Támad az influenza

Támad az influenza

A szakemberek szerint a járvány február elején tetőzik majd

Dr. Nebojša Bohucki, a Közegészségügyi Intézet epidemiológusa szerint a helyzet nem rosszabb, mint a korábbi években.

— Január van, ilyenkor a legtöbb influenzás beteg az aktív dolgozók köréből kerül ki — mondja Bohucki. — Várható, hogy az elkövetkező napokban, hetekben egyre több gyerek is elkapja a vírust. Eddig szünidő volt, a gyerekek nem jártak a közösségbe, nem voltak annyira kitéve a fertőzésveszélynek. Nem volt szükség igazolásra sem, nem kellett orvoshoz menni emiatt, csak azok kértek segítséget, akiknél súlyosabb tünetek jelentek meg, ez azonban szerencsére nagyon ritka. A jelenlegi számok nem magasabbak a sokéves átlagnál. Az észak-bácskai körzetben — és konkrétan Szabadkán is — már kimutatták az influenza vírusát néhány betegnél, annak is a B típusát. Ugyanezt a törzset regisztrálták Újvidéken és Belgrádban is még a tavalyi év végén, Szabadkán pedig az influenza először január 8-án jelent meg. A létező védőoltás az A típusú — és annak mindkét alfaja, a H1N1 és a H3N2 —, valamint a B típusú vírus ellen is véd. Még nincs járványveszély, viszont sokan betegek — mondja Bohucki.

Az influenzára jellemző, hogy hirtelen kezdődik, néhány óra leforgása alatt dönti le a lábáról az embert. Általában magas lázzal jár, akár 39-40 fokos hőemelkedés is kísérheti. Emellett erős ízületi és izomfájdalmak kísérik, a tipikus tünetek, a felsőlégúti panaszok pedig általában nem azonnal lépnek fel.

— Az első napokat legfeljebb száraz köhögés kíséri. A légúti panaszok, mint például az orrfolyás és a tüsszögés, általában csak a második-harmadik napon jelennek meg. Az egyetlen különbség tehát az influenza és a hasonló betegségek között a hirtelen kezdet. Csak a levett mintából lehet kimutatni, ám ezt általában nem is kérik, hiszen ha egy területen már bizonyították az influenza jelenlétét, akkor az már elég az orvosnak, hogy felállítsa a diagnózist, nem szükséges minden betegtől külön mintát venni. Már csak azért sem, mert ez sajnos igen költséges eljárás, a mintákat Belgrádban, a Torlak Intézetben vizsgálják meg. Antibiotikumra nincs szükség, azt csak akkor írja ki az orvos, ha a tünetek alapján súlyosabb szövődményektől tart. Egyébként tüneti kezelés javasolt, az antibiotikum semmiképp, hiszen az a bakteriális fertőzések ellen jó, a vírusokkal szemben pedig hatástalan.

Bohucki azt mondja: az idén sokan kérték a védőoltást, az észak-bácskai körzetbe körülbelül 5500 adag érkezett, és csaknem az összes el is fogyott. Ez azért jó hír, mert a korábbi években sok vakcinát kellett megsemmisíteni, hiszen nem sokan igényelték az oltást.

— A védőoltás az egyetlen lehetséges megoldás az influenza elkerülése érdekében, viszont még október-november folyamán fel kellett volna venni ahhoz, hogy most hatékony legyen — mondja az epidemiológus. — A többi módszer hatékonysága kérdéses. Járvány idején nem nagyon lehet elkerülni a megbetegedést.

A másik, sokkal rettegettebb fertőző betegség a kanyaró, mely hosszú idő után ismét megjelent Szerbiában. Az elmúlt évek, évtizedek oltásellenes hangulata nagymértékben hozzásegített ahhoz, hogy az egyébként elkerülhető kórnak immár halálos áldozatai is vannak az országban — ráadásul egyikük egy kisgyerek. Azok közül, akik nem adatták be a védőoltást a gyermekeiknek, most sokan szeretnék utólag pótolni a mulasztásukat.

— Tizennyolc éves korig mindenkinek jár ez a vakcina. Mivel azonban az oltási programot évekre előre megtervezik, vagyis a dózisok száma meg van határozva, nem lehet bármikor úgy dönteni, hogy fel szeretnénk venni a kanyaró elleni védőoltást. Csak néhány nagy oltóanyaggyártó cég létezik a világon, és nem lehet ad hoc módon, egyszer csak nagyobb adagot legyártatni velük. Körülbelül 100 millió adag készül a világ kétszáz országában élő gyermekek számára, és nem lehet hirtelen megduplázni ezt az adagot csak azért, mert valakik évekig oltásellenesek voltak, aztán pedig meggondolták magukat. Ezt az oltóanyagot nagyon nehéz és időigényes előállítani, ezért is kell mindig előre tervezni. Úgy gondolom, nem léteznek oltásellenes emberek, csak olyanok, akik nincsenek a kellő tudás birtokában. Felesleges kockázat életveszélynek kitennünk magunkat vagy a gyermekeinket, ha egy szúrással elkerülhető a baj. Sokkal veszélyesebbek a fertőző betegségek, mint az ellenük létrehozott védőoltások — állítja az epidemiológus.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Szabadkai Napló rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Támad az influenza
Szabadkai Napló
Facebook

Támogatóink