Találkozás a löszfalnál

Találkozás a löszfalnál

Egy művész akkor érzi sikeresnek az alkotótáborban eltöltött időt, ha valamit haza tud vinni onnan. Akár a helyszínen, akár otthon születik meg a szöveg, a festmény vagy a zenemű, az alkotási folyamat már a táborban elindul.

Egy különleges kötettel lepte meg az olvasókat a zEtna Kiadó. Az idén nyáron megjelenő Lösz című kötet két szerző közös munkája. Géczi János és Ladik Katalin versei mellett a költőnőről készült fotók is helyet kaptak a kötetben, Géczi fotóművészként is gazdagítja a kiadványt. Beszédes István meghívására szerb és magyar ajkú szerzőket vártak a Felsőhegy melletti Paphalomra. A költőknek négykezeseket kellett írniuk. Géczi alkotótársa ugyan nem Ladik volt, de amikor egy reggeli órában meglátta a színésznő-performance-művész mitologikus lényét a löszbe vágott lépcsőn, a fényképezőgépével megörökítette a pillanatot. A képeket három ciklus zárja keretbe. Ladik verse alkotja az első és a harmadik ciklust, melyek körülölelik Géczi versét, a könyv második ciklusát.

A kötet utószavát a könyv szerkesztője, Ladányi István írta, aki mint egy érzéki festő, akvarelltechnikával az olvasó elé varázsolja az alkotótábor hangulatát, vibrálását és a két szerző közötti kapocs megszületését.

„A löszbe vágott lépcső a lefelé lépdelő nő alakjától átminősül, alkalmi lejáróból művészi tér lesz, színpad, jelentésekkel telített skála, a fal régmúlt életek anyaga, és barlangrajzok rajta a tinédzserek felvésett nevei, mitológiai idők mélyéből felbocsátott üzenetek. A mellettük ellépő élőtől életre kelnek, a rájuk vetülő tekintettől olvashatóvá válnak” — írja az utószóban.

A könyvet Beszédes István tervezte, és már a formátum is magára irányítja a figyelmet. Egy egyedülálló, vizuális költészetben gazdag verseskötet született meg az alkotótábor munkájának gyümölcseként. Aki szereti a művészetek összekapcsolását, ne hagyja ki ezt az élményt!

 


 
Ladik Katalin
Fű, madár, angyal
(részlet)
 
Megcserepesedett leánykaruhák bőregérként lógnak a fákról.
Már elfelejtette, ki ő, és miért jött.
Horgászbotra akadt vinnyogó kukacként
belelóg a bácskai aszályos tájképbe.
 
Géczi János
Töredék
(részlet)
 
fólián mint az Isten
röntgenként a nincs a nincsen
átjár rajta a nincs vasa
van éle van vérszaga
 
szövege nincs
de van verstana
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Irodalom rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Találkozás a löszfalnál
Irodalom
Facebook

Támogatóink