A helyi közösség épülete - Barát István fotója

Az elmúlt év vége felé két nagy példányszámú szerb napilap, a Večernje novosti és a Politika foglalkozott Bácskossuthfalvával. A cikkek egymást követő napokon, egészen pontosan november 18-án és 19-én jelentek meg. Habár a szövegeket más-más újságíró írta alá, tartalmukban kísértetiesen megegyeznek: a falu elmagyarosítására és az ott élő szerbek - javarészt a kilencvenes évek közepén érkezett menekültekről van szó - elnyomására hívják fel a figyelmet.
A nyilatkozók arra panaszkodnak, hogy ők is és a gyermekeik is kénytelenek magyarul tanulni, mert a településen szinte senki sem beszéli a szerb nyelvet. Mintha nem is Szerbiában, hanem Magyarországon élnének! Amit azzal is alátámasztanak, hogy az utcák mind ''magyar királyok, grófok és hadvezérek” nevét viselik, a készülő új utcanévtáblákon pedig nem lesz cirill betű. A gyermekeiknek pedig az öt kilométerre lévő pacséri általános iskolába kell járniuk, mert Bácskossuthfalván nincsenek szerb tannyelvű osztályok. Áznak-fáznak, miközben várják a buszt, sötétben indulnak, és gyakran csak este kerülnek haza. Ráadásul ott van a falu magyar neve is, Bacskošsuthlava - ahogyan az újságok egybehangzóan nevezik, vagyis egyik sem tudta a megjelentetett fotóról helyesen lemásolni -, ami a ''magyar megszállás (1941-1945)” idejéből származik!
Mivel az Emberi Jogi Központ munkatársai úgy érezték, az ilyen hangvételű írások nem szolgálják a nemzetek békés együttélését, a helyszínre utaztak, és az ott tapasztaltakat részletes közleményben összegezték (www.humanrightscenter.net). Megállapították: a településen szinte minden cégtábla kétnyelvű. Negyven utcában jártak, de egyetlenegy olyan táblát sem találtak, amelyen csak magyarul volna feltüntetve a neve (a fényképek megtekinthetők a honlapon). A helyi közösség titkára szerint az illetékes minisztérium engedélyével a közeljövőben 28 utca nevét változtatják meg. ''Utcát kap” többek között Mátyás király, Kossuth Lajos, Széchenyi István, Vuk Karadžić, Danilo Kiš, Ivan Modričin stb. Az új, kétnyelvű, cirill és latin betűs táblákat már megrendelték, ezt hivatalos okmányokkal tudják bizonyítani.
Bevallom, azon frissiben foglalkozni szerettem volna a témával, de jöttek más események, amelyek háttérbe szorították a tervezett riportutat. A hetek haladtával viszont úgy éreztem, felesleges az ügyet ''felmelegíteni”, mert egyszerűen idejétmúlttá vált. Ezen a véleményen voltam egészen január 23-áig, amikor egy ismerősöm figyelmeztetett, nézzem meg az aznapi Kurirt, mert van benne egy érdekes szöveg. Naprakész szélfúvás 15 dinárért, amiből vihar is lehet - mondta, de nem árult el többet. Kíváncsian lapoztam át az újságot, és kissé csalódtam is, amikor ismét a ''régi nóta” jól ismert sorait láttam. Proterali srpski jezik (Kiűzték a szerb nyelvet) állítja az öles főcím, alatta pedig: Moravicán minden utca és intézmény a magyar nemzeti történelem eseményeinek és személyiségeinek a nevét viseli, a szerbeknek viszont iskolájuk sincs. A cikk, amelynek szerzője ugyancsak Bacskošsuthlavának titulálja a falut, nem mond semmi újat. Csak éppen folytatja a hangulatkeltést, a kedélyek borzolását.
A cikkek megrendelésre íródtak
Nagy Tibor, a bácskossuthfalvi Id. Kovács Gyula Általános Iskola igazgatója a Večernje novosti főszerkesztőjének írt levelében cáfolta a megjelentetett valótlanságokat, és a honlapjukon kialakult vitában is részt vett. Választ azonban nem kapott.
