Az iskolai tanórákon túl is van tér a tanulásra, a kérdésekre és a tapasztalatszerzésre – erre épül a szabadkai Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Programja is, melyre május végéig várják az érdeklődők jelentkezését. A diákok itt nemcsak új területekkel és szakmákkal ismerkedhetnek meg, hanem egy baráti, támogató közösség részévé is válhatnak.
A program abban is segítheti a középiskolásokat, hogy tudatosabban gondolkodjanak a továbbtanulásról, a pályaválasztásról és arról, mi érdekli őket igazán, miközben saját élmények által jobban ráláthatnak a jövőbeli lehetőségeikre.
Nem tantárgyakban, hanem irányokban gondolkodnak – nagyjából így lehet összefoglalni, mire épül a vajdasági MCC Középiskolás Programja. Szeles Réka, az MCC vajdasági központja Középiskolás Programjának régiós koordinátora arról beszélt, hogy bár Vajdaságban sok a tehetséges és motivált fiatal, ritka az olyan közeg, ahol ezek a diákok találkozhatnak egymással, és az iskolai tananyagon túlmutató kérdésekkel is foglalkozhatnak. „A mi munkánk ott kezdődik, ahol a hagyományos oktatás véget ér” – fogalmazott.
Ez a gyakorlatban azt takarja, hogy a program nem egy merev tanterv köré épül. A koordinátorok figyelik, mi az, ami valóban érdekli a diákokat, és ehhez igazítják a foglalkozásokat. Ha egy időszakban a pszichológia vonzza jobban a fiatalokat, arra helyeznek nagyobb hangsúlyt, ha pedig a természettudományok kerülnek előtérbe, akkor ahhoz keresnek előadókat és témákat. A cél az, hogy a tanulók ne csak azt hallják, milyen szakmák léteznek, hanem azt is, milyen egy-egy pálya a mindennapokban. Orvosok, kutatók, más szakemberek személyes tapasztalataik által mutatják meg, milyen is a gyakorlatban egy hivatás, milyen dilemmákkal jár, és mennyire más a valóság, mint amit egy tankönyvi leírás sugall.
A szervezők szerint ez azért fontos, mert sok diák úgy jut el az egyetemválasztásig, hogy valójában alig lát rá arra, mivel is foglalkozik majd. Az MCC-ben ezért nemcsak tudást akarnak átadni, hanem segíteni is szeretnének abban, hogy a fiatalok jobban megismerjék erősségeiket és gyengeségeiket. A workshopok, plenáris előadások és e-learning-kurzusok mind ezt a célt szolgálják.
Miklós Melinda, a program másik koordinátora szerint jelenleg 114 diák tartozik a közösséghez, és mintegy 70 százalékuk aktív résztvevőnek számít. Vannak, akikkel heti több alkalommal is találkoznak, mások ritkábban járnak be, de a program így is egész Vajdaságot lefedi. Nemcsak Szabadkáról, Topolyáról vagy Zentáról érkeznek fiatalok, hanem Újvidékről is. Ez azért különösen beszédes, mert nem kötelező alkalmakról van szó: a diákoknak félévente négy klubdélutánon és két KP-szombaton kell részt venniük, ezenfelül azonban sokan önszántukból is bekapcsolódnak több programba. A tanulmányutak, versenyek, táborok és közös utazások a tanuláson túl közösségi élményt is adnak.
A koordinátorok szerint éppen ez az egyik legnagyobb érték. Nemcsak tudást kínálnak, hanem olyan közeget is, ahol a különböző településekről érkező fiatalok megismerhetik egymást, barátságokat és szakmai kapcsolódásokat alakíthatnak ki. „Olyan közösségre tudnak találni, amely talán hiány a mai világban” – mondta Réka. A szervezők úgy látják, hogy ezek az emberi kapcsolatok később is megtartóerővel bírhatnak, függetlenül attól, ki merre megy tovább az életben.
A program személyes figyelemre is épít. A koordinátorok a diákokkal félévente egyéni beszélgetéseket tartanak, melyek során szó esik arról, ki miben szeretne fejlődni, mi foglalkoztatja, milyen tervei vannak, vagy éppen milyen nehézségekkel küzd. Ez időigényes feladat, különösen ilyen létszámmal, mégis ragaszkodnak hozzá, mert úgy érzik, csak így lehet valóban a diákokra szabni a programot. Emellett az önállóságra is nevelnek: a középiskolásoktól elvárják, hogy figyeljék az e-maileket, szervezzék az idejüket, és vállaljanak felelősséget a jelenlétükért.
A gyakorlati szemlélet a szerb nyelv oktatásában is jól látható. Stangl Krisztina a szerb nyelvet oktatja. Szerinte a szülőföldön való boldogulás egyik alapfeltétele, hogy a fiatalok beszéljék az államnyelvet. „Hogy tudjunk érvényesülni, vagy önmagunkat megvalósítani egy országban, ahhoz annak az országnak a nyelvét kell beszélni” – mondta. Azt is hangsúlyozta, hogy a szerb nyelv tanításának nehézségei nem egyszerűen a diákok viszonyulásából fakadnak. Szerinte hosszú ideig módszertanilag rosszul közelítették meg a tantárgyat: nem idegen nyelvként tanították, hanem inkább úgy, mintha a tanulóknak már lett volna biztos alapjuk.
Az MCC-ben ezért próbálnak szintek szerinti csoportokat kialakítani, illetve kommunikációs, játékos módszerekkel dolgozni. Nem csupán nyelvtani szabályokat vesznek át, hanem beszédhelyzeteket teremtenek, tárgyakhoz és konkrét szituációkhoz kapcsolják a szavakat, hogy a gyerekek ténylegesen használni kezdjék a nyelvet. Krisztina szerint az első feladat sokszor nem is az, hogy azonnal látványos eredmény szülessen, hanem az, hogy a diákok elfogadják: a szerb nyelv nem szükséges rossz, hanem olyan tudás, amely később előnyös is lehet számukra.
A különbséget a magyarkanizsai Bata Vivien, a program egyik diákja a saját tapasztalatát megosztva fogalmazta meg. Elmondása szerint eleinte kíváncsiságból jelentkezett az MCC-be, később viszont megszerette a programot, mert új barátokat szerzett, sok élményt kapott, több helyre eljutott, és közben sok új dolgot tanult. A szerbórákról külön is beszélt: szerinte itt könnyebben és érthetőbben tanul, mint az iskolában, ennek köszönhetően a jegyei is jobbak lettek. „Itt úgy kezelnek bennünket, úgy tanítják a szerbet, mintha idegen nyelv volna, az iskolában meg úgy tanuljuk, mint az anyanyelvünket” – mondta a diáklány, igazolva Stangl Krisztina megállapítását.
Vivien szerint a program értékét nemcsak az előadások adják, hanem azok az alkalmak is, amikor a diákok egymással is beszélgethetnek, vitázhatnak, és megoszthatják a saját tapasztalataikat. Számára éppen ez teszi szerethetővé: nem arról szól, hogy valaki végigül egy foglalkozást, majd hazamegy, hanem arról is, hogy közben kapcsolatok alakulnak ki és új nézőpontok születhetnek.
A program egyik legnagyobb erőssége talán éppen az, hogy nem akarja előre kijelölni a diákok útját. Inkább abban segíti őket, hogy több területbe is betekintsenek, merjenek kérdezni, és időben ráérezzenek arra, mi áll hozzájuk igazán közel. A felgyorsult, folyamatosan változó világban különösen fontos, hogy a középiskolások mielőbb valódi képet kapjanak a kilátásaikról és arról, milyen területen találhatják meg a maguk számításait.
