home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
„Szívemet a puskatus zúzta...” (Ady Endre)
(—)
2013.12.31.
LXIX. évf. 1. szám
„Szívemet a puskatus zúzta...” (Ady Endre)

A Versünnep Alapítvány és a Bánffy György Kulturális Szalon meghirdeti a Népkör Magyar Kulturális Központ és a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének együttműködésével a VERSÜNNEP 2014 vers- és prózamondó fesztivált, a 2014 a család európai éve jegyében, valamint az I. világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából.

2005-ben, József Attila születésének 100. évfordulója kapcsán született meg ennek a nemzetközi rendezvénysorozatnak a gondolata. Ez után négy alkalommal rendezték meg a versmondó versenyt, amely eddig csak a hivatásos színművészek, előadóművészek és a szakirányú egyetemek hallgatóinak adott lehetőséget a magyar líra kincseinek népszerűsítésére határainkon belül és kívül egyaránt. Minden alkalommal az aktuális év irodalmilag kiemelt évfordulójához kötjük a kiírást.

2014-ben ötödik alkalommal kívánjuk megrendezni a Versünnepet, ezúttal a Bánffy György Kulturális Szalonnal együttműködve. Bánffy György a Versünnep-események emblematikus személye volt, mind versenyzőként, mind pedig a zsűri elnökeként.

Nagyon fontosnak tartjuk a felnövekvő generáció motiválását, ezért mostantól lehetőséget adunk a műkedvelők számára is — különös tekintettel az iskolásokra —, hogy részt vegyenek a rendezvénysorozatban. A Bánffy György Kulturális Szalonnal közösen vállaljuk, hogy az iskolai szavalóversenyek zsűrijébe egy-egy művészt, szakembert delegálunk. A győztesek 2014 tavaszán egy külön fesztivál keretében mutatkozhatnak be a budapesti Játékszín színpadán, nézőként pedig jelen lehetnek a döntőn, és a legkiválóbbak versenyen kívül előadhatják produkciójukat a Versünnep fordulóin is.

A Versünnephez csatlakozhat minden iskola és civil közösség, amely vállalja, hogy saját közegében vers- és prózamondó versenyt rendez a meghirdetett tematikának megfelelően (a családhoz, az I. világháborúhoz tematikailag kötődő versek, kortárs költők művei). A regisztráció abból áll, hogy a jelentkezés tényét a jelentkező szervezet adataival és a verseny várható időpontjával, helyszínével elküldi a versunnep@gmail.com címre. Mi ez alapján felvesszük a kapcsolatot a jelentkező szervezettel, és a részletek egyeztetése után, delegált kollégánk révén részt veszünk a verseny zsűrijében, valamint szakmai segítséget nyújtunk. További információ a 00-36-20/236-42-56-os telefonszámon kapható. A jelentkezéseket 2014. február 28-áig fogadjuk el! Hamarosan elérhető lesz honlapunk, a www.versunnep.com címen, de folyamatosan frissítjük az információkat a www.facebook/versunnep és a www.facebook.com/BanffySzalon oldalakon is. Kérjük, minél többen lájkolják az oldalt, hogy azonnal értesüljenek az újdonságokról.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..