home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Szomorú szemű remény
Tóth Lívia
2015.04.01.
LXX. évf. 13. szám
Szomorú szemű remény

Ünnep közeledtével mindig érzékenyebbé válok. Még akkor is, ha a hajszás hétköznapokban nincs időm a körülöttem zajló történésekkel foglalkozni. Hiába sietek, a lelkem jelez és megállásra késztet. A húsvétot egyébként is böjttel, elcsöndesedéssel kellene várni, hogy aztán megkönnyebbülten örvendezhessünk a feltámadásnak.

Ilyenkor talán többet gondolok a mulandóságra, az élet kiszámíthatatlanságára, ezért fájdalmasabban érzékelem azokat a dolgokat, amelyek szomorúvá tesznek. Például a szőke, kócos hajú, maszatos kolduslányt a pékség előtt, aki már nem gyermek, inkább tinédzser. Nem kér senkitől alamizsnát, meg sem szólal, gyakran fel sem néz a járókelőkre. Csak ül az ajtó előtt görnyedten, fejét a térdére hajtva. Talán így nem látja a sok, vidáman nevetgélő és csevegő középiskolást, aki a nagyszünetben uzsonnát vásárol. És nem jut eszébe, hogy ő is ott lehetne közöttük. Némán teszi el a feléje nyújtott tízeseket, meg sem köszöni. Nem is várom el tőle.

A rügyet, virágot bontó tavaszi napsütésben a kóbor kutyák szomorú szemét is nehezen viselem el. Nagyon elkedvetlenedem, amikor rám emelik könyörgő tekintetüket. Mindet hazavinném, ha tehetném. Persze ez lehetetlen, hiszen otthon vár a fekete labradorom, „aki” belakja a zsebkendőnyi udvarunkat. Annyiszor elgondolkoztam már rajta, miért tartanak az emberek kutyát, ha az első alkalommal, amikor pénzt kell kiadniuk az oltására vagy a gyógykezelésére, lelketlenül kiteszik az utcára. Vagy elviszik jó messzire, és ott hagyják a semmiben, a kopár szántóföld közepén. Hogy tehetnek ilyet? Nem sajdul bele a szívük ebbe a gonoszságba? Mert azt csapják be, hagyják cserben, „aki” feltétel nélkül szerette őket, hitt nekik, bízott bennük.

„Egyszer csak előbúvik / Nappali rejtekéből, / Belőlünk, / Az az oly-igen éhes, / Lompos, lucskos kutya / És Istenhulladékot, / Istendarabkákat / Keresgél” (József Attila: A kutya).

Igazán nem szeretnék ünneprontó lenni, hiszen azzal is kezdtem az írásomat, hogy ilyenkor érzékenyebb vagyok. Vagy ez már állandó állapot nálam, mert a korral jön?

Természetesen tudok örülni is. A vázában sárgálló nárciszoknak, melyeket a saját kertemben szedtem. A több éve meglévő tulipánfámnak, mert úgy tűnik, arra készül, hogy az idén végre megörvendeztessen a virágaival. A tavaszi megújulás jegyében fárasztó munkával tisztává varázsolt lakásnak. Ősi asszonyi ösztönnel tettem, vagy inkább úgy, ahogyan ezt az édesanyámtól és a nagyanyámtól tanultam, nyugodjanak békében. 

Jókedvre derítenek a lányom munkái, a finom vonalakkal díszített, selymes barkaágakra aggatott színes tojások. A betegségből lassan gyógyuló öcsém első görcsös lépései, melyeket a gyógytornász kezébe kapaszkodva tesz meg.

Számomra mindez a húsvét. A tavasz, az újrakezdés, a remény időszaka. És a továbblépésé is.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..