home 2024. április 18., Andrea napja
Online előfizetés
Találkozás a népművészettel
Zséli Ágnes
2018.11.28.
LXXIII. évf. 47. szám
Találkozás a népművészettel

Kirakodóvásár, kézműves-foglalkozások, népzene, néptánc — ez jellemezte a hagyományos bánáti Ricsaj Népművészeti Találkozót, melyet az idén is a törökbecsei Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület szervezésében rendeztek meg.

A tizenötödik alkalommal sorra kerülő, jubileumi fesztiválra a helyieken kívül Magyarcsernyéről, valamint a magyarországi testvértelepülésekről, Sándorfalváról, Mezőtúrról is érkeztek vendégek, akiket a szervezők gazdag programmal vártak.

A legkisebbeknek kézműves-foglalkozásokat szerveztek, a csuhézáson, nemezelésen, zsinórfonáson, gyöngyfűzésen kívül első alkalommal a bútorfestés fortélyaiba is beleshettek az érdeklődők. A gyerekek nagy kedvvel vetették bele magukat a munkába. Voltak, akik nemezeltek, és olyanok is akadtak, akik más népi kismesterség titkát próbálták felderíteni. A nemezelők a Márton-napot idézték meg.

Farkas Gréta, a sándorfalvi Csipkebogyó Citerazenekar énekese negyedszer vett részt a Ricsajon, s örömmel mesélte, hogy szeret Törökbecsére látogatni, ahol már sok barátra lelt, s ezek a kapcsolatok töretlenek. A szabadkai Lévay Zsófia húsz éve foglalkozik nemezeléssel. Először vett részt a törökbecsei népművészeti találkozón, s azzal a céllal jött el, hogy átadja az ősi technikát a gyerekeknek. Úgy látja, az utóbbi néhány évben mind több fiatal érdeklődik a néphagyományok iránt.

— Nemrégiben Magyarcsernyén tanítottam nemezelést, és mondhatom, hogy a gyerekek könnyedén bánnak a természetes alapanyagokkal. Bátran és boldogsággal jegyezhetem meg, hogy Vajdaságban van és lesz jövője a népi iparművészetnek.

A délutáni órákban az ifjaknak táncoktatást rendeztek, majd a gálaműsor következett. A községi Művelődési Háznak a helyi Bokréta kézimunkacsoport munkáival díszített nagyszínpadán a fellépők Bánát és Magyarország különféle tájegységeinek táncait, népzenéjét, népi énekeit mutatták be.

A mezőtúri Patkós Sándor és ikertestvére, Dániel a Túri Zsiványok citerazenekar tagjai. Először jártak Törökbecsén, és mint mondták, lelkiekben gazdagodva, számos élménnyel a tarsolyukban térnek haza, s jövőre újra résztvevői szeretnének lenni a bánáti faluban rendezett fesztiválnak. A magyarországi testvérvárosból évente többször is ellátogatnak Törökbecsére azzal az üzenettel, hogy a magyar örökség összeköti az embereket határon belül és túl egyaránt. Herczeg Zsolt, Mezőtúr polgármestere megjegyezte, az együttműködés, a barátság huszonhárom éve töretlen, s a jövőben is az marad.

— Nagyon nagy öröm számomra, hogy itt lehetek a Ricsaj rendezvényen — jegyezte meg a polgármester. — Minden alkalommal örömmel jövünk, hiszen újra találkozhatunk a barátokkal. Nagyon fontos a hagyományaink ápolása, hiszen ezekre tudunk építkezni. Mindig mérhetetlen szeretettel fogadnak bennünket, amit a törökbecseiek látogatásakor mi is igyekszünk viszonozni. Ez a kapcsolat egy érték, melyet őrizni kell.

A jubileumi Ricsaj társszervezője a Hagyományok Háza Hálózat — Vajdaság volt. Cseszák Balázs munkatárs, kulturális szervező, a Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület néptáncoktatója kiemelte, az idén a hagyományok népszerűsítése céljából bővítették a programot.

— A néptáncoktatást a Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesületben tizenöt évvel ezelőtt kezdtük. A Csalogató volt az első tánccsoport. Ez alkalommal az idelátogatóknak egy kicsit több programot terveztünk, mivel az idén a Hagyományok Háza Hálózat — Vajdaság támogatásával Ricsaj — Találkozás a népművészettel címmel foglalkozássorozatot indítottunk, melyet több településen, például Magyarcsernyén, Törökbecsén, Óbecsén is megszervezünk. Ennek keretében egész napos népművészeti foglalkozások folynak azzal a céllal, hogy a gyerekekhez közelebb kerüljön a néphagyomány, a népművészet. Az aktivitások kitűnő lehetőséget nyújtanak arra, hogy legalább egy napra azok is találkozzanak a magyar kultúrával, akik nem néptáncosok vagy népzenészek.

A törökbecsei közösség kicsi, az összetartásnak, a kitartó munkának köszönhetően azonban a Ricsaj Népművészeti Találkozó évről évre mind nagyobb népszerűségnek örvend — jegyezte meg Ilia László, a Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület titkára, a fesztivál fő szervezője. Mint mondta, a jövőben a rendezvényt kétnaposra bővítik.


Báló József felvételei

— Törökbecse gazdag történelmét mindenképp szeretnénk beépíteni a találkozóba, s az egybegyűlteknek bemutatni mindazokat a látványosságokat, amelyekre büszkék vagyunk. Az aracsi pusztatemplomot, a 7000 éves Borgyos település lelettárát, Becse várát és mindazt, amit az őseink hagytak ránk, mi pedig kincsként őrzünk.

A Törökbecsén megtartott XV. Ricsaj Népművészeti Találkozó mintegy száz résztvevőjének az óbecsei Fokos zenekar húzta a talpalávalót.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..