
A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete a GENIUS — a tehetséges diákokért mozgalom keretében január 10-én tizenkettedik alkalommal rendezte meg a hagyományos Kovács Sztrikó Zoltán Általános Iskolai Diákversenyt a magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában. A verseny legfőbb célja a tehetségek felkutatása és a tehetségnevelés támogatása.
Mindenkinek ismernie kell a kémiai anyagokat, vegyületeket, már csak azért is, hogy okosabb vásárló, fogyasztó legyen, és óvja környezetét. Nagy szerep jut a tanároknak abban, hogy a diákok figyelmét a természettudományok iránt felkeltse, és egy életre szóló útravalót adjanak számukra. A mentorok már egy nagy lépést tettek ennek megvalósítása érdekében, hiszen időt és energiát nem sajnálva lelkiismeretesen felkészítették a gyerekeket erre a versenyre.
A tanulók a fizika, a kémia és az interdiszciplináris témakörben megírt kísérleti jellegű szakmunkáikat három példányban küldhették be, kísérleteiket, vizsgálati módszereiket pedig a szakbizottságok előtt mutatták be. A csantavéri Hunyadi János iskola növendékei minden kategóriában remekeltek, és megérdemelten érték el a legkiválóbb eredményeket. A győztes diákok: Szabó Alisza és Kabai Benjamin (I. helyezés — 6. osztály, fizika), Juhász Rebeka és Pletikoszity Dávid (I. helyezés — 7. osztály, fizika), Ander Patrícia és Gregus Áron (I. helyezés — 8. osztály, fizika), Babić Ivett és Pejnovac Máté (I. helyezés — 7. osztály, kémia), Szeles Enikő és Ali Arszen (I. helyezés — 8. osztály, kémia). Felkészítő tanáraik Hatala Zoltán és Rózsa Zsombor voltak.
Az egész falu büszke a tehetségekre, hiszen az eredmények hátterében kemény munka áll a tanulók és tanáraik részéről egyaránt.