- Az iskolánk 1787 óta létezik, és mindig színmagyar intézmény volt. A szerb gyerekek a hét kilométerre lévő Krivajára járhatnak, vagy Pacsérra, ami nem 5-6 kilométerre van, hanem csak háromra. Ezt állíthatom, mert többször lemértem a távolságot. A két falu között van gyalogjárda, és kivilágított, leválasztott kerékpárút, vagyis a bicikliseknek nem kell az úttesten közlekedniük. A község ingyenes autóbuszt biztosít, ami itt veszi fel a gyerekeket az állomáson és az iskola előtt rakja le őket. Amikor vége van a tanításnak, szintén az iskola előtt szállhatnak be a buszba, vagyis nem kell várakozniuk a rendes, menetrend szerinti járatra. Ugyanez a busz közlekedik Krivajára is. Ezt nem pár éve vezették be, így működik azóta, amióta létezik a diákbusz. Ez a község érdeme, nem a miénk. 26 szerb gyerek utazik Pacsérra, vagyis gondoljunk csak bele, mekkora létszámú osztályok lennének nálunk, ha ezt a számot elosztanánk nyolc felé. Arról nem is szólva, melyik tanár jönne el hozzánk 10-20 százalékos normával dolgozni! De ugyanez lenne a helyzet Pacséron is, ha csak az ottani szerb gyerekek járnának abba az iskolába. Nézzük meg a szerbiai nagyvárosokat, például Belgrádot, Ništ vagy Újvidéket, ott mennyit utaznak a diákok az iskoláig? A jegyük sem ingyenes, esetleg csak kedvezményes. Vagy a szülőnek mennyibe kerül, ha a gyerekét kocsival viszi naponta az iskolába, ami nem három kilométerre van a lakóhelyétől.
* Volt-e valamilyen következményük az újságcikkeknek?
- Pár nappal később az egyik szerb gyermek rajzos levelet juttatott el az iskolába, amelynek a tartalmát most nem idézném! Korábban ilyesmi nem fordult elő. Vajon kinek hiányzott? A cikkek legalább nyolcvan százalékban tökéletesen megegyeznek egymással, holott állítólag különböző személyek írták. De ki áll az egész mögött? Meggyőződésem, hogy megrendelésre történt. Amikor az on-line oldalon nézegettem a válaszokat, jólesett, hogy a környékbeli, tősgyökeres szerbek megírták, nem úgy van, ahogy az újságban megjelent. De a dél-szerbiai reagálót, aki még sohasem járt ezen a vidéken, az indulatai vezérlik. Régebben nálunk is több menekült volt, mostanra úgy kétszázan maradtak. Senki sem bántja őket, nyugodtan élhetnek. Remélem, érzik, hogy az ilyen cikkek nem szolgálják a beilleszkedésüket. És nekem is van fontosabb dolgom, mint ezzel foglalkozni! Sokkal nagyobb problémát jelent, hogy a községben a mi iskolánkban van a legtöbb szociális eset. Nekem azzal kell törődnöm, hogy ezek a gyerekek mindennap kapjanak uzsonnát, ebédet, mert ennek van gyakorlati jelentősége.
* Miért éppen ez a falu került terítékre a szerb sajtó egy részében?
- Mert színmagyar. És mert a szabadkai magyarveréseket ellensúlyozni kellett valamivel. Íme, Vajdaságnak van olyan része is, ahol a szerbség szenved, ahol elnyomják őket a saját hazájukban.
* Ön mit tett azért, hogy bebizonyítsa, a cikkek valótlanságokat állítanak?
