2020 elég érdekes év volt, az pedig még csak most válik el, hogy milyen lesz 2021. Egy biztos, a koronavírus miatti korlátozások sok mindenki számára nehezítették meg az elmúlt esztendőt. A legjobban talán a színészek, a zenészek és az énekesek voltak érintve, hiszen a színházak alig működtek, fellépési lehetőség szinte nem volt sem a klubokban, sem a fesztiválokon. Emiatt sokan döntöttek úgy, hogy kezdenek valamit a szabadidejükkel, és vagy valamilyen új megoldás felé nyúltak, vagy egy teljesen új szakmában próbálták ki magukat.
Bunford Gábor (Buga)
Buga berkeinkben elsősorban egy nagyon ismert szaxofonista, aki sok neves előadóval lép fel. Elmondása szerint 2020 neki sem kedvezett a fellépéseket illetően, de nem csügged. Egyrészt tanít az újvidéki Művészeti Akadémián — amit online is tud végezni —, másrészt arra használja a szabadidejét, hogy minél több időt töltsön a gyerekeivel. Az újdonság esetében az, hogy elkezdett online órákat adni nemcsak a hallgatói, hanem mindenki számára, aki szeretne megtanulni hangszeren játszani. Így aki érdekelt, most egy igen neves zenésztől tanulhat meg szaxofonozni vagy klarinétozni.
Fotó: Facebook
Bebe
Bebét a Back II Black frontembereként ismerhettük meg, és azóta is zenével foglalkozik — kivéve tavaly. Elmondta, hogy nem tragikus a helyzet, hiszen már korábban gondolt a jövőre és a nyugdíjas évekre, így van tartaléka, de 2020-ban szinte egy fellépése sem volt, így valamit kezdeni szeretett volna magával. Bebe ezért úgy döntött, hogy ételfutárnak áll. Elmondása szerint ez nem az az időszak, amikor válogatni és fantáziálni kell. Egyszerűen csak csinálni, és kész!
Fotó: kep.cdn.indexvas.hu
Gergely Róbert
Képzeljük el, hogy lángost rendelünk, és az ajtóban Gergely Robi jelenik meg, akit én egyébként nem a zenei tevékenysége, hanem a szinkronszínészi teljesítménye miatt kedvelek. Valami elképesztő lehet! Szóval, az történt, hogy Törökbálinton nyílt egy vadiúj lángosozó, és kihordót kerestek. Robi, amint ezt megtudta, azt mondta nekik, hogy ne keressenek tovább, ő az emberük. A tulajok egy kicsit értetlenkedve hallgatták az egészet, és először nem is akarták komolyan venni — azt gondolták, hogy ez nem neki való munka —, de végül alkalmazták. Érdekességként jegyzem meg, hogy azóta segítsége is akad a munkában, Szebeni István személyében!
Fotó: kep.cdn.indexvas.hu
Bódi Guszti
Bódi Guszti is ugyanabba a helyzetbe került, hogy hirtelen rengeteg szabadideje lett. A pizzafutárkodásba viszont véletlenül keveredett bele. Az történt, hogy a Bódi unoka elmondta a nagyszülőknek, hogy ezzel szeretne foglalkozni — egy ideig legalábbis —, ők pedig az áldásukat adták rá. Aztán Bódi Guszti gondolt egyet, és azt mondta, márpedig ő besegít az unokájának. Így közösen kezdték el kiszállítani az olasz finomságot. Elmondása szerint amikor felszaporodnak a megrendelések, akkor egy autóval megérkeznek a helyszínre, és amíg az unokája az egyik házba csenget be, addig ő a másikba. Így optimalizálják a munkát. Azt azért hozzáteszi, hogy baseballsapkában és maszkban dolgozik, így ritkán ismerik fel, de amikor mégis, annak nagyon szokott örülni.
Hát ilyen volt 2020. Reméljük, 2021 sokkal kegyesebb lesz mindenkihez!
Fotó: ripost.hu