home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
SzínpadOn, kulisszák mögött
Csermák Zoltán
2020.12.17.
LXXV. évf. 51. szám
SzínpadOn, kulisszák mögött

A Hagyományok Háza online műsorainak hátterében

Sikeres sorozatot zárt a Hagyományok Háza SzínpdOn-Néptánc, népzene az otthon kényelmében kezdeményezése. A háttérmunkákba az Intézmény három munkatársa avatja be az érdeklődőket.

„A FolkStúdió a Hagyományok Háza speciális részeként alakult a pandémiás időszakban – számol be munkájáról Kempf Márta, a Stúdió vezetője. – Alapvető célunknak tekintettük, hogy egy új felületen tartsuk életben a hagyományt, másrészről pedig a nehéz helyzetbe került művészeknek szerettünk volna fellépési lehetőséget biztosítani. A FolkStúdió munkája a május 10-ei Táncház Napja élőadással indult, ezt követően mutattunk be színpadi előadásokat, vasárnap délutáni meséket, otthon is végezhető kézműves foglalkozásokat, szórakoztató és magazinműsorokat. A második hullám nehézségeire a SzínpadOn kezdeményezéssel válaszoltunk, melynek keretében már jól ismert és népszerű, illetve teljesen új produkciókat kínáltunk közönségünknek. Az év végén előre is tekintünk, szintén online kapcsolódhatnak be januárban a nézők a Magyar Állami Népi Együttes Az örök Kalotaszeg produkciójába. Folytatjuk a Fókuszban a koreográfusok sorozatunkat is, amelynek aktuális epizódjában Fundák Kristóf és Kovács Gerzson Péter koreográfiái lesznek láthatók. A magyar kultúra napját is egy különleges, kifejezetten erre az alkalomra szerkesztett műsorral szeretnénk méltó módon ünnepelni január 22-én.”

„A nézők nélküli előadáshoz az együttesnek is alkalmazkodni kellett – hívja fel a figyelmet egy-egy részletre Tucsni Anna kulturális menedzser. – A táncosok nagyon örültek a lehetőségnek, hiszen a próbatermi munka, az internetes közvetítés révén új formában jut el a közönséghez. Ráadásul, mivel az internetes közvetítés esetében a földrajzi korlátok sem akadályok, ugyanúgy láthatják az együttest a vidéki és határon túli nézők is!  A tavaszi időszakban a MÁNE Mozi keretében sugároztuk a Magyar Állami Népi Együttes előadásait, s ekkor fogalmazódott meg a gondolat, hogy ősszel egy frissített, a felvételek minőségét tekintve is javított repertoárt tegyünk közkinccsé. A komplett előadásokat, megszakítás nélkül vettük fel, mintha élőben, nézők előtt történne, de természetesen, ha a jelenet megkívánta, az ismétlés lehetőségével is éltünk. Ha vizsgáljuk a jegyvásárlók számának fokozatos növekedését, úgy tűnik, jól döntöttünk e kezdeményezéssel.”

A legmodernebb stúdiótechnika mellett egyszerre 3-5 kamerával dolgozunk – egészíti ki az elmondottakat Papp Kornél a Magyar Állami Népi Együttes műszaki vezetője. – Az átlagos előadásokhoz képest a világításon kellett módosítani, hogy kedvezzünk a felvételek minőségének. Volt, amikor a totálfényt húztuk vissza, máskor egy sötétebb jelenetnél korrigáltuk a fényerőt.”

 

A Hagyományok Háza online programja

2020. december 23., 20.00 A Magyar Állami Népi Együttes zenekarának koncertje

2021. január 8., 20.00 A Magyar Állami Népi Együttes - Az örök Kalotaszeg

2021. január 15., 20.00 Fókuszban a koreográfusok - Lelkek a pányván - Fundák Kristóf és Kovács Gerzson Péter koreográfiái

2021. január 22., 20.00 A Magyar Állami Népi Együttes gálaműsora a magyar kultúra napja alkalmából

2021. január 27., 20.00 A Magyar Állami Népi Együttes -  Kárpát-medence antológia

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..