- Kihívtam a tartományi ellenőröket, mert azt akarom, hogy a helyzetről a saját szemükkel győződjenek meg, és adjanak hivatalos papírt, amelyben rögzítik a tényállást: a táblánk többnyelvű, az adminisztrációt megfelelően vezetjük, hány gyerekünk van, milyen nyelveket tanulnak stb. Négy évvel ezelőtt is volt egy feljelentés az iskolánk ellen, de akkor is mindent rendben találtak. A hivatalos bizonyítványt és az anyakönyvet két nyelven vezetjük, minden mást magyarul, mert az omnibusztörvény és az iskola statútuma ezt engedélyezi számunkra. Egyébként a tantestület, a szülők tanácsa, az iskolaszék színmagyar, az üléseken pedig azon a nyelven kell beszélni, amely mellett a többség dönt. A bejáratnál lévő egyik tábla, amely a folyósított pénzügyi támogatást igazolja, csak magyar nyelvű, de azt így kaptuk a tartománytól. A zászló viszont azért nincs az iskolára kitéve, mert a törvény értelmében nem kötelező.
* Igazgató úr, Ön történész, ezért bizonyára el tudja mondani, melyik évre vezethető vissza a falu jelenlegi magyar elnevezése...
- Az 1900-as évek elején az akkori Magyarországon végigsöpört egy hullám, hogy minden megyében legyen egy település, amely Kossuth Lajos nevét viseli. Bács-Bodrog vármegyében Moravicára gondoltak, mert erős kötődése volt az 1848/49-es értékekhez: mindig a 48-as párt volt a legerősebb, nálunk állt az egyik első Kossuth-szobor, a lakosság nagy számban vett részt a szabadságharcban. 1907-ben belügyminisztériumi rendelettel a falu nevét Kossuthfalvára változtatták. Két hónapja egészen véletlenül találtam meg azokat az adatokat, amelyek arról szólnak, hogy a helybeliek Kossuthlaknak akarták nevezni. Később gondot jelentett, hogy a szomszédos Pest megyében is volt egy Kossuthfalva, mivel a posta nem tudta, hova kell a levelet kézbesítenie. 1912-ben a Belügyminisztérium minden kérés nélkül Bácskossuthfalvára változtatta az elnevezést, de a falu ezt már nem nyelte le. Levelet küldtek a minisztériumnak, kérik vissza a régi nevet, az Ómoravicát. A kérvény 1913-ban ment el, de jött az első világháború, és minden maradt a régiben. Nem tudjuk, hivatalosan mikor változtatták meg, 1918-ban, amikor a szerb csapatok a francia csapatok támogatásával bevonultak, vagy Trianon után, de törölték a Bácskossuthfalvát, az Ómoravicát pedig lefordították Stara Moravicára. A második világháború idején, vagyis a magyar közigazgatás alatt, 1941 márciusától 1944 őszéig ismét Bácskossuthfalva volt, majd újra Stara Moravica, illetve magyarul csak Moravica. Amikor pedig az aktuális belgrádi belügyminisztérium jogot adott arra, hogy az MNT magyarul is meghatározhatja azoknak a településeknek az elnevezését, ahol a lakosságnak legalább a 10 százaléka magyar, megint Bácskossuthfalva lett, habár ezzel a falu lakosságának egy része nem értett egyet. A szerb neve viszont maradt Stara Moravica, és ezt a helységnévtáblák is igazolják. Tehát az elnevezést nem a magyar fasiszták találták ki, hanem sokkal mélyebb gyökerei vannak. Egyébként a falu ajánlatára az utcanevek megváltoztatását is a belügyminisztérium hagyja jóvá. Nem titok, hogy főleg a szocialista érára jellemző neveket töröltük el, és inkább a tradicionális neveket elevenítettük fel. Mivel a bizottságban én is benne voltam, elmondhatom, sok esetben az utcák régi nevét adtuk vissza, de figyelembe vettük, hogy az emberek ismerik-e, használják-e. Bárki ellenőrizheti, hogy kétnyelvű utcanévtáblákat rendeltünk, de úgy tűnik, ez senkit sem érdekel, csak a hangulatkeltés volt a fontos.
Az iskolában a cikkek írói közül senki sem járt, még csak telefonon sem érdeklődtek. A helyi közösségben november elején megjelent egy személy, aki újságíróként mutatkozott be. Az épületen egyébként állami zászló lengedez, és bárki láthatja a szembetűnő helyen lévő nagyobb méretű többnyelvű (a szerb és a magyar mellett szlovák és ruszin) táblát.