Tanévkezdés Torontálvásárhelyen

Tanévkezdés Torontálvásárhelyen

Ötvenhét elsőssel kezdte meg a 2016/2017-es tanévet a torontálvásárhelyi Moša Pijade Elemi Iskola. A kisdiákok ünnepélyes fogadására szeptember elsejének délelőttjén került sor a tanintézmény előcsarnokában.

A lámpalázt is elűző kétnyelvű, vidám és tarka műsort az alsós diákok adták elő. Tanítónénijeik és bácsijaik felkészítésében, akik közül egyesek maguk is felvállalták az alkalmi közszereplést. Az alkalmi program után Balogi András iskolaigazgató köszöntötte az egybegyűlteket, majd a névsorolvasás következett. A magyar tannyelvű tagozatra íratott kisdiákokat Szabados Elvira tanítónő fogadta szárnyai alá, míg a két párhuzamos, szerb tannyelvű tagozatok elsősei Sofija Kovač, illetve Nada Petrović tanítónők osztályába kerültek. Az MNT beiskolázási csomagjait, a mellékelt köszöntői gondolatok tolmácsolásával egybekötve Horti László, a torontálvásárhelyi helyi közösség elnöke kézbesítette a rajtra kész csemetéknek.

Írta és fényképezte: Martinek Imre

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Bánáti Újság rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Tanévkezdés Torontálvásárhelyen
Bánáti Újság
Tanévkezdés Torontálvásárhelyen
Bánáti Újság
Facebook

Támogatóink