home 2023. február 01., Ignác napja
Színpompás szüreti kavalkád
Tóth Tibor
2022.09.29.
LXXVII. évf. 39. szám
Színpompás szüreti kavalkád

A szüretről, a megtermelt gyümölcs- és zöldségfélékről, valamint a borról szólt a hétvége Horgoson, a határ menti településen ugyanis 32. alkalommal tartottak szüreti napokat, mely Magyarkanizsa Önkormányzatának kiemelt jelentőségű rendezvénye. A három nap során kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatták a nekik leginkább tetsző foglalatosságot, hiszen a szervezők, Horgos Helyi Közössége és a Juvenior Polgárok Egyesülete, színes és változatos műsort állítottak össze.

Az eseménysorozat pénteken ünnepélyes megnyitóval kezdődött, melyen mások mellett részt vett Simon Ervin, Magyarország szabadkai főkonzulátusának konzulja, Nyilas Mihály, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára, Újvári Zsombor köztársasági parlamenti és Csikós László tartományi parlamenti képviselő, Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere, Lackó Róbert, a Magyarkanizsai Községi Képviselő-testület elnöke is. A házigazda nevében Tóth Zoltán, Horgos Helyi Közössége Tanácsának elnöke köszöntötte a vendégeket és a helyieket.


A színpompás, ízlésesen elrendezett terménykiállítás

— Újabb év telt el, beérett a gyümölcs, és termelőink a nehéz körülmények ellenére is kiváló munkát végeztek. Napról napra azon dolgozunk, hogy településünk szebb, biztonságosabb, élhetőbb legyen. Úgy érzem, ez kötelességünk, hiszen elődeinknek tisztelettel és hálával, a jelenért és gyermekeink jövőjéért pedig felelősséggel tartozunk. Az idei év abból a szempontból is emlékezetes marad, hogy hét év szünet után újra elindult a vasúti közlekedés a Szeged—Horgos—Szabadka vonalon, és megújult a horgosi vasútállomás épülete, mely régi pompájában tündököl — mondta köszöntőjében Tóth Zoltán, majd megnyitotta a jeles eseményt.

A művelődési ház előterében a szorgos kezek munkájának eredményei sorakoztak fel, a termelőket pedig dicséret illeti, hiszen az aszály ellenére mégis kiváló gyümölcs- és zöldségféléket termeltek. A vasúttörténeti kiállításon régi fényképek meséltek a vasút múltjáról, de a megannyi kincs között fellelhetőek voltak régi egyenruhák, távíróeszközök, forgalomirányító lámpa, telefonok, évtizedekkel ezelőtti menetrend és számos, a vasúttal és a vasúti közlekedéssel kapcsolatos ereklye, melyet a település polgárai adtak kölcsön a kiállításra. Gazdag kézimunka-összeállítás is színesítette az eseményt, melyen magyarkanizsai, martonosi és horgosi kézimunkázók mutatták be munkáikat, az óvodások és az általános iskolások pedig a vasúti közlekedéssel kapcsolatos rajzokat készítettek, melyek szintén megtekinthetőek voltak a három nap során.


Régi egyenruhák, távíróeszközök, forgalomirányító lámpa, telefonok és sok más a vasúttörténeti kiállításon

Sós Nóra, a Juvenior Polgárok Egyesületének elnöke, a Művelődési Ház programkoordinátora elmondta, az időjárás viszontagságos volt a gazdák számára, hiszen a korábbinál kevesebb termény érkezett, viszont akik elhozták termésüket, azok szívvel-lélekkel tették ezt, így egy igazi mozdonyos szüreti összeállítás született.

A pénteki napot a Szatymazi Színkör előadása zárta, a szombatot pedig szüreti futás nyitotta, majd a sportkedvelők megtekinthették a Duna-kupa nemzetközi kerékpárverseny zárófutamát és a Szüreti Kupa elnevezésű asztalitenisz-tornát. A szervezők a gyermekekre is gondoltak, így a szüreti olimpián ügyességet és gyorsaságot igénylő pályákat kellett teljesíteniük, a játékparkban több kézműves-foglalkozást próbálhattak ki kicsik és nagyobbak egyaránt, megtekinthették a Jancsi Bohóc Bábszínház bábjátékát, a legkisebbek és szüleik pedig a Ringató foglalkozásain vehettek részt.


A szüreti olimpia népszerűnek bizonyult a gyerekek körében

A szüreti napokra látogatók különféle borokat kóstolhattak és vásárolhattak, a horgosi Körmendi János többfajta szőlőből préselt mustot kínált.

— Rendkívül jó termésről számolhatok be, a szőlő cukorfoka magas, íze finom, illatos, a fürtök egészségesek, a szemek fejlettek. Az érési időszak alatt hullott csapadék jót tett a szőlőnek, mivel a tőkén nem jöttek létre penészgombák. Több helyen az aszály sajnos befolyásolta a termést, ott apróbbak a bogyók, kisebbek a fürtök. Mi nem vettünk észre ilyet, és az utóbbi tíz év legjobb mennyiségű és minőségű termésére számíthatunk — hallottuk Körmendi Jánostól, a horgosi Szent Orbán Borlovagrend tagjától. Ezután hozzátette még, hogy a többféle szőlő a borlovagrend tagjainak adományaiból gyűlt össze.


A művelődési műsor résztvevői

A hagyományos főzőversenyen több mint harminc csapat ragadott kanalat, és a bográcsokban birka, sertés vagy marha főtt. A helyi Urbán Team az egész nyarat „végigfőzte”, hiszen minden vasárnap a baráti társaság más-más tagjánál jöttek össze, és értelemszerűen a szüreti napokra is beneveztek. Elmondták, a bográcsban disznópaprikás fő, de emellett szalonnát, kolbászt és csirkecombot is sütnek, hiszen 32-en ülik körül az asztalt.

A késő délután a színvonalas művelődési műsor jegyében telt, horgosi, magyarkanizsai, martonosi, kispiaci, lozoviki, mórahalmi, öttömösi és mesztegnyői néptáncosok, népdalénekesek és népdalkórusok léptek fel. Az este folyamán a kiváló hangulatról az UFO együttes, az ABBA Sisters, az Absolute zenekar és DJ Cino gondoskodott, a háromnapos rendezvénysorozat pedig vasárnap délelőtt szüreti terményáldással egybekötött szentmisével ért véget.

Fényképezte: Tóth Tibor

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Riport rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..