, kolbászt, szalonnát, mézet. A településen nagy hangsúlyt helyeznek a mezőgazdasági termelés intenzív részére: a fóliás és a speciális növények termesztésére.

— Amikor külföldi befektetők felkereséséről beszélünk, akkor olyan emberekre gondolunk, akik felvásárolnák ezeket a mezőgazdasági és a félkész termékeket. A hazai piac nagyon ingadozó, ezért elsősorban a biztos piacot garantáló külföldi partnereket szeretnénk idevonzani. Ők felvásárolnák a megtermelt javak 90 vagy 100 százalékát — meghatározott áron —, ezáltal megerősödhetne a faluban élő emberek gazdasági helyzete — mondta Szombathy Zoltán.

A munkalehetőség és a jobb megélhetés reményében Pacsérról is sok fiatal vándorolt ki külföldre az utóbbi években. A falu vezetősége igyekszik munkalehetőséget teremteni a településen, és bízik benne, hogy legalább az európai országokba kivándorolt pacséri polgárok hazajönnek. Miért is maradnának külföldön, ha saját falujukban is kaphatnak munkát, fizetést, és el tudják tartani családjukat?

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..