Születésnapi verstalálkozó

Születésnapi verstalálkozó

Budapesti tudósítónktól

Schön György 1961. július 2-án született Nándorfehérváron, vagyis Belgrádban.

Noha az Úr kifürkészhetetlen ösvényein lépegetve már évtizedekkel ezelőtt elkerült gyermek- és zsenge ifjúkora városából, Nagybecskerekről, továbbá el a Délvidékről, az őt oda hazahívó és -húzó szálak egyetlenegy percre sem gyöngültek. Mi több, vér szerinti családja révén is erősödtek, akik felcseperedvén ők maguk is folytatták édesapjuk már-már romantizálónak tűnő küldetését: egy Kárpát-medencei magyar, ökumenikus jellegű közösségi élettér kiépítését és mozgatását, illetve a meglévő egységnek új tartalmakkal és (kis)emberi szálakkal történő erősítését. Egy olyan szféráét, amelyben nemcsak önmagát találhatja meg az ember, de testvéri felebarátjait is. Lett légyen azok élése olykor karnyújtásnyira tőle akár vagy a piros és egyéb választóvonalakon túl.

Budapesten élő sorstársunkkal azután, miként azt 58. születésnapjának megünneplésére invitáló levelében személyesen is megfogalmazta, kiváltképpen az utóbbi néhány esztendőben, versek mentek szembe. „Amelyek megérintettek, azokra faragtam dallamot. Jobban értem őket, ha éneklem, gitározom. Most már az enyémek” — mondta. Az ünneplésre egybegyűlt családjának és barátainak ezekből nyújtott át egy csokorra valót, Szembejött versek elnevezéssel.

Az énekhangra kódolt és gitárkísérettel előadott ünnepi verscsokor Banka Gabriella Isten szava; Mécs László A királyfi három bánata; Bogdán József Nagyhét; Simon András Tenger cseppben; Lackfi János Te is, én is; Kányádi Sándor Két nyárfa; Nagy Bandó András Ha az út; Tóth Árpád Lélektől lélekig; Bogdán József Egy ezüstmisés pap verse; Gyulai Pál A vén almafa; Bogdán József Assisi Szent Ferenc mai éneke; Reményik Sándor Mi mindig búcsúzunk; Áprily Lajos A csavargó a halálra gondol; Lackfi János Tűnődő; Váci Mihály Mintha; Váci Mihály Még nem elég; Tóth Árpád A hídon és Arató András Megsárgult képeslap című költeményeit fűzte egybe.

Történt mindez Budapesten, a Semmelweis utca 4. alatti Háló Közösségi és Kulturális Központ — S4 helyszínen. Sarlós Boldogasszony ünnepén. Július 2-án, 18 óra 58 perces (!) kezdettel. A mintegy másfél órás előadás koccintással és születésnapi köszöntőkkel is teljessé tett, kötetlen társalgással folytatódott. 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Múzsaidéző rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Születésnapi verstalálkozó
Múzsaidéző
Facebook

Támogatóink