home 2024. december 22., Zénó napja
Online előfizetés
Szombaton rangadó, egy hét múlva emlékverseny
(T. T.)
2016.10.19.
LXXI. évf. 42. szám

A Spartacus Birkózóklub október 18-ai sajtótájékoztatóján a klub elnöke, az olimpiai bajnok Davor Štefanek, Sreten Damjanović vezetőedző, Veljko Pavićević sportigazgató és Vujadin Bosnić, az együttes csapatkapitánya beszámoltak a hétvégi, Proleter elleni bajnoki mérkőzéssel kapcsolatos elvárásokról, valamint a jövő hétvégén sorra kerülő, Stipan Dora nemzetközi emlékversenyről.

Davor Štefanek klubelnök elmondta, hogy a nagybecskerekiek ellen mindannyian a maximumot szeretnék nyújtani, megfelelő taktikával készülnek az országos bajnokcsapat ellen, habár egy kissé tartalékos összeállításban lépnek szőnyegre, hiszen sérülés miatt Aleksandar Maksimović és Dejan Franjković sem állhat Damjanović edző rendelkezésére.

Vujadin Bosnić csapatkapitány a szombati rangadóval kapcsolatban megjegyezte, hogy jó eredményben reménykednek, és a mérkőzés felmérő is számukra, hogy valójában hol is tartanak, milyen állapotban vannak. Természetesen a bajnoki találkozó is fontos, a leglényegesebb azonban a rájátszás, ahol — ha minden a tervek szerint alakul — újra összemérik erejüket a nagybecskerekiekkel.

Stipan Dora sokáig a klub pioníriskolájának edzőjeként tevékenykedett, több olyan birkózót is edzett, aki ma már a felnőttcsapat tagja. Az 1960. évi római olimpián a 4. helyen végzett, tíz éven át a válogatott alapembere volt, ez idő alatt minden világbajnokságon részt vett, ahol állandóan az 5—8. hely egyikét szerezte meg.

Sreten Damjanović és Veljko Pavićević elmondta, hogy a nemzetközi emlékversenyt pionír és serdülő korosztályban tartják meg, és a hazai klubokon kívül négy magyarországi, két-két bosznia-hercegovinai és romániai vesz részt, a szlovákiai csapatok viszont a napokban jelezték, hogy nem tudnak elutazni Szabadkára.

A szombati Spartacus—Proleter bajnoki mérkőzés 21 órakor kezdődik a sétaerdei sportcsarnokban, a Stipan Dora nemzetközi emlékversenyt pedig jövő szombaton, október 29-én, délelőtt 10 órától tartják meg ugyancsak a sétaerdei sportcsarnokban. A belépés mindkét eseményre díjtalan.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..