home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Tanévnyitó keresztény koncert — meglepetéssel
KEIPER Kornélia
2014.09.24.
LXIX. évf. 39. szám
Tanévnyitó keresztény koncert — meglepetéssel

Szeptember 13-án rendezte meg ft. Utcai Róbert csantavéri plébános az immár hagyományos tanévnyitó keresztény koncertet a templom előtti téren. Ezzel a rendezvénnyel kedveskedett hittanosainak és a falu lakosságának.

Minden korábbi koncert tartogatott valami meglepetést a jelenlevőknek: tűzzsonglőröket, tűzijátékot, kerékpár-akrobatákat, valamint az El Capuera csoport ritmusszekcióját.

Természetes volt tehát, hogy ez az idén sem lesz másként. Az időjárás egy kicsit szeszélyeskedett ugyan, és nem sok hiányzott, hogy lemondják a rendezvényt, de az Úr kegyes volt, meghallgatta az imákat, és estefelé elállt az eső.

Az összegyűlt gyerekek, akik már nem először vettek részt ilyen koncerten, találgatták, az idén vajon mit talált ki az atya. Azt tudták, hogy az immár több mint tizenkét éve aktívan szolgáló szabadkai Ébredés zenekar szolgáltatja majd a zenét. Igaz, ezt nem volt nehéz kitalálni, hiszen majd kétórás rakodás, szerelés előzte meg a fellépést. Az atya jókedvűen mesélte később, hogy egész délután „forró vonala” volt, telefonon kérdezgették tőle, mi lesz, ha esik. Hála Istennek, az időjárás kedvezett, és a népes közönség a zenekarral együtt énekelte a dalokat, melyek szövege a kivetítőn volt látható.

A koncert közepén érte a jelenlevőket az első meglepetés: a zentai mazsorettek egy kis csoportja nagyszerű bemutatót tartott. A négy lány igazán kitett magáért, nagyon ügyesen mozogtak a pattogó ritmusú zenére, a közönség pedig nagy tapssal jutalmazta meg őket.

Ezután ismét a zenekar következett a koncert második részével, majd a műsort — ahogyan már sejtettük — tűzijáték zárta, melyet a gyerekek szintén nagyon élveztek.

A program után az atya jó tanulást és sok szorgalmat kívánt a tanulóknak.

Amíg a zenekar tagjai csomagoltak, kihasználtam az alkalmat, és szóra bírtam a mazsoretteket, név szerint Georginát, Valentinát, Renátát és Orsit. Elmondták, hogy a zentai mazsorettklub 2007-ben alakult a Flamenco táncklub keretében. Jelenleg körülbelül ötven tagja van. Heti kétszer van egy egyórás edzésük. Ez alatt a rövid idő alatt jártak már Csehországban, Horvátországban, Franciaországban, Magyarországon és természetesen Szerbiában, több helyen is. Mosollyal az arcukon mesélték, hogy nemrég részt vettek az országos bajnokságon, és nagyon szép eredményt értek el: két első és egy második helyet hoztak haza. További sikeres munkát kívánva búcsúztam el tőlük.

Ismét egy szép rendezvényt tudhatunk magunk mögött, köszönet érte Puby atyának, a zenekarnak, a mazsoretteknek, és természetesen az Úrnak az esőmentes időért!

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..