home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Szórványújság készül
Kónya-Kovács Otíla
2021.06.29.
LXXVI. évf. 25. szám
Szórványújság készül

Négy közép-bánáti lap együttműködése

Négy közép-bánáti újság fő- és felelős szerkesztője találkozott Kisoroszon, ahol egy szórványlap megjelentetéséről beszélgettek. Az összejövetelen képviseltette magát a helybeli Kisoroszi Hírmondó, a Csernyei Újság, a Muzslyai Újság és a kezdeményező, a Tordai Újság is.

Az elképzelés abból az ötletből ered, hogy szinte minden településen ugyanazokkal a gondokkal küszködnek, és jó lenne megismerni egymást, mert előfordulhat, hogy valahonnan el lehet lesni valamilyen jó tapasztalatot.

Mezei Zsuzsanna, a Tordaiak Klubjának vezetője, a Tordai Újság fő- és felelős szerkesztője először a kisorosziaknál „kopogtatott”.

— Elsőként Talpai Sándort kerestem fel, hogy érdeklődjek, miként tudnánk együttműködni, és megjelentetni egy közös kiadványt. Utána bővíteni kezdtük a kört, és a csernyeiekkel is értekeztem telefonon, meg a Muzslyai Újság főszerkesztőjét is megkerestem. Mindannyian hajlandóságot mutattak, és a megbeszélés után elmondható, hogy megjelenik majd egy közös szám.


Talpai Sándor, Halász György, Nagy Erzsébet, Mezei Zsuzsanna, Molnár Aranka

* Hosszabb távra tervezik az együttműködést?

— Én nagyon szeretném, ha hosszú távra kialakulna egy kapcsolat, és úgy gondolom, a többiek is így vannak vele. Bízom benne, ha megjelenik az első közös kiadványunk, utána sem állunk le, hanem folytatjuk a közös munkát. Az is megeshet, hogy nem újság formájában, hanem valamilyen más módon. Akár honlapban is gondolkodunk majd a jövőben, de azt nagyon szeretném, ha az októberben megjelenő közös újsággal nem merülne ki az összefogásunk.

* A Tordai Újság túl van a 100. kiadásán, egy periódus lezárult, nemrégen vette át a vezetését a lapnak és a Tordaiak Klubjának…

— Talán a legfontosabb, hogy fiatalítottunk. A szerkesztőnk egy fiatal újságíró, bevontunk fiatal munkatársakat, újítottuk a rovatainkat, most már vannak egészségügyi és mezőgazdasági oldalaink is. A klubunk új honlapot indított, emellett kiadványokat szeretnénk megjelentetni. Az idén lesz egy füzetecske, melybe a régi tordai receptek kerülnek bele. Tehát igyekszünk egy kis új életet vinni az újságba és a körülötte zajló életbe.

A Kisoroszi Hírmondó kétnyelvű lap, a Torontál Magyar Oktatási, Művelődési és Ifjúsági Központ adja ki, évente négyszer. Talpai Sándor, a központ vezetője elmondta, az 1997-ben megjelent lapot a helyi közösség indította, de 2003-ban a Torontál Központ vette át. Mivel manapság magyarországi alapokból és tartományi magyar intézményektől kapnak támogatást, a szerb nyelvű oldalak számának csökkentését fontolgatják, viszont a magyar vonatkozású, nagykikindai és szajáni hírekkel gazdagítják a lapot.

— Ami ezt az új elképzelést illeti, úgy gondolom, hogy területileg közel vagyunk, de mégis keveset tudunk egymásról. Ez egy lehetőség arra, hogy megosszuk a tapasztalatainkat, egyes dolgokat átvegyünk, és gazdagabbá tegyük nemcsak a közös újságot, hanem a sajátjainkat is.

A Csernyeiek Klubja kiadásában lát napvilágot évente négyszer a Csernyei Újság. Halász György, a klub elnöke úgy véli, a huszonhat éve megjelenő lapot is fellendítené ez az új kezdeményezés.

— Nagyon nagy szüksége lenne a magyarságnak, hogy be tudjuk mutatni, egymáshoz tartozunk, magyarok vagyunk. A mostani kezdeményezés lesz a bizonyítéka annak, hogy ez megvalósítható, a négy bánáti lap egy közös kiadványt jelentet meg, kezdetben évente egyszer.

Nagy Erzsébet, a Csernyei Újság főszerkesztője elmondta, lapjukban a helyi eseményekkel foglalkoznak. Van egyházi oldal, a helyi közösséget is bemutatják, összefoglaló készül az iskolával kapcsolatos hírekből, a művelődési élettel foglalkoznak, és a sporttevékenységekről is hírt adnak.

— Ez a tervben levő közös szám új színfoltot visz a helyi újságok életébe, olyan témákat választottunk, amelyek mind a négy faluban aktuálisak. Például az egyik az oktatás, továbbá a művelődési élet négy szemszögből megvilágítva, azután sikeres helyi embereket szólaltatunk meg, és a falusi turizmussal is szeretnénk foglalkozni. A tapasztalatcserén lenne a hangsúly, hogy némiképp „tanuljunk” is egymástól a hasznos ötletek szorgalmazása által.

Molnár Aranka, a Muzslyai Újság főszerkesztője is abban bízik, hogy a muzslyai olvasók érdekesnek találják majd ezt a kiadványt.

— Azt hiszem, a közös lap jóvoltából közelebb kerülünk egymáshoz, többet hallunk majd a másik településről, és ismerkedhetünk ügyes-bajos dolgainkkal. Érdekesnek találom, hogy egy témát négy szempontból boncolgatunk majd. Mi Muzslyán egyébként küzdünk az olvasókért, 300 példányban jelenik meg a lapunk, de szerintem ez a szám egy ekkora közösségre igencsak kevés. Persze jónak tartom, hogy ezt az új kezdeményezést is fel tudjuk kínálni az olvasóinknak.

A tervek szerint a szórványújságnak nevezett lapot a négy település magyar olvasói mindenképp októberben vehetik először kézbe.

Fényképezte: Kónya-Kovács Otília

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..