Craig Gillespie filmjében a 101 kiskutya főgonoszának, Szörnyella de Frásznak az előtörténetét ismerhetjük meg. Estella (Emma Stone) felemás hajjal születik, melyhez felemás személyiség is társul. Árva kislányként cseperedik fel az utcákon, zsebtolvajlásból próbál túlélni, miközben magát okolja anyja tragikus haláláért. Kreativitása és különc viselkedése kiváló belépő számára a divatvilágba, ahol nemsokára már a Bárónőnek (Emma Thompson) dolgozhat. Gonosz személyisége azonban egyre jobban elhatalmasodik rajta: saját kollekciójával akarja megbotránkoztatni a világot, leuralni a divatszcénát és a Bárónőt is.
Az első dolog, ami erről a filmről eszünkbe jut, az a Meryl Streep-féle Az ördög Pradát visel, hiszen mind hangulatában, mind ritmusában teljesen ugyanolyan. A Szörnyella viszont önállóan is működik, hála az alkotóknak: a rendező, Craig Gillespie korábban az Én, Tonya forgatásakor szinte ledoktorált a meghasonlott női karakterekből. A Disney, meglovagolva az antihősök iránti rajongáshullámot, a Joker elképesztő sikerét látva úgy döntött, hogy a pöttyös cukiságbomba, a 101 kiskutya Szörnyellájának története is lehet éppen olyan érdekes a mai nézőknek, mint, mondjuk, Batman örök nemezisének sztorija. Hogy mennyire nem tévedtek, azt a mozipénztárak bevételei és a meglepően jó kritikák is bebizonyították.
Már maga a karakter is emlékeztet az őrült bohócra vagy akár egy másik, DC-féle ellenlábasra, Kétarcra. Hogy miért kell egy régi, jól ismert karakternek eredettörténet? Vajon valóban olyan sokan kíváncsiak Szörnyella gyermekkorára? A Disney szerint igen, elsősorban azért, mert a dalmatákról már mindent megtudtunk. Rossz hasonlattal élve róluk már nem lehet túl sok új bőrt lehúzni, ezért a remake-ek, az újraértelmezések, valamint a számítógépes grafikával újraalkotott klasszikus rajzfilmek régi-új hőseit, mellékszereplőit veszik sorra, hogy aztán a már ismert és szeretett alapokra valami újat építsenek.
A Szörnyellával az a „szerencse”, hogy nagyon jól sikerült, és valljuk be, a nézők kedvelik a jól megírt sztorikat. Nem kis feladat volt egy családbarát Jokert készíteni, de Dana Fox és Tony McNamara forgatókönyvíróknak sikerült. Az eredeti rajzfilm még Dodie Smith 1956-beli regényéből készült, a Walt Disney pedig 1961-ben mutatta be. Ezt jó néhány évtizeddel később egy élő szereplős mozi követte.
Ezúttal egy már-már Dickensre emlékeztető fejlődéstörténetet látunk, és bár Emma Stone, illetve Emma Thompson alakítása igazán parádés, mindvégig túlontúl hihetetlennek tűnt, hogy Emma Stone-t képzelték el a későbbiekben velejéig romlottá váló Szörnyella ifjúkori énjét eljátszó színészként. A Disney-hercegnők közé persze sohasem lép be Szörnyella, ahogyan a korábbi, Angelina Jolie-féle Demóna esetében az megtörtént. Itt az eredendően gonosz karakter semmiféle megváltásban vagy bűnbocsánatban nem részesül, a film inkább feketén-fehéren (!) tárja elénk egy torz személyiség mélyrepülését az abszolút őrületbe. Családbarát (női) Joker, mely a régi és új 101 kiskutya rajongóknak mindenképp ajánlott darab.
Képek: imdb.com
