home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Tantárgyháló-döntő
Hodolik Boglárka
2022.04.15.
LXXVII. évf. 15. szám
Tantárgyháló-döntő

Megtartották a Tantárgyháló döntőjét a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban.

Az első fordulóban 31 ötletterv érkezett, a versenyre pedig 12 általános és 23 középiskolás tanuló küldte be dolgozatát. Az idei második forduló tükrözi az elmúlt két év járványhelyzetes oktatási valóságát, viszont ennek ellenére a legtöbb pályamű kiváló munkáról, mentortanár-diák együtt gondolkodásáról tanúskodik.

A pontozásnál a versenybizottság több szempontot vett figyelembe: a „hálósított” tartalmat, az eredetiséget és az összefüggések feltárását. Fontos szerepet kapott az önállóság és a kutatás minősége, a kidolgozottság, valamint a tudományos munkákra vonatkozó technikai követelmények tiszteletben tartása. A nyelvhelyesség és a helyesírás is szempont volt az értékelésnél, ahogy a szakirodalom és a hivatkozások feltüntetése is.

A legtöbb dolgozat megfelel a pályázati kiírásban szereplő kritériumoknak, megragadó és színvonalas kutatásokat, frappáns következtetéseket tartalmaz.

A harmadik fordulóban azok a tanulók vettek részt, akiknek írásbeli munkája a versenybizottság értékelése alapján a legtöbb pontot szerezte. Ők lehetőséget kaptak a bemutatkozásra, eredményeik, kutatásuk szóbeli ismertetésére.

A verseny végén minden diák egyéni, személyre szabott elismerést kapott, és könyvjutalomban részesült.

 

A verseny eredményei:

Általános iskola

I. helyezett — Kis Botond: A Palicsi-tó természeti értékeinek és nevezetességeinek a bemutatása programozható drónnal; J. J. Zmaj Általános Iskola, Magyarkanizsa, mentorok: Bagány Igor és Ladányi Anrietta

II. helyezett — Farkas Larissza és Fehér Dénes: Amikor a lego életre kel; Petőfi Sándor Általános Iskola, Óbecse, mentor: Dávid Bálint Adrienn

III. helyezett — Govorković Dorina, Nagy Dorina és Árokszállási Evelin: Becsapódások utáni kutatás a Jupiteren és a Szaturnuszon; Széchenyi István Általános Iskola, Szabadka, mentorok: Jeszenszky Tibor és Antal Dinčić Krisztina

Különdíjasok:

Herbatényi Botond: Király a csatamezőn és a sakktáblán; Petőfi Sándor Általános Iskola, Óbecse, mentor: Bartha Áron

Basarić Petra: Család-Gyökerek és szárnyak; Majsai Úti Általános Iskola, Szabadka, mentor: Vuleković Beata

 

Középiskola

I. helyezett — Tóth Lilla és Mészáros Kornél: Honnan a vérrög, és hogyan tovább?; Egészségügyi Középiskola, Szabadka, mentor: Gyurcsik Klára

II. helyezett — Mašić Sonja és Visnyei Fanni: Alkaloidok, avagy extázis vagy halál?; Vegyészeti-Technológiai Iskola, Szabadka, mentor: B. Varga Teodóra

III. helyezett — Lapis Dávid: Robotok — a jövő megérkezett?; Óbecsei Gimnázium, mentorok: Hajdú Tímea, Budimlić Anikó és Egić Aleksandar

Különdíjas:

Balog Kornél: 3D-ben nyomtatott szép új világ; Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont, Magyarkanizsa, mentor: Tóth Béla

Erdélyi Szonya és Huszár Mónika: Modellezek és nem modell leszek; Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont, Magyarkanizsa, mentorok: Tóth Béla és Mikuska Judit

Kis Botondnak ez már nem az első versenye volt, a földrajzi téma viszont számára is új volt.

— A munkám során drónnal interaktív térképet készítettem, melyen fel vannak tüntetve Palics nevezetességei. A verseny során nagyon tetszett, hogy a többiek munkáját is megismerhettem, így sok érdekességet hallhattam — mondta.

Tóth Lilla és Mészáros Kornél a vérrög témájával indultak a versenyen. Munkájuk arról szólt, hogyan képződnek a vérrögök, és az életmód milyen befolyással van erre. Két tudományterületet kapcsoltak össze: az orvosit és az élelmiszeriparit. A felkészülés során a Szabadkai Közkórházban jártak, és a BENU gyógyszertárral is együttműködtek, valamint orvosokkal, szakemberekkel és dietetikusokkal is készítettek interjút.

Fényképezte: Hodolik Boglárka

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..