Újabb, több évtizedes hagyomány került kényszerpályára a jelenlegi járványhelyzetből adódóan. A cserépaljai (Crepaja) nemzetközi pejló- és fiákerfesztivál ez, melyet 1994-ben indított útjára a helyi lovas klub, az ortodox húsvét másnapjának állandósult időpontjával.
Elmarad tehát a szépséget és a hagyományt ötvöző rendezvény, melyen személyesen kereken tíz évvel ezelőtt volt szerencsém először részt venni. Persze csupán nézőként. És mivel akkortájt is jobbára az apostolok lován jártam-keltem a világban, egyúttal magát a falut is sikerült bejárnom, részleteiben is ízlelgetve. A nagyvonalú vendégfogadásukról is közismert lálók (bánáti szerbek) egyik fontos települését, ahol kisgyermekként gyakran megfordulhattam. Ez utóbbit annak okán tettem, hogy szép emlékű édesapám több itteni háztartásban is parkettázott hajdanán. Sok-sok esztendő múlásával végül e szülő- és lakóhelyem tőszomszédságában levő községet az akkori hetedikeseimmel is megismertethettem. Épített motívumaival egyetemben. Dátumra pontosan 2018. november 12-én.
„A torontálvásárhelyi rajtról elmozdulva, újra a bánsági pusztaságunk sínpárjain napjában néhány alkalommal végigzakatoló, egyébként igen kényelmes és emberléptékű vicinálist kértük fel együttműködő logisztikai partnerül” — áll az akkori naplójegyzetben.
Az idei tavasznyílás idejére tervezgetett hús-vér kalandozásaink helyett egyelőre… Szóval marad a virtuális mozgástér. Néhány, archívumba mentett hangulati fotográfiával alátámasztva. A szomszédságból. Cserépaljáról.
A szerző felvételei
