home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Tánclépéssel őrzik nemzeti örökségünket
Kőművesné Nyáry Márta
2019.08.09.
LXXIV. évf. 31. szám
Tánclépéssel őrzik nemzeti örökségünket

Az idén kilencven résztvevővel tartották meg Szajánban a II. Táncház és Tánctábort. Szervezője a helybeli Ady Endre Művelődési Egyesület és a nagykikindai Egység Művelődési Egyesület volt.

A fiatalok Péterrévéről, Padéról, Nagykikindáról, Kisoroszról és Szajánból érkeztek. A táborlakókkal Fehér Martina, Resócki Rolland, Vázsonyi Csilla, Gyuranik Adorján és Kancsár Anasztázia csoportvezetők foglalkoztak.

A művelődési ház, a tábor színhelye, hangos volt a népzenétől és a táncosok dobbantásaitól, az épületben pedig a fiatal táncosok vidám arca és pergő tánca fogadott. A tábor egyéni szervezői, Tápai Róbert, Benyócki Sára és Fekete Mónika sokat tettek azért, hogy öt napon át kellemes légkörben folyjon a munka.


Lábadi Zoltán felvételei

Benyócki Sára, az Ady Endre ME elnök asszonya elmondta, nagy öröm számára ilyen sok gyereket együtt látni, akik szeretik a néptáncot és a népdalt. A táboruk közösségépítő szellemét pótolhatatlannak tartja.

A legfiatalabb táncosokkal Fehér Martina dolgozott. Segítőtársa Gábor Nikoletta és Kovács Diana volt. Szerinte nagy varázsa van a táncnak, melyre születni kell. A négy—kilenc éves gyerekeknek csillog a szemük, annyira szeretnek táncolni. A lépéseket gyakorolva hangosan énekelték: „Kettőt tojott a fekete kánya, engem szeret a kend barna lánya. Kikityenbe-kukutyinba, gyere, rózsám, a karomba.”

Tápai Róbert szervező, az Egység ME elnöke és a szajáni Móra Károly-iskola igazgatóhelyettese szerint a tánctábor népszerűbb, mint egy frontális foglalkozás, mert így könnyebb a gyerekeket megnyerni a népművészet ápolására, nemzeti öntudatuk elmélyítésére, örökségünk elismerésére.

Fekete Mónika szervező három fia — Ricsárd, Félix és Teodor — már a múlt évben is részt vett a táborban, hiszen az internet világában ők a néptáncot részesítik előnyben.

Resócki Rolland táncoktató lelkendezve mondta, hogy számára a néptánc életforma. A táncoskapcsolatok a Bánságban is építik a magyarság megmaradását.

Kalmár Klementina táncvezető csoportjában tizenhatan ropták a táncot, és a többi résztvevővel felpezsdítették a falu életét.

A tábor kézműves-foglalkozását, melyből kiállítás is nyílt, Mészáros Gizella, Hódi Olga és Ripcó Mária vezette.

A fiatalok Tisza menti, sárközi és somogyi táncokat, dalokat tanultak. A táborban nagy sikerrel tartott lemezbemutatót az adai Pendergő zenekar. A résztvevőknek nagy élmény volt a padéi Sövényházi-tanyához tartozó miniállatkertben tett kirándulás is. Az esemény táncházzal ért véget.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..